Az AOC és a Philips monitors meghaladják a piaci növekedést Európában

forrás: Prím Online, 2020. június 24. 13:50

Az AOC büszkén jelenti be világszintű piacvezető eredményét a gaming monitorok területén 2020 első negyedévére vonatkozóan. A márka globális szinten a legmagasabb, 19,5%-os piaci részesedést érte el, így már sorozatban második negyedéve utasította maga mögé versenytársait (IDC Gaming Tracker Q1 2020).

Továbbá, a Context piaci elemző legfrissebb számadatai alapján az európai monitorpiac 2016 első negyedéve óta immár ötödik éve folyamatosan növekszik. 2019 első negyedévével összevetve 2020 első negyedévében a monitorpiac 5%-kal emelkedett. Az AOC és az MMD (a Philips monitors márka licencpartnere), képernyő-specialisták, mindkettő a TPV – amely a világ egyik vezető LCD monitor és TV gyártója – tulajdonában van, 12,3%-kal tudta növelni értékesítési volumenét, így a piaci növekedés több, mint duplájával emelkedett. Egy folyamatosan bővülő és igen erős versennyel rendelkező piacon a két márka együttes piaci részesedése összesen 14,9%-kal 2018 első negyedéve óta biztosítja a harmadik helyezést.

 

Köszönhetően a G1 és a G2 sorozat különlegesen sikeres, díjnyertes gaming monitorainak és az AGON prémium gaming sorozat legújabb AGON 3 modelljeinek az AOC képernyő-specialista 28,3%-os piaci részesedéssel az első helyre tört előre legmagasabb képfrissítési sebességgel (100 Hz és gyorsabb) rendelkező monitorok piacán, így az előző év első negyedévével összehasonlítva lenyűgöző 40%-kal növelte értékesítési volumenét.

 

AOC AGON AG273QZ: 240 Hz, QHD felbontás, 0,5 ms MPRT, DisplayHDR 400


2020 első negyedévében a monitorpiacon a nagyméretű (27 hüvelyk és afelett) monitorok területén is jelentős növekedés volt tapasztalható. 2019 első negyedévével összevetve 2020 első negyedévében ez a szegmens 22,1%-kal erősödött. Ebben az időszakban 47,4%-os volumen emelkedéssel az AOC és az MMD együttesen több, mint a dupláját érték el ennek a növekedésnek és 2020 első negyedévében a legmagasabb értékesítési számadatokat produkálták ebben a szegmensben. A tárgyidőszakban a Philips monitorok (MMD) volumene 21,5%-kal emelkedett, míg az AOC volumene lenyűgöző 89,1%-kal, ezzel a leggyorsabban növekedő márkává váltak ebben a szegmensben. Az előző évvel összevetve 2,8%-os piaci részesedés növekedéssel és a növekvő piac 16,2%-ának lefedésével a két márka együtt az első pozíciót szerezte meg a nagyméretű monitorok (27 hüvelyk+) szegmensében.

Philips 439P9H: 32:10 képarány, 3840x1200, DisplayHDR 400, USB-C dokkolás

 

A számos fejlesztésnek köszönhetően a monitorok piaca általánosságban továbbra is növekszik. 2019 első negyedévével összevetve 2020 első negyedévében a nagy felbontású képernyők (QHD és UHD) volumene 40%-kal emelkedett, amely megerősíti a Full HD képernyőkről történő fokozatos áttérést. A növekvő immerziónak és a termelékenységi képességeknek köszönhetően az UltraWide és a SuperWide képernyők (21:9, 32:9 és 32:10 képarányok) – például az AOC CU34G2X, a Philips 43 hüvelykes 439P9H vagy a 49 hüvelykes 499P9H  modelljei – is egyre jobban terjednek. Az ebbe a kategóriába tartozó monitorok növekedése egyik évről a másikra 100%-os volt. Az ívelt képernyők térnyerése is felgyorsult: ez a piac évről évre 63%-kal emelkedik. A nagyméretű monitorok iránti igény szintén megnőtt, különösen az üzleti környezetekben, ahol igen fontos a produktivitás. Az új szabvány a 27 hüvelykes képernyőméret lett. A nagyobb képernyők általában új technológiákkal segítik elő a nagyobb rugalmasságot és innovatív megoldásokat kínálnak, ezáltal hozzájárulnak a jobb termelékenységhez és a könnyebb használathoz, ilyenek például a teljes funkciójú USB-C dokkolással és Gigabit Ethernet portokkal, MultiView funkcióval (kép a képben) és KVM kapcsolókkal rendelkező monitorok.

 

A gaming szektorban továbbra is nagy az igény a magas frissítési rátára. A 100 Hz és ennél gyorsabb monitorok piaci volumene 60%-kal, míg a 144 Hz és ennél gyorsabb monitoroké 76%-kal emelkedett egyik évről a másikra.

