Videójáték a szoba falain túl

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 28. 08:57

A mobiltechnológia és a sávszélesség fejlődése alapjaiban változtatja meg a videójátékok világát is. Ma már a gamerek nagyobb része játszik okostelefonon, mint asztali számítógépen, egy év alatt ugyanis 54-ről 65 százalékra ugrott itthon az okostelefonon videójátékozók aránya. Az e-sport hazai fejlődését támogató K&H szerint a digitális fejlődés egyre inkább teret enged a szabadban történő videójátékozásnak, így a fiatalok az online játék mellett offline közösségi élménnyel is gazdagodhatnak.

A digitális technológia és az infokommunikációs infrastruktúra fejlődése a videójátékozás élményét jelentősen befolyásolja, hiszen a jó játékélményhez megfelelő hardver és internetkapcsolat kell – ez pedig ma már szinten bárhol elérhető. Míg eleinte asztali számítógépeken (PC) élvezhettük az online játékokat, az eNET kutatása alapján ma a játékosoknak kevesebb, mint a fele, 43 százaléka játszik PC-n, miközben a mobiltelefon egyre hangsúlyosabb szerepet kap ezen a téren. Egy év alatt ugyanis 54-ről 65 százalékra ugrott itthon az okostelefonon videójátékozók aránya. A korábban otthon végzett tevékenységre tehát egyre inkább jellemző, hogy utazás vagy várakozás közben történik, ami ma a videójátékosok durván harmadára jellemző. 

 

A K&H az e-sportra mint a jövő sportjára tekint, amit jól mutat a terület elképesztő ütemű fejlődése is: hazai szinten olyan nagyszabású eseményeket támogatott a pénzintézet mint a K&H e-kupa, valamint  az első Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság. Nemzetközi szinten pedig komplett e-sport városok épülnek. A kifejezetten az e-sporthoz dedikált helyszínek és rendezvények mellett a technológia már azt is lehetővé teszi, hogy a szoba falain túl is megjelenjenek az e-sport aktivitások. Sőt, a közös Wi-Fi-n vagy Bluetooth hálózaton keresztül a közösségi videójátékozás, azaz a social gaming is új teret kap. Ezzel az online és offline szabadidős tevékenységek még közelebb kerülnek egymáshoz, és lehetőséget nyújtanak a kapcsolatteremtésre, az együttműködés fejlesztésére, tehát arra, hogy a fiatalok teljes életet élhessenek. 

 

„A hazai e-sport fejlődése példaértékű, amit jól mutat, hogy sorban jelennek meg a befektetői háttérrel rendelkező csapatok, továbbá felbukkantak az e-sport oktatásra, gyakorlásra szakosodott szervezetek, amelyek az utánpótlás bázis bővítését szolgálják. A nemzetközi és hazai trendek alapján elmondhatjuk, hogy az e-sport nemcsak a jövő sportja, hanem számos egyéb iparágra is komoly hatással van, az e-sport stadionok, e-sportra kialakított városok, városrészek kialakításával például új turisztikai desztinációk jöhetnek létre” – hangsúlyozta ki Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke az e-sport fejlődése kapcsán.