Pályaváltás: 2 hetes, ingyenes IT-karrier alapozó képzés indul

forrás: Prím Online, 2020. június 25. 18:21

Az elmúlt hónapokban – főként a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt, és a 100 százalékban államilag támogatott informatikai képzések hírére –, jelentősen megnőtt a karrierváltás, és az IT-szakma iránt érdeklődők száma: az Innovációs és Technológiai Minisztérium által május végén elindított Újratervezés Programra például több mint 60 ezren jelentkeztek. Az informatikai pálya népszerűsége persze nem meglepő, hiszen egy 2-9 hónapos, munka mellett elvégezhető online képzés teljesítése után már el lehet helyezkedni a legkeresettebb IT-szakmákban, például frontend vagy backend programozóként, full-stack fejlesztőként vagy szoftvertesztelőként. E munkakörökben pedig 4-5 év tapasztalattal már akár bruttó 900 ezer-1,2 millió forintos fizetés is elérhető - mutat rá a junior szoftverfejlesztőket és szoftvertesztelőket képző PROGmasters

 

Ingyenes IT-karrier alapozó képzés indul 

A karrierváltás és az informatikai pálya iránt érdeklődők közül azonban a legtöbben még nem tudják, hogy mely munkakör a legmegfelelőbb számukra a különféle IT-szakmák közül. A PROGmasters ezért egy egyéni tempóban, nagyjából 2 hét alatt elvégezhető, teljesen ingyenes, online képzést indít, amelyre most bárki jelentkezhet. 

 

Az IT-karrier alapozó képzés résztvevői átfogó képet kapnak az egyes IT-szakmákról, majd logikai és személyiségtesztek, játékos tananyagok, kvízek, élő karriertanácsadás, illetve az IT-képzésekről szóló, szintén élő webinárium segítségével eldönthetik, hogy milyen munkakör illik hozzájuk az informatikában. Közben kipróbálhatják a programozást és a tesztelést, emellett pedig a digitális képességeiket is fejleszthetik az Office és a Google alkalmazásainak megismerésével. Az ingyenes képzésre azok is jelentkezhetnek, akik a karrierváltást fontolgatják, és eddig egyáltalán nem foglalkoztak informatikával.

 

4-5 év tapasztalattal 1 milliót is fizetnek a népszerű IT-szakmák – van, amelyikhez programozói tudás sem kell 

A legkeresettebb IT-szakmák közé tartozik a frontend és a backend programozó, a full-stack fejlesztő és a szoftvertesztelő. 

 

A frontend fejlesztők készítik a programok látható részét, például olyan weboldalakat, amik gazdag funkcionalitással rendelkeznek, és nemcsak szövegekből és képekből állnak, hanem interaktívan reagálnak a felhasználók kattintásaira is. Ezzel szemben a backend fejlesztők a program belső struktúrájáért felelnek: többek között azért, hogy a felhasználók adatai biztonságban legyenek. A full-stack fejlesztők pedig a frontend és a backend programozáshoz is értenek: ők tervezik meg a különféle számítógépes programok, weboldalak és mobilapplikációk működését, az adatok kezelését, majd készítik el az ezekhez szükséges programkódot.

 

Ugyancsak keresett IT-szakemberek a szoftvertesztelők, akik a különböző alkalmazások, programok hibátlan működését ellenőrzik. A szerepük ezért nélkülözhetetlen például egy orvosi vagy egy repülőgép-karbantartási szoftver, illetve egy távközlési eszköz programjának elkészítéséhez. Fontos tudni, hogy a szoftvertesztelői karrier azok számára is elérhető, akik nem rendelkeznek programozói tudással, csak informatikai alapismeretekkel.

 

„Ezekben a munkakörökben a 4-5 év tapasztalattal rendelkező szakemberek bruttó 900 ezer-1,2 millió forintot is kereshetnek havonta” - mondja Filep Szabolcs, a PROGmasters alapítója és vezetője.

 

Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) független auditja szerint, a szoftverfejlesztőket és szoftvertesztelőket képző PROGmasters tavaly év végéig végzett 187 diákja közül mindenki álláshoz jutott szoftverfejlesztőként, tanácsadóként vagy mobilfejlesztőként, ráadásul 61 százalékuk a képzés után 1 hónapon belül, további 34 százalékuk pedig 2-4 hónap múlva elhelyezkedett. A diákok 90,2 százaléka junior informatikusként bruttó 300 és 600 ezer forint közötti kezdő fizetést vitt haza, ráadásul a 2016 óta végzettek már közel negyede (22,8 százaléka) keres bruttó 600 ezer és 1,2 millió forint közötti összeget.