VISZ Iskolai pályázatok 2019

forrás: Prím Online, 2019. október 7. 10:10

A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) írja ki a magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg. 

A pályázat kiírása és értékelése a tanévet követő ősszel történik meg, a díj átadására – ünnepélyes keretek között – decemberben, a VISZ éves záróünnepségén kerül majd sor. A pályázat kiírását, a beérkezett anyagok értékelését és a díj odaítélésére vonatkozó előterjesztést a VISZ szakértőkből és szakújságírókból álló bizottsága segítségével készíti el. A döntést – ennek figyelembevételével – a VISZ elnöksége hozza meg. A VISZ „Az év digitalizációs középfokú iskolai tanári csapata” szakmai díjjal a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló, munkájukban a digitális transzformációt, az informatika mindent átszövő hatását felhasználó tanári közösség erkölcsi-anyagi elismerésének emeléséhez szeretne hozzájárulni.

 

A zsűri a következő szempontok szerint fogja értékelni a középfokú oktatási intézmények pályázatban megjelölt csapatainak elmúlt 1-2 éves munkáját:

 

A zsűri két körben választja ki a díjazottat. Először egyéni javaslatok alapján kialakítja a díjra esélyes iskolák egy szűkített körét, és behívja őket meghallgatásra. A beérkezett pályamunkák alapján a zsűri kiválasztja a személyes meghallgatásra is érdemes jelölteket, s kiválasztja a díjra legérdemesebb iskolát.

 

„AZ ÉV KÖZÉPFOKÚ DIGITALIZÁCIÓS ISKOLAI TANÁRI CSAPATA 2019” díjazása 1 000 000 Ft és egy emlékplakett.

 

A díjat – a hatályos jogszabályok figyelembevételével – a nyertes pályázatot benyújtó intézmény által megnevezett legalább közhasznúnak minősített alapítványnak utalja át a VISZ, amely gondoskodik a díjazott csapat által elkészített pályaműért járó szakmai díj folyósításáról. A díjátadásra ünnepélyes keretek között, a szaksajtó képviselőinek jelenlétében kerül sor a VISZ decemberi évzáró rendezvényén, amelyen a legjobbnak ítélt csapat vagy csapatok számára rövid bemutatkozási lehetőséget biztosítunk.

 

A PÁLYÁZÁS MÓDJA

 

A PÁLYÁZAT ÜTEMEZÉSE

 

ÁLTALÁNOS ISKOLAI PÁLYÁZAT

 

A FELADAT:

Tervezd meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum kabalafiguráját!

 

Korosztály: 6-15 évesek, 2 osztályonkénti bontásban

Pályázat kiírása: 2019. október 4.

Beadási határidő: 2019. november 20.

 

A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövet- sége (VISZ) hirfeti meg. A pályázat kiírása és értékelése ősszel történik meg, a díj átadására – ünnepélyes keretek között – decemberben, a VISZ éves záróünnepségén kerül majd sor.

 

A PÁLYÁZAT ÜTEMEZÉSE:

 

Az eredményének kihirdetése és ünnepélyes díjátadó: 2019. december 4. Scientific Games Kft.

(1011 Budapest, Fő u. 14–18.)

 

ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI:

 

BEKÜLDÉSI CÍM: palyazat@mvisz.hu