A Magyar Telekom 2019. első negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2019. május 9. 11:15

A Magyar Telekom közzétette 2019. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összehasonlításban 5,5%-kal, 158,9 milliárd forintra nőtt 2019 első negyedévében, elsősorban a készülékértékesítés és a mobiladat-használat jelentős bővülése miatt. 

 

A közvetlen költségek éves összehasonlításban 12,3%-kal, 66,8 milliárd forintra növekedtek 2019 első negyedévében, elsősorban a magasabb készülékértékesítési költségek következtében, az ezekhez kapcsolódó bevételi sorokon megjelenő növekedésnek megfelelően. 

 

A bruttó fedezet éves összevetésben 1,1%-kal, 92,2 milliárd forintra növekedett 2019 első negyedévében, a jelentős bevételnövekedés miatt, amit részben ellensúlyozott az alacsonyabb árrésű szolgáltatások értékesítési mixben jelentkező növekvő arányának hatása.

 

A közvetett költségek, éves összevetésben 5,7%-kal 45,8 milliárd forintra javultak 2019 első negyedévében. Az IFRS 16 bevezetésének hatása nélkül, a közvetett költségek 4,7%-kal 50,9 milliárd forintra nőttek. A növekedés mögött a magyarországi létszámcsökkenési programmal kapcsolatos végkielégítési ráfordítások növekedése állt, bár ezt némileg ellensúlyozták az egyéb működési költségek tekintetében elért megtakarítások.

 

Az EBITDA éves összevetésben 9,0%-kal, 46,4 milliárd forintra nőtt 2019 első negyedévében. Az IFRS 16 hatásainak kizárásával az EBITDA éves összevetésben 2.9%-kal volt alacsonyabb. A csökkenés tükrözi a magyarországi magasabb végkielégítési ráfordításokat, amelyek ellensúlyoztak a mindkét országban elért bruttó fedezet növekedést, illetve a magyarországi működési költségek javulását.   

 

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves összehasonlításban 7 milliárd forinttal, 33,8 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében; a növekedésből 4,5 milliárd forint az IFRS 16 bevezetésének hatása. Az éves összevetésben 2,4 milliárd forintos, vagy 9,0% százalékos növekedés mögött az ügyfélbekapcsolásokhoz használt hálózati elemek hasznos élettartamának csökkentése állt. 

 

Az adózott eredmény éves összehasonlításban 58,1%-kal 4,0 milliárd forintra csökkent 2019 első negyedévében, ami a végkielégítésekkel kapcsolatos magasabb ráfordítások, az adóráfordítások emelkedése és az IFRS 16 bevezetéséből származó 0,9 milliárd forintos hatás együttes eredménye. 

 

A nem irányító részesedésekre jutó eredmény éves összehasonlításban 8,8% százalékkal 0,9 milliárd forintra csökkent 2019 első negyedévében, mivel a magasabb EBITDA magasabb eredményt hozott Észak-Macedóniában.

 

A szabad cashflow jelentős csökkenése mögött a 2100 MHz-es frekvencialicensz hosszabbításának kifizetése és kedvezőtlenebb működőtőke alakulás áll.

 

A nettó eladósodottság a 2018 év végi 272,8 milliárd forintról 404,7 milliárdra nőtt 2019 első negyedévének végére, a lízing kötelezettségek IFRS 16 bevezetése miatti megjelenítésének eredményeképpen.

 

Rékasi Tibor vezérigazgató így nyilatkozott: 

“Örömmel erősíthetem meg, hogy a Magyar Telekom megőrizte 2018 évi lendületét és mind bevételek mind az EBITDA terén növekedést ért el 2019 első negyedévében. Bevételeink 5,5%-kal 158,9 milliárd forintra emelkedtek, az adatszolgáltatások vezetékes és mobil szegmensben mutatott jó szereplése, valamint az eszközértékesítés további növelése révén. A 9%-os EBITDA növekedés az IFRS16 bevezetésének tudható be, ami nélkül enyhe csökkenés jelentkezett a Magyarországon kifizetett végkielégítések következtében. A szabad cash-flow soron a szokásosnál jelentősebb első negyedévi csökkenést regisztráltunk, de a 2019-ben tervezett ingatlanértékesítéseknek köszönhetően az idei évi célkitűzésünket elérhetőnek tartjuk.


Magyarországon az első negyedév során folytatódtak a pozitív üzleti trendek, a bevételek növekedtek a három fő üzleti szegmensben. 


A mobil szegmensben tovább nőtt a mobil-adatszolgáltatások iránti kereslet, valamint emelkedtek a készülékértékesítésből származó bevételek is, ami ellensúlyozta a hangalapú bevételek csekély mértékű csökkenését. Ezt támogatta stabil készülékértékesítési stratégiánk. Erőfeszítéseinknek köszönhetően, 2018-ban a Magyar Telekom lett a mobiltelefonok és táblagépek legjelentősebb online értékesítője, amivel a magyarországi piac harmadát magáénak tudhatta, a GKI digitális piac elemzési adatai szerint.


A vezetékes piacon erőfeszítéseinket továbbra is az optikai hálózat kiterjesztésére összpontosítottuk, amivel egyre több háztartás számára tudunk 100+ MB-es kapcsolatot biztosítani. Stratégiánk pozitív eredményeit továbbra is látjuk a vezetékes bevételek növekedésében, ahol – a hangalapú jövedelmek csökkenésének egész iparágat érintő trendje ellenére – éves összevetésben képesek voltunk bevételeinket 2,1%-kal 52,7 milliárd forintra javítani 2019 első negyedévében. Miközben a TV bevételek csoport-szinten nagyjából stabilan alakultak, ismét sikerült növelnünk mind készülékértékesítési, mind szélessávú kiskereskedelmi bevételeinket. 


A vezetékes és mobil üzleti szegmensek erős teljesítményének köszönhetően alapvető üzleti stratégiánk harmadik pillérére, az FMC szegmensre tudtunk koncentrálni. 2019 első negyedévében még mindig cégünk a magyar piac egyetlen igazán integrált szolgáltatója, és pozíciónkat teljes mértékben kiaknázva megerősítettük a piaci jelenlétünket, valamint felkészülünk a piac jövőbeni változásaira. A 2018-ban bevezetett Magenta1-es ajánlat, amely kedvezményes áron biztosítja a szolgáltatásokat és az azokhoz kapcsolódó eszközöket, továbbra is népszerű az ügyfelek körében, és hozzájárul Magenta1-es ügyfélbázisunk folyamatos bővüléséhez.


Stratégiánkkal összhangban, 2019 első negyedévében tovább erősítettük online jelenlétünket, melynek középpontjában az értékesítés és ügyfélszolgálat állt, ezáltal egyszerűbb és vonzóbb megoldásokat tudtunk biztosítani ügyfeleink számára.


A rendszerintegrációs és IT szegmensben is tovább növekedtünk, bevételeink éves összehasonlításban 3,1%-kal 21,4 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében, elsősorban a közszférának végzett hardver és szoftver megoldás szállítási projektjeinknek köszönhetően. A célunk továbbra is azon stratégiai céljaink megvalósítása, hogy hosszú távon jövedelmező piaci kapcsolatokat építünk ki, és meglévő partnereinkkel magasabb árrésű szolgáltatási szerződéseket kötünk. 


A Csoport teljesítménye az év során tovább javult az észak-macedóniai fordulat eredményeként. Mind bevételek, mind EBITDA tekintetében növekedést könyvelhettünk el, ami mögött a vezetékes és a mobil szegmensek stabil teljesítménye állt.”

 

Publikus célkitűzések