Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja az OXO csoport

forrás: Prím Online, 2020. december 14. 09:46

Idén júliusban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával meghirdette az inkubátoroknak szóló, 2 milliárd forint keretösszegű Startup Factory pályázatot. A szeptemberi beadást követően december elején nyilvánossá vált a támogatott inkubátorok listája, melyek között az OXO Labs Kft. is szerepel. Ennek okán az OXO csoport az érettebb cégek finanszírozása mellett újra várja korai fázisú, induló innovatív vállalkozások jelentkezését is, melyek közül legalább tíz ígéretes kezdeményezést fog beválogatni portfóliójába a következő két évben.  

Pozitív elbírálásban részesült az OXO Labs pályázata a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt Startup Factory pályázatán. Az OXO Technologies Holding és kezdő vállalkozásokat finanszírozó leányvállalata, az OXO Labs jövőbeni befektetési stratégiája és tevékenysége szempontjából kiemelt fontossággal bír, hogy az eredmény értelmében 2021-től kezdődően a korai fázisú befektetések megvalósítása ismételten biztosítható, melyhez jelentős támogatást nyújtanak az elnyert pályázati források. A jövőben az OXO Labs legalább tíz korai fázisú technológiai vállalkozást választ majd ki, és az ígéretes jelölteknek 25-50 millió forint összegű befektetést biztosít. 

 

A befektető cégcsoport számára fontos célkitűzés a korai fázisú befektetési portfólió tovább építése. Az eddigi tapasztalataik alapján bíznak abban, hogy a kiválasztott projektek sikeresen fejlődnek majd az inkubációs program során – így mindannyian a későbbi növekedési fázisba lépnek tovább. Ezen teljesítménnyel sikeres együttműködés esetén az a lehetőség is elérhető, hogy cégcsoporton belül az OXO Technologies Holding portfóliójába is bekerülhetnek a cégek, egy nagyobb összegű befektetés mellett. 

 

„A Startup Factory pályázat keretében végzett tevékenysége során az OXO Labs szakértői csapata elkötelezett az inkubációs szolgáltatások biztosítása és az általános vállalkozásfejlesztési ismereteik teljeskörű megosztás mellett. A korábban megvalósult befektetéseknek köszönhetően felépült tudásbázisunkra és kapcsolati hálóra támaszkodva segítjük a jövő évben kiválasztásra kerülő induló portfólióvállalatainkat” - mondta el Oszkó Péter, az OXO csoport alapító tulajdonosa. 

 

Az OXO Labs az újonnan megnyíló lehetőség kapcsán is követi az OXO csoport megszokott kiválasztási metódusát – a startupok az inkubátor weboldalán jelentkezhetnek az online kérdőív kitöltésével, mely után egy videóinterjúra invitálják a potenciális jelölteket. A jelentkezés nyitva áll minden olyan innovatív, korai fázisú vállalkozás előtt, melyek technológiai innovációkon keresztül nagy innovációs- és növekedési potenciállal rendelkeznek.