Mio tippek, hogy ne legyél egyedül

forrás: Prím Online, 2019. március 24. 09:55

Sokak álma a jogosítvány, és meg is tesznek mindent, hogy a rózsaszín plasztik kártya végre az övék legyen. De az igazi kihívások csak ez után jönnek! Kezdő vezetőként, oktató nélkül, egyedül lenni az autóban, a hömpölygő forgalom közepén, egyszerre felemelő és sokkoló érzés. 

Több ezer kilométer, mire fokozatosan összegyűlnek a kellő tapasztalatok, kialakul a rutin. Jó lenne a kétértelmű helyzeteket utólag megbeszélni, kérdezni, tanácsot kérni valakitől. Vagy csak tudni, hogy nem vagyunk egyedül és valaki vigyáz ránk. Hasznos útitársként ebben is segítenek a számos beépített extrával felszerelt Mio fedélzeti kamerák – akár kezdő, akár gyakorlott sofőrök vagyunk.

 

Nézzük vissza közösen!

A kezdő gépjárművezetők – gyakran képességeik túlbecslése miatt – nagyjából kétszer annyi balesetet okoznak, mint rutinos társaik. Magyarországon a friss jogosítványosok aránya a járművezetői engedéllyel rendelkező között körülbelül 4–5 százalék, viszont arányukhoz képest a baleseteknek éppen a dupláját, 8–10 százalékát okozzák. Hogyan segíthet egy fedélzeti kamera? A Mio MiVue menetrögiztő kamerákkal akár Full HD felvételeket készíthetünk az első utakról, a felvétel visszanézése pedig sok szempontból is hasznos: elemezhetjük a vezetéstechnikát, segíthetünk a rossz beidegződések elkerülésében, tanácsot kérhetünk a nem várt helyzetek kezelésére.

 

 

Kulcsszó a figyelem!

Még gyakorlott vezetőként is fejtörést okozhat, hogy most éppen főúton vagyunk-e, vagy sem, vagy előfordulhat az is, hogy elkerülte figyelmünket a menetközben megváltozott sebességhatár. Az extrákkal felszerelt MiVue kamerák ilyenkor is segítik a bizonytalan kezdő sofőrt, hiszen figyelmeztetik a sebesség betartására, amennyiben túllépi azt. Ezzel egyszerre védhetjük ki az esetleges gyorshajtási csekkek érkezését és fontos lépést teszünk a biztonságosabb vezetésért is.

 

Óvatosabbak vagyunk, ha vesz a kamera

Egy iowai egyetem felmérése szerint, azok a kezdő vezetők, akik fedélzeti kamerát használtak az autójukban, 88%-al kevesebb balesetet okoztak, mint azok a társaik, akik kamera nélkül vezettek. Az eredmény pszichológiai oldalát hosszasan lehetne elemezni, de vitathatatlan előnye a kamerafelvételnek, hogy az ember körültekintőbb, amikor tudja, hogy utólag is láthatják, mit csinált a volán mögött. A MiVue C320 kamera 130 fokban rögzítő lencséi minden eseményt felvesznek és segítenek a kétséges helyzetek hatékony intézésében. 

 

 

Megbízható szemtanú 

Nem szívesen gondolkozunk ilyesmiben, de ha mégis megtörténik egy koccanás vagy baleset, jól jön, ha megbízható bizonyítékunk van arra, hogy ki a felelős. Ezzel elkerülhetjük az „én azt láttam”, „nekem úgy tűnt” jellegű szemtanú vallomásokat, gyorsabban tudunk intézkedni biztosítási ügyekben is. Ha teljes körű gondoskodást szeretnénk, a kiválasztott MiVue fedélzeti kamera mellé szerezzünk be egy MiVue A30-as hátsó kamerát, amellyel az autó mögött is rögzíthetjük az eseményeket.

 

Nem vagy egyedül 

Visszatartó ereje is lehet a fedélzeti kameráknak: gyakori tapasztalat, hogy közlekedési konfliktus esetén egy az autójából kipattanó, önbíráskodni készülő autós a kamera láttán visszavonulót fúj, tartva attól, hogy esetleg kompromittáló felvételek készülhetnek róla. A kamera jó szolgálatot tesz akkor is, ha autónkat magára hagyjuk az utcán, vagy a parkolóban. A parkolási üzemmóddal ellátott MiVue kamerák mindig éberen figyelik autónkat és tiszta felvételt készítenek távollétünkben a kocsi körül történő eseményekről, amit bármikor vissza tudunk nézni.

 

További információ a MiVue menetrögzítő kamerákról a Mio Magyarország weboldalán, a https://www.mio.com/hu_hu/ oldalon található. A MiVue menetrögzítő kamerák webshopokban és több elektronikai áruházban elérhetők.