„Figitális” forradalom a szállítmányozásban, aki nem vesz részt lemarad

forrás: Prím Online, 2019. november 14. 15:50

A GEFCO csoport, az autóipari logisztika európai vezetője és a globális multimodális ellátási lánc szakértője bejelentette két „figitális” – a fizikai képességek és a digitális technológiák ötvözésével megvalósuló – szolgáltatásának bevezetését.

Az innovációk hajtóerejét a csoport 70 éves logisztikai know-howja és a partnerek digitális tapasztalata adja. A GEFCO által korábban megvásárolt Chronotruck egy digitális közúti árufuvarozási piactér, amely robosztus algoritmusok segítségével, a kereslet és a rendelkezésre álló szolgáltatók összekapcsolásával teszi egyszerűbbé a szállítást a feladók és a szállítmányozók számára egyaránt. A Moveecar a GEFCO és külső IT-szakértők által létrehozott digitális platform, amely logisztikai szolgáltatást nyújt az autóipari szereplők számára a járművek teljes életciklusa alatt.

 

“Figitális” forradalom

„A digitális fogyasztói viselkedés egyértelműen befolyásolja arra vonatkozó stratégiánkat, hogy miként szolgáljuk ki a B2B és a B2B2C piacokat” – fejtette ki Emmanuel Arnaud, a GEFCO értékesítési és marketing vezetője, elnökségi tagja. „A fizikai hálózati tapasztalatunk és a digitális képességeink egyesítésével hozzuk létre az új ‘figitális’ szolgáltatásokat. A Chronotruck és a Moveecar a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a robosztus algoritmusok lehetőségeit használja az ügyfélélmény átalakításához.”

 

 

Innováció, a növekedés motorja a GEFCO-nál

A digitalizáció és a gondosan kiválasztott akvizíciók révén létrejövő innováció alapvető fontosságú a GEFCO növekedési stratégiájában. A Moveecar és a Chronotruck két meghatározó példája annak, hogy a GEFCO miként alakítja át a logisztikai ágazatot, és teremt új értéket az ügyfelek számára. 

 

„A Moveecar a GEFCO készjármű-logisztikában és végpontok közötti megoldásokban szerzett tapasztalataira épít, hogy kiaknázhassa a használt autók piacának óriási lehetőségeit” - erősítette meg Luc Nadal, a GEFCO vezérigazgatója. "Ezen felül a Chronotruck agilis, elérhető digitális platformja biztosítja, hogy a GEFCO ügyfelei azonnali megoldást kapjanak felmerülő igényeikre."

 

 

Chronotruck: azonnali hozzáférés az elérhető legjobb szállítóhoz 

„A Chronotruck egy árufuvarozási piactér” - magyarázta Rodolphe Allard, a Chronotruck vezérigazgatója. A Chronotruck digitális platformján hatékony algoritmusok segítségével kapcsolja össze a feladókat és a fuvarozókat. „Ezt a különösen hatékony megoldást fejlesztettük ki a feladók és a fuvarozók számára, akik idő– és költséghatékony szolgáltatásokat igényelnek. Szolgáltatásunk egyaránt csökkenti az üres fuvarok számát és a fuvarozók szénlábnyomát, miközben lehetővé teszi a kisebb szállítók számára, hogy nagyobb ügyfeleket is megszerezzenek.”

 

 

A feladók megfelelő áron és számukra megfelelő időben választhatnak szállítót, bármely általános csomagjukhoz 50 kilótól 28 tonnáig. A Chronotruck hozzáférést biztosít a földrajzilag közeli szállítókhoz és egy digitális szolgáltatási portfólióhoz, amely azonnali árajánlatokat, földrajzi nyomon követést, kézbesítési igazolást és e-számlázást is tartalmaz. A szállítmányozók számára a digitális platform a közelben levő rakományok felvételével lehetőséget kínál a folyamatok optimalizálására és a teherautók teljes kapacitású üzemeltetésére.

 

Megbízható, költséghatékony és fenntartható megoldások

Napjainkban egyre nagyobb kihívást jelent szabad szállítót találni. Amikor a feladó szállítót keres, a rendszer kiválasztja a földrajzilag beazonosított szolgáltatót és azonnali árajánlatot küld. A Chronotruck online platformja lehetővé teszi a vállalkozásoknak, hogy számukra megfelelő áron és időzítéssel válasszanak szállítót. A platform az ügyféligények 95 százalékára talál megoldást. „A platform nyitott minden fuvarozó számára, lehetőséget biztosít a kisebb fuvarozóknak, hogy nagy ügyfeleket szerezzenek – erősítette meg Rodolphe Allard. „A csatlakozásnak nincsenek feltételei, és nem használjuk újra a szállítók adatait. A szállítótól bekért adatok megegyeznek azokkal, ami egy hagyományos logisztikai tranzakcióhoz szükséges.”

