Évről évre színvonalasabb az Év Gyára megmérettetés

forrás: Prím Online, 2018. november 28. 08:39

Idén is lehetőséget kapnak az ország leginnovatívabb és legeredményesebb gyártóvállalatai arra, hogy elnyerjék az Év Gyára díjat. A Process Solutions Kft., mint a verseny szakmai partnere elmondta, mik a tapasztalatok a korábbi évek alapján, illetve milyen tendenciákra lehet számítani az idei évben.

A termelőegységgel rendelkező vállalatok az elmúlt héten meghosszabbított határidőnek köszönhetően november 30-ig nyújthatják be jelentkezésüket, a www.evgyara.hu weboldalon. A pályázók kilenc különböző kategóriában mérettethetik meg magukat, többek között a menedzsment folyamatokra, a vevői elégedettségre, a leginnovatívabb gyártási folyamatokra, és a beszállítói kapcsolatokra kihegyezve.  Urbán Balázs, a PS szenior menedzsere szerint kiváló lehetőség az Év Gyára versenyen való indulás a gyártóvállalatoknak, hiszen a versenyre való aktív felkészülés és a kiértékelés során kapott visszajelzések segíthetnek egy hatékonyabb, eredményesebb működés kialakításában. 

 

„Az elmúlt évek során egyértelműen kirajzolódott az, hogy a jelentkezők egyre felkészültebbek, illetve a benyújtott pályázatok minősége is egyre jobb, ami még színvonalasabbá teszi a megmérettetést„ - mondta el Urbán Balázs. Ez a fajta fejlődés mindenképpen pozitív visszajelzés a résztvevőknek és a szervezőknek is arról, hogy az Év Gyára díj olyan figyelemre méltó elismerést jelent, amiért a piac sikerorientált gyártói szívesen vállalják a professzionális kihívást, és a pályázáshoz szükséges feladatok igényes elvégzését. A szakember kitért arra is, hogy gyakran tapasztalják a verseny során azt, hogy a vállalatok nem ismerik fel megfelelően az értékeiket, és nem indulnak el olyan kategóriákban, amelyekről utólag aztán kiderül, hogy akár sikereket is elérhettek volna benne.

 

Az idei versenyről Szalai András, a PS ügyvezető igazgatója elmondta, hogy igaz, hogy a megfigyelt trendek szerint egyre inkább központi szerepbe kerül a robotizálás, illetve a gyártási folyamatok automatizálása, de kíváncsian várják, hogy a jelentkezők körében ezek az izgalmas innovációk mennyire terjednek el. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy a teljes körű automatizáltságra és a minél magasabb szintű robotizációra való törekvés nem minden vállalatnak célja. Ennek oka az, hogy az ipari robotok rendkívül drágák, így bizonyos iparágakban pénzügyileg nem térül meg a használatuk. Amely gyárak ilyen iparágban tevékenykednek, azok inkább az élőmunka hatékonyságának növelését és a képzett munkaerő megtartását tekintik elsődleges célnak.

 

A PS a PPH Media-val szakmai partnerként együttműködve gondoskodott a kiértékelés módszertanának kialakításáról, vagyis egy objektív szempontrendszer összeállításáról, részt vesz a helyszíni gyárlátogatásokon, valamint kiértékeli és rendszerezi azokat az eredményeket, amelyek alapján kialakul az egyes kategóriák eredménysorrendje. A PS csapata számára az Év Gyára versenyben való közreműködés nagyszerű lehetőség, hiszen a napi könyvelési és bérszámfejtési munka mellett ez a projekt érdekes és újszerű szakmai folyamatokba enged betekintést. 

 

Az Év Gyára 2018 versenyről további információ az alábbi videóban található: