A Magyar Telekom 2020. második negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 6. 09:44

A Magyar Telekom ma közzétette 2020. második negyedévre és első félévre vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összehasonlításban 2,2%-kal 157,2 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében, míg az év első hat hónapjában éves szinten 1,0%-kal 316,5 milliárd forintra. A távközlési szolgáltatási bevételek emelkedését mind Magyarországon, mind Észak-Macedóniában, valamint a dénár forinthoz képest jelentkező erősödéséből származó pozitív árfolyamhatást ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése.

 

A közvetlen költségek éves összehasonlításban 1,6%-kal 67,1 milliárd forintra csökkentek 2020 második negyedévében, míg 2020 első hat hónapját tekintve 0,6%-os volt a csökkenés. Bár az egyéb közvetlen költségek és a távközlési adó tovább növekedtek 2020 második negyedévében, az RI/IT-költségek jelentősen alacsonyabban alakultak éves összehasonlításban, ami éves összevetésben költségcsökkenést eredményezett.

 

A bruttó fedezet éves összehasonlításban 2020 második negyedévében 2,7%-kal, 90,1 milliárd forintra, illetve az év első felének tekintetében 1,3%-kal 182,4 milliárd forintra csökkent. Az eredményt főként az RI/IT és roaming bevételek alacsonyabb volumene, valamint a távközlési adó növekedése magyarázza.

 

A közvetett költségek éves összehasonlításban 4,7%-kal 34,0 milliárd forintra javultak 2020 második negyedévében, illetve az év első hat hónapját tekintve 2,0%-kal 79,8 milliárd forintra, a mindkét országban bevezetett, széles körű költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően.

 

Az EBITDA éves összehasonlításban 1,4%-kal 56,1 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében, míg 2020 első hat hónapját tekintve 0,8%-kal 102,5 milliárdra, mivel a közvetett költségekben elért megtakarítások nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni az alacsonyabb bruttó fedezetet. Az EBITDA AL éves összehasonlításban 2,5%-kal csökkent 2020 második negyedévében, az éves összevetésben jelentkező, IFRS16 szerint elszámolt magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek miatt.

 

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves összehasonlításban 3,2 milliárd forinttal, 35,3 milliárd forintra emelkedtek 2020 második negyedévében, a mindkét országban magasabban alakuló költségszint eredményeként. Magyarországon a növekedést az újonnan beszerzett frekvenciaengedélyek, valamint a rézhálózati elemeknek a rézhálózat kivezetési programra történő felkészülés keretében végzett élettartam csökkentése magyarázza. Észak-Macedóniában az értékcsökkenési és amortizációs költségek növekedése leginkább a tartalomszolgáltatáshoz kapcsolódó jogok, valamint a szoftverek és licencek magasabb amortizációs költségeinek eredménye.

 

Az adózott eredmény 20,8%-kal 11,5 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében, mivel az alacsonyabb EBITDA-t és az értékcsökkenési és amortizációs költségek növekedését csak részben tudták ellensúlyozni a javuló nettó pénzügyi eredmények. 2020 első félévében a nettó profit 42,3% százalékkal 10,7 milliárd forintra csökkent éves összevetésben, az alacsonyabb EBITDA, magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek és a forint 2020 első negyedévében jelentkező gyengülése miatt.

 

A nem irányító részesedésekre jutó eredmény éves összehasonlításban 15,6%-kal 0,9 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében mivel a magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek ellensúlyozzák az EBITDA növekedését, ami az észak-macedón működés alacsonyabb nyereségéhez vezetett.

 

A szabad cash flow 50,8 milliárd forint pénzkiáramlásra romlott 2020 első félévében (2019 első félév: 7,1 milliárd forint pénzkiáramlás), melyet nagymértékben meghatározott az 5G aukció frekvenciasávjainak 54,2 milliárdos díja. 

 

Rékasi Tibor vezérigazgató így nyilatkozott: „Mint minden vállalat, a Magyar Telekom is jelentős kihívásokkal teli második negyedéven van túl, a járványhelyzet sok tekintetben befolyásolta működésünket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a rendkívüli helyzetben tettekkel bizonyítottuk mindazokat az értékeket, melyeket képviselünk. Stabilan működő szolgáltatásainkkal, újra gondolt tranzakcióinkkal és egyedi ajánlatainkkal támogattuk ügyfeleinket a kapcsolattartásban, a digitális együttműködésben. Rendkívül jelentős eredménynek tartom, hogy a körülmények ellenére összességében stabil pénzügyi eredményeket értünk el a második negyedévben. Szélessávú lefedettségünk javítása érdekében optikai hálózatfejlesztési programunk felgyorsításáról döntöttünk,  így az első félévben 135.000 új végpontot adtunk át, emellett megkezdtük rádióhálózatunk modernizációját és fokozatosan növeljük 5G szolgáltatásunk lefedettségét. Bízunk benne, hogy fejlesztéseinknek köszönhetően ügyfeleink továbbra is elégedetten használják majd szolgáltatásainkat.”