Sportversenyeken edzi az SAP a jövő üzleti alkalmazásait

forrás: Prím Online, 2019. december 18. 16:42

Először versenyzett és rögtön dobogós helyen debütált az elektromos versenyautók részére indított Formula-E versenysorozatban a Mercedes Benz EQ csapata, melyet az idei évtől az SAP támogat intelligens technológiai platformjával és adatelemző megoldásaival. 

Noha az elektromos hajtás forradalmát ünneplő Formula-E széria a kívülállók számára csendesebb, békésebb műfajnak tűnik, ebben a szakágban ugyanúgy vérremenő csata folyik a jó helyezésért: századmásodperceken múlnak pozíciók, nem csak a járművekből áramló megannyi technikai adat, hanem a versenyzők egészségi állapota, reakciókészsége is perdöntő fontosságú mind a futamok alatt, mind a felkészülés során. A csapat műszaki és humán erőforrásainak menedzsmentje pedig a sportsikerek mellett a gazdálkodási eredményekre is kihat.

 

 

Az SAP és a Mercedes Benz EQ csapat pontosan ezért talált egymásra. Az együttműködés során az SAP az S/4 HANA rendszerével biztosítja a technológiai hátteret a futam során keletkező műszaki, telemetriai adatok elemzéséhez, míg a Sports One megoldásával a versenyzőkről rögzített biometriai jellemzők nyomon követését, és ezek alapján a megfelelő szakmai döntések támogatását teszi lehetővé. A pilóták hidratáltsága és időeltolódás iránti érzékenysége tehát ugyanúgy a mért adatok közé tartozik, mint a villanymotorok eltérő hőmérsékleten tanúsított viselkedése.

 

Az évről évre népszerűbb Formula-E versenyek sikerét a műszaki újdonságok felvonultatásán túl jelentősen meghatározzák egyéb tényezők is, ma már a közönség élményeinek maximalizálása is feladata egy csapatnak. Az együttműködés keretében azt is megvizsgálják majd, hogy a Mercedes Benz EQ csapatának sportsikerein túl milyen pontokon tudja az SAP még jobban kiterjeszteni a rajongók fogyasztói élményét a Qualtrics rendszerrel, a közönség részéről érkező visszacsatolások gyűjtésére, elemzésére alapozva.

 

“Mint minden más területen, a sportban is megnőtt a jelentősége az elmúlt évtizedekben a megfelelően begyűjtött és tárolt teljesítmény- és viselkedési mutatók és más beszédes adatok megszerzésének, tárolásának és elemzésének. Mi úgy látjuk, ma már ez a sikerhez vezető út alapja. Amíg a Mercedes a pályákon gyorsít, mi az intelligens technológiai megoldások terén.” – mondta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

 

Nem ez az első együttműködés a sport világában, ahol a technológiai óriás intelligens platformjai a győzelemhez segíthetik a versenyzőket és csapataikat.

 

Az SAP évek óta támogatja a WTA női tenisz versenysorozatot, az idei évtől a Patterns of Play digitális megoldással segítik az edzők munkáját. Az ősszel bemutatott alkalmazás révén az edzők nyomon követhetik a játékosaik mérkőzései során a figyelemreméltó jelenségeket. Az ismétlődő hibák, sikerek, rendre visszatérő megoldások, a játékosok és a pálya szegmenseinek elemzése az ellenfelek értékelésére és a jobb felkészülésre is lehetőséget adnak a sportolóknak és edzőiknek.

 

A mesterséges intelligencia szoftverek használata és az adatelemző alkalmazások nem csak versenyzők vagy csapatok számára hozhatnak tudatosabb felkészülést és sportsikereket, a versenyek és játékok digitalizációja a rajongói élményhez is nagyon sokat hozzá tud tenni.

 

 

A Medibank Melbourne Maraton az SAP segítségével negyven évnyi tradíciót fejelt meg a legmodernebb technológiával. A patinás futóversenyért felelős International Management Group (IMG) eseményszervező cég az SAP Leonardo Platform bevetésével a futam előtti népszerűsítéstől a futam utáni változatos analitikákig bezárólag mindenhol új szintre emelte a felhasználói élményt. A futók által viselt okoseszközök és a pálya mentén elhelyezett szenzorok adatai a Leonardo platformon gyűltek, ezek együttesen produkálták a futam adatainak felhőben tárolt összességét; ez az, amit a szaknyelv csak „IoT – Dolgok Internete” néven emleget. A szurkolók élőben tudták követni az egyes futók részeredményeit, mind a helyszíni terminálokon, mind a világhálón, bőséges statisztikákkal, elemzésekkel, a műfajhoz igazodóan látványos kezelőfelületen. Nem csak a futók teljesítményén volt mérhető a felfokozott hangulat, hanem a közönség érdeklődésén is ki lehetett mutatni: míg az átlag látogató 2017-ben 29 másodpercet töltött csak a melbourne-i futás adatainak böngészésével, ez 2018-ra már 8 perc fölé ugrott, ami egy nézői átlag esetében kiemelkedő adat.