A Vodafone önkéntesei is segítenek a korlátozások alatt

forrás: Prím Online, 2020. június 19. 15:54

A Vodafone Magyarország Alapítvány a koronavírus miatt kialakult helyzetben átalakította vállalati önkéntes programjait, hogy azok a legkiszolgáltatottabb csoportok – így az idősek és a gyermekek életét segítsék. A dolgozói igényeket és a vírus miatti korlátozásokat szem előtt tartva a fizikai önkéntességet az online vagy telefonon keresztül történő programok váltották fel. Ennek jegyében csatlakozott a vállalat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Fesztivál Önkéntes Központ által életre hívott ’Hogy tetszik lenni?’ programhoz, melynek célja, hogy csökkentse az idős emberek elszigeteltségét a generációk összekapcsolása által. 

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon csaknem 700 ezer 65 éves vagy annál idősebb ember él egyedül*. Ez jelentős probléma, hiszen a huzamosabb egyedüllét a mentális állapot romlása mellett több súlyos betegség kockázatát is növeli. Az egyedüllét ugyanakkor még ennél is több idős emberre jelentett veszélyt az elmúlt hónapokban, hiszen a korlátozások miatt nem tudtak szociális életet élni és nem találkozhattak szeretteikkel. Ebben a helyzetben a digitális tér jelenthetett volna megoldást, azonban, ahogy arra korábbi európai statisztikák is rámutattak, a 75 év felettiek 87 százaléka nincs jelen a digitális térben**.

 

Erre a problémára három szervezet – a Fesztivál Önkéntes Központ, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány – egymástól függetlenül kezdett el megoldást keresni, melyek a végén egyesültek a siker és a lehető legnagyobb elérés érdekében. A Vodafone Magyarországnál komoly hagyománya van az önkéntességnek.  Egyebek között, a Vodafone Alapítvány évek óta működteti Önkéntes Közösségét, melynek fennállása óta 100-120 önkéntes esemény valósult meg, melyeken hozzávetőleg 4000-5000 munkatárs fordult meg. A koronavírus miatt kialakult helyzetben a Vodafone szinte azonnal átalakította a vállalati önkéntes programokat, hogy azok a legkiszolgáltatottabb csoportok életét, az aktuális helyzetnek megfelelő csatornákon keresztül segítsék. A dolgozói igényeket és a vírus miatti korlátozásokat szem előtt tartva a fizikai önkéntességet a távolról végezhető programok váltották fel, és a hagyományosan fizikai aktivitás jellegű (pl. ételosztás) önkéntesség helyett a kapcsolattartás és a digitális világgal és eszközökkel való ismerkedés került a fókuszba. 

 

 

A ’Hogy tetszik lenni?’ program célja, hogy a kialakult helyzetben támogató beszélgetésekkel, odafigyeléssel – a digitális világgal való ismerkedéssel- segítsék az otthonunkban egyedül élő időseket, ezáltal csökkentve a magány érzését. Az önkéntesek toborzásáért és koordinálásáért a Fesztivál Önkéntes Központ felel, a programhoz csatlakozó idősekkel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tartja a kapcsolatot. Összesen több mint 400 önkéntes jelentkezett eddig a programra, akik közül 85-en már át is estek a szigorú szűrési és betanulási folyamaton és fel is vették a kapcsolatot idős párjukkal. A legfiatalabb önkéntes jelentkező 16, míg a legidősebb 70 éves volt, ami jól mutatja, hogy az önkéntesség és az ezáltal létrejövő szociális kapcsolatok kortól függetlenül fontos szerepet töltenek be az emberek életében.  

 

„A Hogy tetszik lenni? programot olyan fiatalok hozták létre és olyan unokák működtetik, akik azt szeretnék, hogy a programban résztvevő idős emberek érezzék a törődést és hogy jelenlétük fontos a társadalom számára. Ez nem csupán egy önkéntes program. Ez a kezdeményezés egy emlékeztető mindannyiunknak, hogy becsüljük meg az időseket, figyeljünk oda egymásra, és ha csak annyit érünk el, hogy mindenki többször hívja fel a saját nagymamáját, nagypapáját, már megérte belevágni.” – foglalta össze Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ vezetője.

 

„Szükségünk van egymásra! Ahogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kozma Imre atya újra és újra az eszünkbe-szívünkbe vési, „az életünket ajándékba kaptuk, és az tehet bennünket boldog emberré, ha tovább ajándékozzuk.” Az önkéntesség lelkülete pontosan erről a tovább ajándékozásról szól. Életünkben annyiszor döntünk érdekek mentén, hogy bizony mindnyájunknak igazi örömöt jelent, amikor minden érdek nélkül tehetünk valamit egy másik emberért. Ez az öröm kihat életünk minden területére és egészségesebbé tesz bennünket.” – tette hozzá Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.

 

„Már az első hetekben több mint 70 munkatársunk jelentkezett a „Hogy tetszik lenni programra”, melynek keretében kollegáink idősekkel beszélgetnek és segítenek nekik megismerkedni a digitális térrel és eszközökkel. Ez a program azonban sokkal több ennél, hiszen kollegáink is - kivétel nélkül - arról számolnak be, hogy ők is rengeteget kapnak beszélgetőpartnereiktől és valódi, mély emberi kapcsolatokkal és tudással, tapasztalattal gazdagodnak.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja és a Vodafone Magyarország Zrt. alelnöke.