Naprakész tudás informatikatanároknak

forrás: Prím Online, 2019. május 10. 10:06

Több mint 1400 magyar pedagógus digitális tudásának továbbfejlesztésére vállalkozott egy magyar alapítvány a Microsoft ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi program CashGrant pályázatán kapott támogatással. Az elmúlt időszakban már második alkalommal nyert magyarországi civil szervezet: a HTTP Alapítvány azért dolgozik, hogy a tanárok közvetítésével minél versenyképesebb tudással láthassák el a fiatalokat.

A támogatott programban több mint 1400 informatikatanárt láthat el naprakész ismeretekkel az IT és a technológia világából a HTTP Alapítvány, amely ezáltal mintegy 21 ezer diák színvonalas oktatásához járul hozzá közvetve. A magyarországi alapítvány erre a célra 28 millió forintot nyert a Microsoft „Digital Skills for Youth” CashGrant programjában. A HTTP Alapítvány a második olyan magyar szervezet, amely sikeresen pályázott a Microsoft globális kezdeményezésében – tavaly a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapott 24 millió forintot a biztonságos internethasználat oktatására.

 

„A tudás a legjobb befektetés. A naprakész digitális képességek minél szélesebb körű terjesztése a Microsoft Magyarország egyik legfontosabb célja. Magyarország digitalizációja csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal választja a mérnöki- és informatikai pályát. Ebben kulcsszerepe van a tanároknak, és nagyon örülünk, hogy ezúttal egy olyan kezdeményezést támogathatunk, amely országszerte hozzájárul a pedagógusok képességeinek fejlesztéséhez” – mondta a HTTP Alapítvány sikere kapcsán Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezetője.

 

„A tanárok számára ingyenes továbbképzések terveink szerint szeptemberben kezdődnek. A résztvevőknek nem kell sokat utazniuk, mert ugyanaz a tanfolyam párhuzamosan az ország több különböző pontján is elérhető lesz” – mondta Sisák Zoltán, a HTTP alapítvány kuratóriumi elnöke.

 

A Microsoft Magyarország évek óta aktívan támogatja a fiatal korosztály digitális képességeinek fejlesztését. Kiemelt cél, hogy minél több fiatal válassza a mérnöki, informatikus és természettudományi pályákat, beleértve a lányokat is, hiszen ők legalább annyira alkalmasak fejlesztőnek és informatikusnak, mint a fiúk. A magyar munkaerőpiacról több mint húszezer informatikus hiányzik, ezért a magyar gazdaságnak is kiemelten fontos, hogy minél több olyan diák kerüljön ki a magyar oktatásból, akik modern és versenyképes IT-tudással rendelkeznek.

 

 

 

Ehhez arra van szükség, hogy az informatikai tudás terjesztésében kiemelten fontos szerepet betöltő pedagógusok is naprakész ismeretekkel rendelkezzenek a legújabb technológiákról. A CashGrant-pályázaton nyertes HTTP Alapítvány a piacképes informatikai szaktudás minél szélesebb körben történő elterjesztését tűzte ki zászlajára. Kiemelten fontos, hogy a tehetséges és munkára kész fiatalok hozzájuthassanak azokhoz a szakmai ismeretekhez és végzettségekhez, ami a megfelelő munkahelyen történő elhelyezkedésükhöz szükséges. A HTTP Alapítvány támogatja az iparág által is elismert, világszínvonalú tananyagok magyarországi meghonosítását és népszerűsítését.

 

A Microsoft által támogatott nagyszabású programjuk keretében tanároknak szóló továbbképzéseken, oktatói kurzusokon készítik fel a tanárokat e tananyagok megfelelő színvonalú oktatására, és segítik az intézményeket a képzés feltételeinek biztosításában is. Az országos kezdeményezés keretében több mint 500 pedagógus személyesen, több mint 900 tanár pedig online kurzusokon vehet részt, ahol elsajátíthatják a legmodernebb IT-tudást. Ezek között szerepel a webfejlesztés szinte minden formája (HTML5, CSS3 and JavaScript), alkalmazásfejlesztés, adatbázis-menedzsment, virtualizáció és felhő technológiák, valamint a hálózati és kiberbiztonsági ismeretek.

 

„Kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű térségben dolgozó pedagógusok képzésére, hiszen nekik és diákjaiknak kiugrási lehetőséget biztosít a technológiai ismeretek elsajátítása. A programban részt vevő tanárok által elért diákok hetven százaléka ilyen térségekben él.” – mondta Sisák Zoltán, a HTTP alapítvány kuratóriumi elnöke.