A tévék titkos élete

forrás: Prím Online, 2020. október 24. 17:35

A Samsung reprezentatív felmérése lerántja a leplet a tévék titkos életéről, kiderül, hogy mi történik egy átlagos készülékkel élete során, illetve, hogy mi lesz a sorsa, ha otthagy egy háztartást. A felmérésben résztvevők 97 százaléka rendelkezik televízióval, amelyből 75 százalék kettő vagy annál több készüléket tart az otthonában*. Azonban azt talán kevesen tudják, hogy milyen utat járnak be ezek az eszközök onnantól, hogy lekerülnek az áruházak polcairól, és otthonra lelnek a háztartásokban, végül pedig a televíziók örök körforgásának részeseivé válnak.

A Samsung 2020 májusában készült reprezentatív kutatásából többek között kiderül, hogy milyen szempontok alapján választják ki a háztartás legújabb tagját a vásárlók, hány éven át használják, mi történik vele, amikor már nincs rá szükség, illetve, hogy melyek a leggyakoribb indokok, amelyek miatt megválnak a fogyasztók a készüléküktől.

 

Egy átlagos tévékészülék élete egy háztartásban 3-5 éven keresztül tart, ez idő alatt a felhasználók számos különböző céllal használják. A televíziók elsődleges szerepe a szórkaztatás, kikapcsolódás, illetve az információszerzés. Népszerű felhasználási mód továbbá a zenehallgatás és a játék. Illetve egyre nagyobb arányban használják a fogyasztók készülékeiket otthoni sportolásra, amely lehetőséget jellemzően Magyarországon inkább a nők használnak ki. 

 

A fogyasztók számos különböző variációból választanak a feleslegessé vált készülékeket illetően. A válaszadók egyharmada jellemzően elajándékozza a régi készüléket, főleg a fiatalabb korosztály tesz így, míg az idősebb korosztályra jellemzőbb, hogy a már nem használt televíziót hulladékudvarba adják. Mindössze a megkérdezettek 5 százaléka vásárol új készüléket régi televízió visszavásárlási akció keretein belül. 

 

 

Új készülék vásárlásakor leggyakoribb érv volt, hogy a meglévő készülék a fogyasztó véleménye szerint technológiailag elavult vagy elromlott. Az elmúlt két évben a válaszadók 36 százaléka vásárolt új televíziót. A magyar nők többségében azért vásárolnak új készüléket, mert a korábban használt készülék elromlott, míg a magyar férfiak inkább fejlesztés céljából ruháznak be egy új készülékbe, számukra fontosabb, hogy a legújabb technológiákat tudják használni. 

 

Az új készülék vásárlásakor a technológiai adottságok fontosabb szempontok, mint az ár vagy a márka, derül ki a felmérésből. A technológiát tekintve a képélesség mellett, lényegesek az olyan okosfunkciók, mint az internetkapcsolat, a különböző streaming szolgáltatások elérése, illetve az alkalmazások kezelése, véli a válaszadók 64 százaléka. Vásárláskor a magyarok számára a technológia mellett a készülék megjelenése is kiemelten fontos. A készülék megjelenését tekintve közel ötven százalék számára kiemelten fontos szempont a dizájn és az összhatás, míg a készülék keretének anyaga, vagy a talp formája mindössze a válaszadók 20 százalékának számára játszik kulcsszerepet a vásárlási döntés meghozatalában.  

 

„Érdekes volt számunkra látni, mennyi mindenre használják a televíziókészülékeket a vásárlók, valamint, hogy milyen indokokból válnak meg adott esetben tőlük – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Vállalatunk célja olyan okos eszközöket és megoldásokat biztosítani a felhasználóknak, amelyek amellett, hogy hosszú távon velünk maradnak, a lehető legszélesebb körben felelnek meg a felhasználók elvárásainak, legyen szó akár otthoni sportolásról, munkavégzésről vagy éppen szórakozásról.” 

 

______________
* A Samsung reprezentatív felmérése szerint.