Koronavírus – az e-aláírás is segítheti a vállalatokat a felkészülésben

forrás: Prím Online, 2020. március 10. 10:31

Az utóbbi hetekben egyre több nemzetközi és hazai vállalat dolgozott ki vagy vezetett már be megelőző intézkedéseket a koronavírus terjedésével összefüggésben, hogy felkészüljön azokra az esetekre, amelyek egy súlyosabb járványhelyzetben a vállalat működését kritikusan befolyásolnák vagy ellehetetlenítenék.

 

Ha nem tud aláírni a vezető, akadozik a működés

A NETLOCK tapasztalatai szerint a legtöbb vállalat működése nagymértékben függ az aláírásra jogosult vezető – multinacionális vállalat esetén az aláírásra jogosult menedzsmenttagok – elérhetőségétől, lényegében attól, hogy az adott vezető képes-e egy papíron lévő okmányt aláírni, hitelesíteni. „A vezető távolléte még a teljesen hétköznapi esetekben – például nyaralás, külföldi út vagy rövidebb betegség – is megakaszthat egy-egy folyamatot, ha szükséges a cégvezető aláírása. Mindez könnyen áthidalható lenne akkor, ha a vezetők elektronikusan írnának alá. Különösen fontos lehet mindez hazánkban, ahol sok esetben a folyamatok túladminisztráltak” – mondta el Somkuti András a Docler Holding elnök-vezérigazgatója és az e-aláírás-specialista NETLOCK ügyvezetője. 

 

„Nagyon reméljük, hogy a koronavírus nem okoz az eddigieknél súlyosabb helyzetet Európában, Magyarországon és a világ más részein sem, de az teljesen természetes, hogy most sok vállalat készül fel vagy vezet be megelőző intézkedéseket hasonlóan, ahogy egy tűz vagy más esetleges krízishelyzet kapcsán” – fejti ki a szakember. „A higiéniai és egészségügyi intézkedések mellett van olyan cég, ahol korlátozzák az utazásokat és javasolják a kollégáknak és beszállítóknak, hogy intézzék  az ügyeiket video konferencián, minimalizálják a személyes találkozókat. Azonban arra talán kevesebben gondolnak, hogy az olyan digitális megoldások – mint például az elektronikus aláírási képesség biztosítása a vezetők részére – hatékony segítséget jelenthetnek, ha a helyzet megkívánja” – emelte ki Somkuti, hozzátéve, hogy az e-aláíró megoldásokat alkalmazó partnereiknél elsősorban nem a válsághelyzetekre való felkészülés, hanem a hétköznapi munka hatékonyabbá tétele, a vállalati folyamatok gyorsítása, a papírmentesség és költséghatékonyság miatt alkalmazzák a megoldást.

 

___________________________

Gattyán György: a Doclernél minden vezető képes elektronikusan aláírni

„Akár más nemzetközi nagyvállalatok, mi is figyeljük a híreket, igyekszünk felkészülni és segíteni dolgozóinkat és a cégcsoportot a járványhelyzettel összefüggésben. Ettől függetlenül cégcsoportunknál már jó ideje minden vezetőnk tud elektronikusan aláírni és számos belső és külső folyamatban alkalmazzuk is a megoldást. Válságtervünkben is szerepet kap ez digitális megoldás” – mondta el Gattyán György, a Docler Holding alapító tulajdonosa. 

___________________________

 

Az e-aláírás jogilag éppen olyan hiteles, mintha tollal, papíron írtunk volna alá, de nincs szükség személyes jelenlétre, nyomtatására, papírra. A cégvezető bárhol, bármikor, akár tömegesen is hitelesíthet dokumentumokat. Ilyen tekintetben a digitalizáció, az e-aláírás alkalmazása a válsághelyzetekre történő felkészülést is segítheti. Az e-aláírás adott esetben – például tömeges megbetegedések miatt elrendelt karantén vagy otthoni munkavégzés esetén – képes biztosítani, hogy egy szerződést, megrendelést, munkajogi dokumentumot, határidős tendert, teljesítési igazolást vagy akár adóügyi bizonylatot hitelesíteni tudjon a cégjegyzésre jogosult képviselő. A NETLOCK szerint minden vállalatnál érdemes végiggondolni, hogy az aláírásra jogosult vezetők számára kiváltsanak e-aláíró tanúsítványt, amelyre – remélhetőleg nem egy krízishelyzet, hanem – az egyre digitalizálódó üzleti folyamatok, a papírmentes és zöldebb folyamatok, a gyorsabb és a költséghatékonyabb működés miatt lesz szükség.

 

Akár az interneten keresztül, havi néhány ezer forintért kiváltható az üzleti e-aláíró tanúsítvány

Akár távolról is kiváltható ún. fokozott – Magyarországon korlátozás nélkül érvényes – e-aláíró tanúsítvány, amelynek birtokában egy kényelmesen használható, interneten elérhető webes e-aláíró felület segítségével, akár okostelefonon keresztül is aláírható bármilyen dokumentum. Az uniós és globális szinten is teljes körben elfogadott ún. minősített e-aláíró tanúsítvány kiváltásához személyes megjelenésre van szükség, de akár arra is lehetőség van, hogy a NETLOCK szakemberei keressék fel az ügyfelet a szükséges személyes azonosítás céljából.