60 fiatal magyar fejlesztő mérte össze erejét a TechEmbassy versenyén

forrás: Prím Online, 2019. április 2. 14:41

A 100 regisztrálóból mintegy 60-an vehettek részt a fiatal fejlesztők immár harmadik, ChaosStack nevű versenyén szombaton Budapesten, neves cégek által delegált mentorok támogatásával. A tavaszi versenyt az 1337 és az Pizzas csapatok nyerték, a legjobb megoldások a Docler Holding, Continental, Semilab, OTP, Bosch és az EPAM problémáira adtak választ. A legjobbak 500 ezer forint összértékű pénznyereményt, Start-up Safary jegyeket és ajándékcsomagokat vihettek haza. 

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a hétvégén Docler Holding Budapest színháztermében megrendezett, tavaszi ChaosStack fejlesztői versenyt, melyen 60 bejutott versenyző, illetve háromfős csapataik mérhették össze tudásukat. A mezőny több mint fele a Budapesti Műszaki Egyetemről, harmada pedig az ELTE-ről érkezett, de jelen voltak a Corvinus és az Óbudai Egyetem hallgatói is. A résztvevők 80 százaléka még egyetemista, vagyis idén, jövőre vagy 2021-ben diplomázik. 80 százalékuk 19 és 25 év közötti, ötödük pedig 25 évesnél idősebb volt. A ChaosStacken idén a Cogito, az egyetemi jegyzetek közösségi megosztásával foglalkozó startup nyerte el a lehetőséget, hogy feladatot hozzon a csapatoknak. A mentorok a Docler Holding Budapest, a Bosch, a Semilab, az OTP Bank, az EPAM, a Continental, a Greenfox és a Cogito, a közösségi feladatok esetében pedig Fodor Immánuel és Ványi Raymond informatikai szakemberek voltak.

 

A ChaosStack mezőnye idén kifejezetten erős volt és 11 óra alatt 6 magas szintű informatikai kihívást teljesített. A holtversenyben első helyezett teamek, a Pizzas (Frey Balázs, BME, Király Bálint Martin, BME, Móricz Tamás, BME) és az 1337 (Almási Nóra, BME, Almási Péter, BME, Tóth Marcell, BCE) kiemelkedően magas, 67 pontot gyűjtöttek össze. A megosztott első hely után harmadik helyre befutó Devoops csapat (Robotka Adrián, BME, Börcsök Barnabás, BME, Radnai László, BME) pedig mindössze egy ponttal maradt le, és 66 ponttal zárta a napot. 

 

 

 

„Büszkék vagyunk, hogy ilyen sokan érdeklődnek a ChaosStack iránt és versenyről versenyre erősebb mezőny dolgozik a feladatokon. Egyúttal gratulálunk a nyerteseknek, akik megmutatták átfogó szakmai tudásukat. A TechEmbassy csapatával azon dolgozunk, hogy ezek a rendezvények minél több fejlesztőhöz eljussanak, és a hazai programozói tehetséggondozásban és a közösségépítésben egyaránt megkerülhetetlenek legyenek. Ezért is bővítjük folyamatosan az általunk szervezett megmérettetések és egyedi céges hackatonok körét, amelyek csak ebben az évben a tervek szerint több mint 1000 főt mozgatnak majd meg” – mondta Gedai T. Bence, a TechEmbassy alapító-ügyvezetője.

 

A ChaosStack olyan programozási nyelvtől független vetélkedő, amely a fejlesztők általános problémamegoldó képességét méri. A verseny nem szakterületekre bontva zajlik, hanem a főállású programozók mindennapi munkáját modellezi. A résztvevők így a backend, a mesterséges intelligencia, a frontend, a computer vision, vagy akár az architektúra tervezés területéről egyaránt kaphatnak feladatot. A 8-10, a szponzor-mentorok által összeállított feladat között tehát előfordulhat tanítható chatbot alkalmazás fejlesztése vagy egy olyan program írása, amely képes különbséget tenni egy róka és egy farkas képe között.