Mi indíthatná jobban az évet, mint a CES?

Laszlo Horvath, 2020. január 7. 12:58

Ma hivatalosan is kezdetét vette az évet meglehetősen magas felütéssel elindító esemény, a Las Vegas-i fogyasztói elektronikai show, amely már sok évvel ezelőtt átvette a legfontosabb informatikai, telekommunikációs rendezvény szerepét az olyan időközben megszűnt kiállításoktól, vásároktól, konferenciáktól, mit a Comdex vagy a CeBIT. Amerikai tudósítónk, a konferenciázó körökben Magyarországon is jól ismert nagy tekintélyű reklámszakember - Horváth lászló - a helyszínen van, és gondolatait máris megosztja olvasóinkkal.

Tükörbe nézni néha nehéz. Különösen, ha kissé a "végekről", kissé torzított dinamikájú piacokról, kissé mesterségesen sikeressé tett vállalatok "védettségéből" kellene az önvizsgálatot megejteni.  Mert nem lehet elbújni a világverseny valósága elől: hosszú távon mindig kilóg a lóláb, és valakinek ki kell fizetnie a másodrangú műfejlesztések árát. 

Egy tipikus magyar cég esetében már vakmerőségnek számít, ha a német piacig ellát, de az igazi megmérettetést Amerika jelenti. Ehhez a piachoz azonban elengedhetetlen megkóstolni a technológiai innováció világát egy helyen, nagyon sűrű kiadásban.
 
Sokak azt hiszik, hogy az új gadget-ekről, kütyükről, érdekes consumer electronics apróságokról szól a CES. Ez már kábé egy évtizede nem teljesen igaz. Persze, lehet élvezni az Intel drónjainak az égi táncát a Bellagio szökőkútja felett, de a főműsor az innovációs trendekről, a közeli jövő (egy-két-öt évvel előre nézve) újításairól szól. Különösen a startup-os embereknek fontos hogy láthassák hol tartanak, melyik piacra és mikor érdemes belépni - vagy rosszabb esetben hogy mit kell változtatni a fejlesztésen, milyen gyorsan, mert egy kicsit lemaradtak másoktól, piacérettebb termékek is akadnak a felhozatalban. 
 
A CES-nél jobb évkezdést elképzelni sem tudnék: hangütés az új évre, és idén az új évtizedre is. Remélem sikerül minél több magyar technológusnak megnéznie magát ebben a globális méretű tükörben, és behelyezni a fejlesztését abba az összefüggésrendszerbe, amit úgy hívnak, hogy a felgyorsuló technológiai fejlesztés jövője.
 
Bevezetőnek - különösebb logika nélkül – hadd emeljek ki néhány olyan újdonságot, ami elsőre szemet szúrt, a többi majd jön folytatásokban. 
 
Car & Driver facial recognition
 
Az álmos autóvezetőn meglátja, hogy éppen bóbiskolni készül a volán mellett és felkelti. Persze ha már a rendszer elemezni tudja az arcot, akkor fel is tudja ismerni a tulajdonost, miért is kellene a mai technológia mellett kulcsokkal vagy akár kártyákkal vesződni.
 
Pizza robot 
 
Ki nem szereti a jófajta pizzát, legyen az Chicago deep dish avagy mezítlábas Domino's? A CES-en pizza robot készíti: a Seattle-i Picnic cég software, cloud and deep learning technologia segítségével tömeg méretekben és gyorsan sütve igyekszik ellátni a százezres éhes konferenciajárókat. A picnic robot mást is tud sütni, de a CES-en a pizzára fokuszál.
 
Blockchain-re épülő biztonságos telefon
 
Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen formában kombináljak a blockchain technológiát a mobil telefonokkal? Nem kell tovább furdalnia az oldalunkat a kíváncsiságnak, mert az egyik innovációs díjas termék az ezt a két területet ötvözi.
 
IoT a ruhába építve
 
Miért is kellene külön szenzorokat feltenni magunkra amikor a ruhába is bele lehet ágyazni a mini IoT infó gyűjtőket? Holland/belga fejlesztésű ingek és sportruhák ezt próbáljak megvalósítani. A Holst Centre - Eindhoven-ből - már 2005 óta dolgozik ilyesfajta termékeken.
 
IoT szenzor ragtapasz az agyi hullámok elemzéséhez
 
Eldobható, olcsó is lehet, és nem kell a jóemberek koponyáját kifaragni mint ahogy Elon Musk elképzeli, a Humm érdekes terméke az agy-stimuláló mini gépezet, amit a homlokodra ragasztva élvezhetsz -"garantált" jobb agyi működést eredményezve. Ezek szerintem a közeli jövő irányai: nem kell beavatkozni mechanikailag a testbe, kívülről is elég, belülről pedig lenyelhető mini-komputerekkel és szenzorokkal oldani meg a vizsgálatokat, amelyeknek több változatán dolgoznak a Szilícium völgyben.
 
Robotnővér
 
És ha már az egészségügynél tartunk: nagy érdeklődés várja a Pria-t, a nővérkéket felváltó caretaker robotot, amit a nagymúltú Black+Decker fejlesztett, óriási problémát old meg! Ahogyan egyre kevesebb az egészségügyi szakember a világban úgy általában, és Amerikának az óriási vidéki területein a Mid-West-en, Japánról nem is beszelve.
 
Olvasási segítség diszlexiásoknak
 
Egy vallomás: egyáltalán nem hoz izgalomba a tévégyártók legújabb mini-LED technológiája a legújabb tévégyártóknak - merthogy amikor elérte a képernyő felbontása az emberi szem felfogóképességét, onnantól nekem a további fejlesztés nem annyira érdekes. Ami viszont igen: a diszlexiás kisgyerekek olvasását segítő Lexilens - izgalommal fogom kipróbálni a francia terméket.
 
Mobil áramtankolás
 
Arról nem is beszélve, hogy a VW újítása, a mozgó elektromos töltőállomás érdekes elképzelésnek tűnik mert követi a benzines autók feltöltésével foglalkozó sikeres app-alapú modellek logikáját: ha a hegy nem megy Mohamedhez és nincsen elég töltőállomás akkor vigyünk oda neked egyet.
 
Fittnek lenne trendi
 
S miközben járjuk a CES-t, lassan megkezdődnek az év eleji nagy horderejű bejelentések is, a CES elött, alatt és után. Ezek közül emelném ki a Szilícium völgy egyik nagy sikerét: a mindenható és mindent szabályozó, a szívó szálaktól a gáztüzelésű tűzhelyek betiltásáig mindenre odafigyelő abszolút Nanny State, Kalifornia beadta a derekát, és engedélyezi a könnyű súlyú (10.000 font a felső határ) kereskedelmi szállító járművek önjáró változatának bevezetését közutakon. Óriási áttörés ez, sok kolléga örömünnepet ül - köztük a Commsignia is. A magyar cég a legnagyobb kereskedelmi flottát üzemeltető Lyft "agyát" adja az autonóm mozgó autók üzemeltetéséhez.
A Panasonicnak is van egy érdekes bejelentése, a több, mint 270 ezres munkatársi gárdája 4 új emberrel gazdagodott. Bár ez csak egy HR-hír, mégsem akármilyen, hiszen egyikük a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps, de a többi arc is alkamas arra, hogy a dobogó legfelső fokára segítse a patinás céget: a 15-szörös világbajnok és ötszörös olimpiai aranyérmes Katie Ledecky; a Paralimpiákon sikeres Lex Gillette, és a japán-amerikai olimpiai reménység, Sakura Kokumai, aki karatében az Egyesült Államok bajnokságát eddig hétszer nyerte meg.