Zöld forradalom a Schneider Electric épületeiben

forrás: Prím Online, 2019. október 14. 10:09

Idén októbertől a Schneider Electric 13 épülete már karbonsemlegesen működik, a társaság ezzel is hangsúlyozza elköteleződését a globális klíma-célkitűzések mellett. A cég 2018-ban 130 ezer tonnával csökkentette CO2-kibocsátását. 

A Schneider Electric arra törekszik, hogy drasztikusan csökkentse a cég működésével járó szén-dioxid-kibocsátást, ezzel is támogatva azt a tudományos eredményekkel is alátámasztott célkitűzést, hogy a globális felmelegedés szintjét 1,5°C alatt tartsuk. A társaság ennek érdekében már az elmúlt években számos intézkedést hozott, így például a Schneider Energy Action energiahatékonysági program 10 évvel ezelőtti elindulása óta világszerte több mint 30 százalékos energiamegtakarítást ért el. A vállalat csak 2018-ban 130 ezer tonnával, vagyis 22 százalékkal csökkentette CO2-kibocsátását 2017-hez képest. 

 

A vállalat klímavédelmi célok iránti elkötelezettségét mutatja, hogy az október elején megrendezett Innovation Summit Barcelona alkalmából bejelentették: idén októbertől kezdve 13, Kínában, Európában és Észak-Amerikában található épületük nettó zéró szén-dioxid-kibocsátással működik. Ezekben a létesítményekben kihasználják saját EcoStruxure Power és EcoStruxure Building platformjaik alkalmazásával a digitális energiagazdálkodásban rejlő lehetőségeket, és így évről-évre sikerül csökkenteni az energiaigényüket. 

 

 

A World Green Building Council (WorldGBC) meghatározása szerint a nettó zéró CO2-kibocsátású épületek olyan, magas energiahatékonysággal működő létesítmények, amelyek energiaellátását teljes egészében megújuló energiaforrásokból biztosítják. A WorldGBC által kezdeményezett Advancing Net Zero projekt célkitűzése, hogy 2050-ig az összes épületet felújítsák a karbonsemlegességi szempontok figyelembevételével, így csökkentve nullára károsanyag-kibocsátásukat a kitűzött céldátumra. 

 

A Párizsi Megállapodás 2015. decemberi aláírását követően napjainkra az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyre inkább egy versenyfutássá válik, hiszen még azelőtt kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, hogy a globális felmelegedés visszafordíthatatlanná válna. Az építőiparnak meghatározó szerepe van ebben a folyamatban, hiszen az épületek létrehozása és fenntartása felelős a globális energiafogyasztás és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 30 százalékáért. 

 

 

„A Schneider Electricnél arra törekszünk, hogy formáljuk és vezessük az átmenetet az energiafelhasználás jövője felé. Telephelyeink évről-évre javítanak az energiahatékonyságon, közülük sok helyen megújulóenergia-termelés folyik, egyes esetekben pedig mikrohálózatokat és energiatárolási lehetőséget is kialakítottunk. A „zéró” szén-dioxid-kibocsását megvalósítása ma már technológiailag lehetséges és gazdasági szempontból is van értelme. A nettó zéró károsanyag-kibocsátású épületek élőben mutatják be az architektúránkkal és az EcoStruxure platformunk segítségével elérhető digitális energiagazdálkodás előnyeit” - mondta el Xavier Houot, a Schneider Electric biztonsági, környezetvédelmi és ingatlanmenedzsment megoldásokért felelős alelnöke.

 

A társaság szeptemberben a New York-i ENSZ Klímacsúcs alkalmából számottevő intézkedéseket jelentett be a klímavédelem érdekében. A vállalat bővebb ökoszisztémájában öt évvel korábbra, 2025-re hozta előre a szén-dioxid-semleges működés elérését. A második intézkedés részeként a cég 2030-ra nullára csökkenti a gyártás során a károsanyag-kibocsátást, míg a harmadik célkitűzés keretében 2050-re a teljes ellátási láncon belül megvalósítja a zéró károsanyag-kibocsátást.