Rekorderedményekkel zárta a második negyedévét a Lenovo

forrás: Prím Online, 2020. november 6. 16:43

A Lenovo rekordszintű bevételt jelentett be a második negyedévre vonatkozóan: a 14,5 milliárd dolláros bevétel 7%-os növekedést jelent éves szinten, ráadásul mindegyik üzletág erős fejlődést mutat. A nyereség még nagyobb növekedést eredményezett: az adózás előtti 470 millió dolláros rekordbevétel 52%-os erősödést mutat az egy évvel korábbi negyedévhez viszonyítva, mindeközben éves összevetésben a nettó jövedelem is 53%-kal 310 millió dollárra nőtt. A negyedéves rekorderedmények mellett a Lenovo pénzügyi erejét és fenntarthatóságát tovább erősítette a Moody, a Standard & Poor és a Fitch erős befektetési besorolása és a sikeres globális kötvénykibocsátás.

 

 

A második negyedéves részvényenkénti nyereség 2,59 cent, azaz 20,08 hongkongi dollár volt. A Lenovo Igazgatósága részvényeként 6,6 hongkongi dollár időközi osztalékot állapított meg.

 

„A negyedéves rekorderedményeink jól tükrözik a folyamatos elköteleződésünket az otthoni munkavégzéssel és tanulással kapcsolatban felmerülő igények kielégítése iránt. Valamennyi üzletágunk növekedést ért el éves szinten, miközben a szoftverekből és a szolgáltatásokból származó bevételek új rekordot döntöttek” – mondta Yuanqing Yang, a Lenovo vezérigazgatója. „Ahogy a világ alkalmazkodik az „új normalitáshoz”, úgy bízunk mind az eszközök, mind pedig a felhő infrastruktúra hosszú távú növekedési potenciáljában. Továbbra is kihasználjuk az operatív kiválóságot és a globális/helyi jelenlétet, miközben a lehetőségek még nagyobb mértékű kihasználása és a fenntartható növekedés érdekében felgyorsítjuk a szolgáltatásvezérelt átalakulásunkat.”

 

Üzleti kilátások

A 2020-as év továbbra is olyan esztendő, amiben számos iparági tényező befolyásolja a kínálatot és a gyártást, ideértve a folyamatos geopolitikai bizonytalanságokat, a világjárványt, valamint az erős kereslet által okozott és az egész iparágra kiterjedő alkatrészellátási hiányt. A Lenovo ugyanakkor pozitív kilátásokkal tekint előre, hiszen az otthoni munkavégzés és tanulás hosszú távú növekedési potenciált jelent az eszközigénnyel, valamint a felhő infrastruktúra követelményeivel kapcsolatban. A Lenovo arra számít, hogy a teljes PC piac jelentősen nagyobb növekedést mutat majd 2020-ban, mint ahogy azt az elemzők korábban várták, és az eladások száma el fogja érni a 300 milliót, ami 25 millióval haladná meg a tavalyi eredményeket. 

 

Az üzleti csoport áttekintése

A Lenovo Intelligent Devices Group (IDG) egyik üzletága, a PC and Smart Devices csoport továbbra is a vállalat legnagyobb bevételt mutató csoportja,  11,5 milliárd dolláros rekordbevétellel és 8%-os éves szintű növekedéssel. A 723 millió dolláros PTI rekorderedmény éves összevetésben 18%-os erősödést jelent, amivel vezető szerepet tölt be az iparágban, mindemellett pedig 6,3%-os haszonkulcsot mutat fel. A negyedévben elért rekordteljesítményhez hozzájárult többek között a Lenovo kiváló működési modelje, az otthoni munkavégzés és tanulás által felmerült igényekre való gyors reagálás, illetve a prémium szegmensekre való összpontosítás is. A Lenovo a 23,6%-os piaci részesedésével jelenleg vezeti a globális PC piacot.

 

Az IDG másik üzletágának, a Mobile Business Groupnak (MBG) bevételei negyedéves összevetésben 39%-kal nőttek, újra éves szintű növekedési pályára álltak és a COVID-19 járvány hatásából történő látványos felépülést mutatnak. A vállalat tovább erősítette pozícióját a kulcsfontosságú dél-amerikai és észak-amerikai piacokon, az európai és az ázsiai-csendes-óceáni térségben pedig felgyorsította az eddigi növekedést. A negyedéves sikerekhez olyan innovációs mérföldkövek járultak hozzá, mint a RAZR 5G összecsukható okostelefon bejelentése, valamint a cég első, dedikáltan játékosoknak szánt, Lenovo Legion márka alatt kiadott mobilja. A növekedés biztosítása érdekében a csoport a jövőben is kihasználja az erős termékportfólióban és az 5G-ben rejlő lehetőségeket.

 

A Data Center Group (DCG) szintén folyamatos növekedést mutatott. A bevétel éves összevetésben 11%-kal 1,48 milliárd dollárra emelkedett, méghozzá javuló nyereség mellett. A 34%-os éves növekedésnek köszönhetően globálisan is tovább erősödött a Cloud Service Provider szegmens. Ezt az eredményt támasztja alá a Lenovo tartós beruházása a házon belüli formatervezésbe és gyártásba, amivel komoly alaplap- és rendszertervezési eredményeket mutathat fel a cég. Az Enterprise és az SMB szektorok bevétele közel azonos az előző év eredményeihez, de 3 ponttal felülmúlta a piaci előrejelzéseket. Kétszámjegyű növekedést hozott a Software Defined Infrastructure (22%), a Storage (15%), a Software (47%) és a Solutions (11%). A szegmens további növekedését eredményezi a Lenovo nemrégiben bejelentett, SAP-vel kötött együttműködése. A Lenovo TruScale Infrastructure-as-a-Service szolgáltatása az SAP HANA Enterpries Cloud szolgáltatásával kombinálva lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy az érzékeny adataikat biztonságban és saját kezükben tudják, méghozzá a pay-as-you-go fogyasztási modell rugalmasságával együtt.

 

A Lenovo Intelligent Transformation hasonlóképpen erőteljes növekedést mutatott a második negyedévben; ez valamennyi szegmensben kétszámjegyű erősödést jelent. Az eredmények jól mutatják a részleg katalizátor szerepét és fontosságát. A Smart Internet of Things éves szinten erőteljes, 36%-os növekedést mutatott, a Smart Infrastructure (21%) és a Smart Verticals (72%) pedig szintén kétszámjegyű növekedést* könyvelhetett el. A Software and Services 39%-os éves növekedéssel új rekordot állított fel, 1,2 millió dollár* értékben, amivel a Lenovo bevételének immár 8,5%-át teszi ki, még úgy is, hogy a Lenovo Group teljes bevétele is folyamatosan nő. A Lenovo Attached Services and Software, a Managed Service and Solutions szintén gyors növekedést mutatott, az e-kereskedelem pedig éves szinten 40%-os erősödést hozott.

 

PÉNZÜGYI ÖSSZEFOGLALÓ

A 2020. szeptember 30-cal záruló második negyedévben
(millió dollárban, kivéve a részvényenkénti adatokat)

 

_________________

* számlázott bevétel