Eltűnhet 2040-re a rák és a cukorbetegség?

forrás: Prím Online, 2019. július 21. 11:49

A világszerte zajló digitális transzformáció minden szektorra, így az egészségügyre is jelentős hatással lesz, amelynek hagyományos szereplői nem biztos, hogy készen állnak a változtatásra, azonban az új belépők és a fogyasztók által használt technológia kikényszeríti azt – derül ki a Deloitte tanulmányából

A Deloitte tanulmányának egyik megállapítása szerint az egészségügyben jelentős változás lesz, hogy az ember fogyasztóként a középpontba fog kerülni és saját adatairól rendelkezhet majd. Emellett az ellátórendszerek összekapcsolása és az adatáramlás lehetővé fogja tenni a betegségek megelőzésére való fókuszálást, így a változások hatására a hangsúly elsősorban a személyre szabott egészségügyi kezeléseken és a well-beingen (jólléten) lesz. 

 

Eltűnik a daganatos betegség és a diabétesz?

Az orvostudomány fejlődése és a hatékonyabb megelőzés következményeként 2040-re a rák és a cukorbetegség is felkerülhet a legyőzött betegségek listájára, ahogy a gyermekbénulás. Azonban, ha minden megbetegedést és fertőzés teljes felszámolására nem is lesz képes a tudomány, a technológia az adatok révén képes lesz arra, hogy ezeket korábban azonosítsa, proaktívan beavatkozzon, megértse terjedésüket, és segítsen az embereknek hatékonyan és aktívan fenntartani jóllétüket. 

 

 

Dr. Robot, a háziorvos? 

2040 ugyan nagyon közelinek tűnik, de a felgyorsuló digitális transzformáció hatására teljesen új világ alakul ki húsz éven belül. A szakértők abban nagyjából egyetértenek, hogy a változás előidézői a mesterséges intelligencia és a biztonságos nyílt platformok közötti adatcsere lesznek, amelyben a mesterséges intelligenciának és a holisztikus rendszereknek jelentős szerep jut. A mesterséges intelligencia használata az egészségügyi ágazatban várhatóan gyorsan növekszik majd, 2021-ig 40 százalékos éves ütemben 6,6 milliárd dollárra, a 2014-es mintegy 600 millió dollárról.

 

Az AI motorok többféleképpen is részt vehetnek az egészségügyi folyamatokban. Küldhetnek automatikus figyelmeztetést a betegeknek a gyógyszerük bevételéről, de ki tudják szűrni a magas egészségügyi kockázatú embereket is, akik számára már személyre szabott kezelési tervet is összeállíthatnak, figyelembe véve az egyénre jellemző egyedi tulajdonságokat és környezeti tényezőket is. Ma még komoly korlátot jelent a kezelésekben a földrajzi távolság, amelynek lebontásában is fontos szerepe van a technológiának: az eddig limitált hozzáférés az új eszközök segítségével elérhetővé válik a betegek és specialisták számára is.

 

Jólét és jóllét

A jövő a wellnessre és well-beingre (jóllétre) összpontosít majd, az egészség fogalma pedig magába foglalja majd a mentális, szociális, érzelmi, fizikai és spirituális egészséget is. A fogyasztóknak nem csupán hozzáférésük lesz a saját egészségükkel kapcsolatos, részletes információkhoz, hanem tulajdonosai lesznek egészségügyi adataiknak, és központi, döntéshozói szerepük lesz egészségükkel és jóllétükkel kapcsolatban. A fogyasztók is egyre inkább megszokják és kihasználják a technológia nyújtotta lehetőségeket. A Deloitte Egészségügyi fogyasztói felmérése* szerint 2018-ra a fitnesz és az egészségfejlesztési célok mérésére szolgáló eszközök használata a 2013-as adatokhoz képest évi 17 százalékról 42 százalékra emelkedett.

 

Fundamentális változások 

A Deloitte tanulmánya szerint a vizsgált szektorokra jellemző, hogy az innováció hatására  fundamentális változások hét évente következnek be. 

 

„2019 és 2040 között három innovációs ciklus ér majd véget, melyek mindegyike az előzőre építve írja felül és változtatja meg az addigi folyamatokat. Míg a változások érzékelése lineáris, vagyis a szemlélőnek egyenletes felívelésnek tűnik, a valóságban exponenciális a fejlődés, ahogy a hagyományos szereplők próbálják tartani az új belépők diktálta ütemet. Az egészségügy területén új szolgáltatások vannak kialakulóban, köszönhetően például az olyan cégek megjelenésének, mint az Amazon, a Google vagy az Apple, akik át akarják alakítani a piacot és újraértelmezni az egészségügyet. Várhatóan a Deloitte Technology Fast50 programban is egyre jelentősebb számban vesznek majd részt az egészségügyet átformáló vállalkozások” – mondta el dr. Tancsa Zoltán, a Deloitte Technology Fast 50 hazai programvezetője.

 

Deloitte Technology Fast50

A közép-európai Deloitte Technology Fast 50 program a régió 50 leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozását mutatja be az állami és magánszféra területéről. 

 

__________________

* Deloitte 2018 Health Care Consumer Survey: https://www2.deloitte.com/insights/us/en/industry/health-care/patient-engagement-health-care-consumer-survey.html