 

Az AOC ezen időszakban elért növekedése (13,9% értékesítési volumen növekedés, egy év alatt) minden bizonnyal a gaming rajongók, a hardcore és professzionális e-sport játékosok számára kínált széles monitor portfóliójához kapcsolható. Ezek a típusú monitorok nagyteljesítményű specifikációkkal rendelkeznek, például magas képfrissítés, alacsony válaszidő és az immerzív játékélmény érdekében hajlított panel. Az AOC növekedését versenyképes árazása és a KKV szektor és a közszféra számára kínált jól felszerelt üzleti képernyői, például a B1 (Basic), az E1 (Essential) és a P1 (Professional) sorozatban, is elősegítik. Az AOC szintén jelentős növekedést (egy év alatt 89,1%) ért el a nagy képernyőmérettel rendelkező gaming és üzleti terméksorozatokkal (például a P1 sorozattal).

 

A Philips monitors növekedését az olyan fenntartható „zöld" termékek tették lehetővé, mint a 271B7QGJEB modell, valamint az olyan innovatív megoldások, mint az USB-C dokkolás, az Ethernet csatlakozás, az energiafogyasztás csökkentését szolgáló PowerSensor, a biztonság növelését célzó, készülékházból kinyíló webkamera és az azonnali bejelentkezéssel az egyszerű használatot segítő Windows Hello.

 

Az egyszerű USB-C csatlakozóktól a teljesen integrált, Ethernet és Power Delivery funkciókkal rendelkező USB-C dokkolási opciókig terjedően a Philips monitorok rendelkeznek a piacon a legszélesebb USB-C portfólióval (12,27% piaci részesedés ebben a szegmensben). Ebben az „USB-C" monitor szegmensben a Philips monitors egy év alatt 14%-kal és az előző negyedévvel összevetve 40%-kal növekedett. Az MMD növekedéséhez továbbá a Momentum terméksorozat olyan konzol gaming monitorai is hozzájárultak, mint a 32 hüvelykes 326M6VJRMB és a 43 hüvelykes zászlóshajó 436M6VBPAB modell. Végezetül az olyan SuperWide modellek, mint a 439P9H (32:10) és a 499P9H (32:9) monitorok, amelyek el vannak látva a felhasználók igényeit kielégítő funkciókkal (nagy képernyőméret, készülékházból kiemelkedő webkamera, a PowerSensor által megnövelt hatékonyság, teljes értékű USB-C dokkolás) szintén jelentősen hozzájárultak az MMD növekedéséhez. Ebben a 43 hüvelyk + 49 hüvelyk szegmensben a Philips monitors a harmadik helyen áll a piacon.

 

Szintén egy fontos tényező, amely hozzájárult a Philips monitorok értékesítési növekedéséhez, a B2B területre fókuszáló B9T sorozat 10-pontos érintőképernyője, amely por/vízállósága (IP65) és tág határok között beállítható, kültéri használatra alkalmas lábazata révén tökéletesen alkalmas a HoReCa és az oktatási szektorokban, valamint az értékesítési pontokon történő felhasználásra.

 

„A legutolsó negyedévben az AOC és Philips monitors ismét erőteljesebben növekedett mint a piac. Mindkét márka esetében gondosan figyelemmel kísérjük, hogy a fogyasztók mit várnak el a monitoroktól. Legyen az a magas képfrissítési sebesség, a legújabb technológiák, a gaming monitorok számára kifejlesztett pontos panelek, vagy az UltraWide és a SuperWide képernyők, az üzleti monitorok energiatakarékossági és termelékenység-növelő funkciói, minden piac számára rendelkezünk megoldással és értékesítési számaink bizonyítják, hogy jó úton vagyunk"  - mondta Stefan Sommer, az AOC International Europe és az MMD Monitors & Displays európai marketing és üzletvezetési igazgatója.

 

Stefan Sommer, európai marketing és üzletvezetési igazgató

 

Magyarországon az AOC és az MMD együttes piaci részesedése az előző negyedévvel (2019 negyedik negyedévével) összevetve 2020 első negyedévében 5,4%-kal emelkedett.

 

2019 első negyedévével összehasonlítva 2020 első negyedévében a nagyméretű (27 hüvelyk és nagyobb) monitor szegmensben a magyar piac 8,3%-kal növekedett, míg a teljes monitor piac ugyanezen időszakban 11,6%-kal csökkent. A nagyméretű monitor szegmensben az AOC és az MMD együttes értékesítési volumene 60,8%-kal a piaci növekedés több, mint hatszorosával erősödött, az AOC 165,1%-kal, míg az MMD 18,2%-kal járult hozzá a növekedéshez.

 

Jiri Dubina, értékesítési igazgató AOC & MMD Magyarország


„Annak ellenére, hogy Magyarországon a monitorpiac kissé csökken, képesek voltunk növelni a volumenünket, különösen a nagyméretű monitorok szegmensében az AOC termékeivel.  A B2B és B2C szegmensek vevői egyre inkább 27 hüvelykes, vagy ennél nagyobb monitorokat választanak, amelyekből nagyszerű kínálatunk van" - mondta Jiri Dubina, az AOC & MMD Magyarország értékesítési igazgatója.