Erőművészektől az intelligens megoldásokig – a belső logisztika fejlődése

Henger Attila, 2019. március 28. 12:27

Ami néhány éve még lehetetlennek tűnt, mára már valósággá vált: a vállalatok a nehéz áruk szállítását az intelligens raktárakban átadják a robotoknak, az emberek pedig olyan feladatokra fókuszálhatnak, amelyek nagyobb értéket teremtenek a vállalat számára.

A robotika története csaknem száz éves múltra tekint vissza. Amikor Karel Capek cseh író először használta a „robot” szót 1921-ben, még a belső szállítási munkákat emberi dolgozók végezték, akik nehéz zsákokat cipeltek, vagy kocsikat és egyéb járműveket kezeltek. A különböző raklapok és villás targoncák megjelenése ezután jelentősen megkönnyítette a raktári munkát, és az áru A-ból B-be történő eljuttatásának ideje is lerövidült. Az új technológiai innovációk - mint például a számítástechnika - folyamatosan alakítják azt, ahogyan a gyártócégek kezelik a belső folyamataikat és a vásárlói igényeket. Korunk egyik legnagyobb mérföldköve az önvezető járművek (AGV-k) megjelenése volt. Az AGV-k, amelyeket széles körben használnak, már a hetvenes évek óta léteznek, amikor is az egyre növekvő kereslet miatt a gyártóvállalatoknak újra kellett gondolniuk a gyártáshoz és forgalmazáshoz való hozzáállásukat. 

 

 

Egészen a közelmúltig, a hagyományos önvezető járművek jelentették az egyetlen lehetőséget a belső szállítási feladatok automatizálására. Az AGV-k padlóra rögzített vonalakat vagy vezetékeket követve haladnak, esetenként rádióhullámok, képfelismerő kamerák, mágnesek, vagy vezetékek segítségével tájékozódnak, és ideális megoldásnak számítottak a nehéz áruk szállítására. 

 

Egy új korszak kezdete

Az évek során számos cég alternatívákat keresett az AGV-kre, amelyek rugalmatlanok, és ugyanazt az egy feladatot képesek ellátni életük során. Az egyik úttörőnek ezen a területen, egy előretekintő dán robotkutatónak, Niels Jul Jacobsennek hét évvel ezelőtt egy ötlete támadt, miközben egy bostoni robotikai konferenciáról repült hazafelé. Pár évvel később az ötlet egy innovatív termékké alakult át, amely az ipari és egészségügyi szektorok belső logisztikai feladatait látja el.

 

 

„Az elmúlt húsz év során többször is szóba került, hogy a mobil robotokat széles körben is forgalmazni fogják. Ettől függetlenül a robotoknak nem igazán sikerült betörniük a logisztika területére. Nekem úgy tűnt, hogy mindez pusztán az ár és a bevételek kérdésein múlott. Így arra gondoltam, hogy az iparnak egy rugalmas, ám robusztus, megfizethető és felhasználóbarát megoldásra van szüksége, amelyet bármelyik alkalmazott működtethet. Mindennek tükrében kezdtem meg a mobil robot, a MiR100 kifejlesztését.” – mondja a Mobile Industrial Robots (MiR) alapítója és stratégiai igazgatója, Niels Jul Jacobsen, aki 1989 óta foglalkozik a robottechnológia és szoftverek kutatásával és fejlesztésével.

 

Mára az AGV-k új kihívóra találtak az önálló mobil robotok (AMR-ek) fejlettebb, rugalmas és költséghatékony technológiájában.

 

 

Az AMR-ek rugalmasak és nincs szükségük külső infrastruktúrára ahhoz, hogy tájékozódjanak, így telepítésük egyszerű és jól skálázható. Egy PC, tablet, vagy mobiltelefon segítségével egyszerűen irányíthatóak. Az AMR-ek új feladatokat, útvonalakat és elrendezéseket is képesek kezelni, mindössze küldetésük pár részletének megváltoztatásával. Sőt, akár új gyárakba is helyezhetőek, ahol pár órán belül már munkára készen állnak. A különböző raktárak, különböző termékek A-ból B-be való szállítását teszik szükségessé, de egy AMR számára ez nem okoz problémát, hiszen többféle szállítómodullal lehet őket ellátni, annak megfelelően, amire a végfelhasználónak épp szüksége van. Ezeket a modulokat egyszerűen, a követelményekhez igazodva lehet cserélni. A piacvezető Mobile Industrial Robots (MiR) mobil robotjai például 100, 200, vagy akár 500 kg-ot is képesek emelni (a robot típusától függően), és különböző modulokkal láthatóak el, például vonóhorgokkal.

 

 

Mit fog hozni a jövő? A Nemzetközi Robotikai Szövetség szerint a logisztikában használt mobil robotok piaca várhatóan folytatni fogja robbanásszerű növekedését a közeljövőben is. „Az ipar folyamatosan keresi azokat az új lehetőségeket, amelyekkel optimalizálni tudják termelésüket, és erősíteni tudják versenyképességüket.” – mondja Thomas Visti, a Mobile Industrial Robots vezérigazgatója.  Egy dolog biztos: a hatékonyabb, biztonságosabb és rugalmas szállítási megoldások iránt még mindig nagy a kereslet, aminek köszönhetően új technológiák jöhetnek létre. A piacban rejlő potenciál óriási, mivel a belső szállítás szinte az összes iparágban jelen van. Minden alkalommal szükség van rá, amikor termékek, küldemények, anyagok, minták és még sok más az egyik részlegből a másikba kerülnek.