Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és az ELTE

forrás: Prím Online, 2019. március 27. 15:50

A MÁV együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, melynek keretében közös oktatási programok szervezését, szakmai gyakorlóhelyek biztosítására irányuló együttműködési keretek kialakítását és kiemelkedő tehetségek egyéni gondozását is tervezik. 

Az együttműködés az oktatás és a szakember-utánpótlás számos területére, például a közösen meghirdetett hallgatói ösztöndíjrendszerre, közös szakmai rendezvények szervezésére is kiterjed.

 

A MÁV-csoport kiemelt feladatának tartja a felsőfokú utánpótlás biztosítása érdekében a műszaki, informatikai, gazdálkodási és társadalomtudományi képzési területek fejlesztését és támogatását, amelynek megvalósítása érdekében együttműködést alakít ki az Egyetemmel, különösen az Állam- és Jogtudományi Karral, a Gazdálkodástudományi Intézettel, az Informatikai Karral, a Pedagógiai és Pszichológiai Karral és a Társadalomtudományi Karral.

 

Az egyetem célja, hogy a vállalati kapcsolatok bővítésével erősítse a K+F+I (kutatás+fejlesztés+innováció) tevékenységét, és a MÁV-csoporttal való együttműködés keretében az alaptevékenységek innovációs hasznosulását előmozdítsa. Ennek érdekében a MÁV-csoport együttműködik az egyetemmel, és támogatja annak innovációs tevékenységét.

 

 

A megállapodás az alábbi területekre terjedhet ki:

 

Prof. Dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora hangsúlyozta, hogy a vállalati kapcsolatok erősítése az egyetem számára kiemelt prioritást jelent. „Az ilyen együttműködések teszik többek között lehetővé, hogy a hallgatók számára elérhető választási lehetőségek jelentős mértékben növekedjenek.”

 

Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, az ELTE egykori hallgatója elmondta: „A MÁV Zrt.-nek és leányvállalatainak nemcsak mérnökökre van szüksége, hanem rengeteg más szakterület diplomás szakembereire és az ő szaktudásukra is, például jogászokra, gazdasági szakértőkre, és humánerőforrás-szakemberekre. Meggyőződésünk, hogy az ELTE oktatói, képzései, tudásbázisa, kutatási és fejlesztési tevékenysége, valamint hallgatói több kulcsterületen nyújthatnak semmi máshoz nem hasonlítható támogatást a MÁV-csoport számára.”

 

Az együttműködési megállapodást a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóján és az ELTE rektorán, illetve kancellárján kívül a vasúttársaság leányvállalatainak (MÁV-START Zrt., MÁV Szolgáltató Központ Zrt., MÁV FKG Kft. és a MÁV-HÉV Zrt.) első számú vezetői is ellátták kézjegyükkel. A MÁV-csoport eddig a Budapesti Műszaki Egyetemmel, Budapesti Corvinus Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a győri Széchenyi István Egyetemmel és a Dunaújvárosi Egyetemmel írt alá együttműködési megállapodást. A MÁV vezetése mindent megtesz azért, hogy a cégcsoport számára hosszú távon is biztosítsa a magasan képzett munkaerő utánpótlását, ezért nyitott hasonló összefogásra más felsőoktatási intézményekkel is.