Új rekord: soha nem festettek még ennyien egy képet

forrás: Prím Online, 2019. július 24. 14:28

Az ember talán azt gondolhatná, hogy a művészet és a festés valami magányos tevékenység, melyet kizárólag meg nem értett zsenik gyakorolnak csendes otthonukban. Hogy ez mennyire nem így van, azt jól mutatja az élményfestés egyre nagyobb népszerűsége.

Az Alkotásutca csapata azonban még ezen is csavart egyet a hétvégén, hiszen nem csak együtt, hanem ugyanazt a képet is festették rengetegen. Szám szerint 1111-en, ami rögtön egy rekord is ebben a soha nem látott kategóriában.

 

forrás: Alkotasutca.hu

 

A rekordkísérletnek a Szabihíd adott otthont, és korántsem volt egyszerű összehozni. Ugyan rögtön a meghirdetése után óriási volt az érdeklődés a közösségi médiában, azonban az időjárás közbeszólt. Így lett a rekord felállításának dátuma egy héttel későbbi a tervezettnél.

 

A vászonkép végül 2019. július 20-én készült el, reggel 8 órától este fél 9-ig. A festmény 1111 jelentkező keze munkáját dicséri, így a maga nemében egy teljesen egyedülálló alkotás.

 

Amit az időjárás az előző héten elvett azt a szerencse részben visszaadta. A rekordkísérlet kezdetekor még egy jógaóra zajlott a hídon, aminek a résztvevői egytől egyig beálltak festeni, így ők tették meg a képen az első ecsetvonásokat. Később sokan csatlakoztak hozzájuk turisták közül is, de szép számmal voltak olyanok, akik kimondottan az esemény miatt érkeztek. Egy nagymama például vidékről vonatozott órákat az unokájával ezért a közös programért.

 

Lesz még hasonló

Nagyon örülünk, hogy ennyi embernek sikerült örömet okozni, és egy ilyen közösségépítő programnak lehettünk a részesei. Biztosan lesz még hasonló kezdeményezésünk, mert szeretnénk az alkotás örömét minél többekhez eljuttatni. - mondta Nagy Lilla a szervezők nevében a kép elkészülte után kissé fáradtan és nagyon boldogan.