Domainnév aukciós szolgáltatást indított a Kalapács.hu

MTI Sajtóadatbank, 2001. január 9. 14:57
A netBridge nemzetközi kockázati társaság gondozásában működő Kalapács.hu aukciós oldal beindította domainnév-árverési szolgáltatását.
Tavaly még nem lett volna sok alapja, hogy valaki domainneveket értékesítsen. Mostanra azonban, "hála" a liberálisabb domainnév-regisztrációs szabályoknak, szinte az összes kézenfekvő, egyszerű domainnév elkelt, hiszen az úgynevezett domainnév-brókerek bejegyeztek már majdnem minden érdekesnek hangzó nevet. Egyik oldalról tehát kialakulhat egyfajta piaci hiány, a másik oldalról pedig megjelentek a piacon az eladók, azon domainnevek tulajdonosai, akik a nevet már eleve értékesítésre vásárolták - mondta Makay László, a cég magyarországi képviselője.

Az aukciós site igyekezett olyan szolgáltatást indítani, mely az internet hazai közönsége számára érdekes és hasznos lehet. Mivel a hazai internetböngésző társadalom még mindig jelentős részben cégalkalmazottakat, programozókat és általában a technika iránt érdeklődőket foglal magában, ezért a domainnév aukciós szolgáltatástól nagy érdeklődést és forgalomnövekedést remél a Kalapács.hu - fogalmazta meg a területi képviselő a cég stratégiáját.

A Kalapács.hu oldalain már most több mint 200 domainnév található. "Megállapodást kötöttünk több nagy magyarországi domainnév-tulajdonossal, pl. a Bassola Ákos vezette Bestdomains Kft.-vel a nevek értékesítésére" - tette hozzá Makay László. A cég tervei között szerepel, hogy mivel várhatóan a kalapacs.hu oldalain lesz megtalálható a legtöbb eladó domainnév Magyarországon és jelentős forgalom is bonyolódik majd, ezért itt alakul ki a domainnevek hazai árcentruma. Jelenleg a domainneveknek nincs kialakult ára a hazai piacon, ezért a kalapacs.hu aukciós rendszere különösen alkalmas arra, hogy a kereslet és kínálat alapján kialakítsa a piaci árakat - közölte a képviselő.