 

Nemzetközi terjeszkedés

A Chronotruck több mint 9000 ügyfelet szolgál ki Franciaországban, és hamarosan bővíti európai lefedettségét. A digitális platform jelenleg hét nyelven érhető el: angolul, franciául, németül, olaszul, lengyelül, portugálul és spanyolul.

 

Moveecar: autó logisztika egy kattintással bárhol és bármikor

A Moveecar digitális platformja lehetővé teszi az autóipari (car as a service, CaaS) szereplők; például autógyártók, autókereskedők, flottakezelők, bérleti és lízingtársaságok, árverezők, az e-kereskedelem és mobilitási szereplők számára, hogy hozzáadott értékű autó logisztikai szolgáltatásokat biztosítsanak a jármű teljes életciklusa alatt. "Nemrégiben még a vásárlók használt autójukat újsághirdetések alapján vásárolták – mondta Dominque Masutti, a Moveecar vezérigazgatója. "A fogyasztók ma pedig az interneten vásárolnak új és használt autókat. A Moveecar szolgáltatásai segítenek az autóipari és mobilitási szereplőknek megfelelni az ügyfélelvárásoknak és magasabb profitot generálni."

 

Emmanuel Arnaud, a GEFCO értékesítésért és marketingért felelős vezetője hozzátette: „Létezik egy izgalmas, kiaknázatlan piac a Moveecar szolgáltatásai számára. Évente 45 millió használt és 15 millió új autót adnak el Európában. Ezeknek az autóknak a szállítása kis csoportokban vagy önállóan gyakran nehézkes. A Moveecar a GEFCO készjármű-logisztikai tapasztalatát használja ki, hogy országon belül és határokon átnyúlóan zökkenőmentesen szállítsa ezen járműveket. ”

 

STAART szolgáltatások

A használt autók szállítása mellett a Moveecar további szolgáltatásokat is bevezet, amelyek az autó teljes életciklusa alatt igénybe vehetők. A Moveecar „STAART” esernyője alá tartozik a tárolás, szállítás, adminisztráció, értékelés, javítás és utazási szolgáltatások, amelyekhez az ügyfelek bármikor, bárhol hozzáférhetnek. A Moveecar a STAART szolgáltatásokhoz az országokban saját, helyi partnerhálózatot épít ki. Ezek a szolgáltatások testreszabhatóak és kiajánlhatóak a Moveecar márkanév, vagy az ügyfél márkája alatt. 

 

A Moveecar szolgáltatások két alkalmazási területe

 

A Moveecar kulcstól-kulcsig szolgáltatása

A Moveecar alkalmazáson keresztül az ügyfelek értesítést kapnak autóbérlésük lejártáról. Emellett az alkalmazás segítségével javításokat rendelhetnek meg még az autó szolgáltatóhoz történő visszaérkezése előtt. A bérbeadó ezenfelül megtervezheti és elvégezheti az ellenőrzést is az alkalmazás segítségével. Amennyiben a bérbeadó el szeretné adni az autót, a Moveecar felújíthatja és elszállíthatja azt az új tulajdonoshoz. Ez a hamarosan megjelenő új kulcstól-kulcsig szolgáltatás jól demonstrálja a Moveecar által kínált, az autó teljes életciklusát lefedő megoldások széles skáláját.

 

Közlekedési szolgáltatások

Az autómegosztás és más közlekedési megoldások terjedése lehetővé teszi a Moveecar számára, hogy bővítse szolgáltatási palettáját. „A közeljövőben a Moveecar tiszta és teljesen feltöltött autót szállít ügyfelei otthonába, amikor csak szeretnék és vissza is szállítja azt, valamint számos egyéb szolgáltatást is kínál. Mindezeket a feladatokat az alkalmazásunkon keresztül tudjuk kezelni. A jövő izgalmas” – tette hozzá Dominique Masutti.

 

Nemzetközi terjeszkedés

A meghatározó európai vásárlók és online járműértékesítők már használják a Moveecar szolgáltatásait járművek határokon túli szállítmányozásához Franciaországban, Portugáliában és az Egyesült Királyságban. A jármű-ellenőrzési és -javítási szolgáltatások 2019 végére sok országban elérhetők lesznek, és fokozatosan bevezetésre kerül több más „STAART” szolgáltatás is. 2020-ban pedig elindulnak a kulcstól-kulcsig szolgáltatások, valamint további, az egyedi ügyfelek számára nyújtott kiegészítő szolgáltatások.