Visszavonul a mobiltelefónia egyik meghatározó alakja, Dr. Drozdy Győző

forrás: Prím Online, 2020. december 16. 11:10

Dr. Drozdy Győző, a Pannon GSM, majd a Telenor meghatározó szakembereként 1993 óta formálta a hazai mobil-távközlés fejlődését. Finnországból költözött haza, hogy részt vegyen az első GSM-hálózatok kiépítésében, karrierjének legfőbb mérföldköveit az első GSM hálózaton történő hívás, az SMS szolgáltatás és több világszabvány bevezetése mellett a mobilinternet térhódítása jelentették. Büszke rá, hogy szakterületén Magyarország a világ élvonalába tartozik.

A villamosmérnöki és híradástechnikai szakmérnök végzettségű dr. Drozdy Győző a rendszerváltás idején mikroelektronikai kutatásokban dolgozott Finnországban. Jelentős tapasztalatot szerzett a GSM-rendszerek területén, így figyeltek fel rá a Pannon GSM alapítói és szerződtették le a vállalat első munkavállalójaként. A magyar állam 1993-ban hirdette meg az első koncessziós frekvenciapályázatot, a szakember és csapatának munkájának köszönhetően pedig már 1994 tavaszán elindulhatott a szolgáltatás. A világon sehol nem épült olyan gyorsan mobilhálózat, mint hazánkban. 1995-ben megindították az újdonságnak számító SMS szolgáltatást is.

 

„Az SMS egy valódi technológia-inspirált fejlesztés volt. A szakemberek rájöttek, hogy lehetséges a megvalósítása, mi pedig bevezettük a piacra. Érdekes módon az első két évben nem nagyon használták az emberek, aztán hirtelen nagyon népszerű lett. Azóta is ilyen kölcsönhatásban működnek a fejlesztések: megjelenik egy új lehetőség, és ha a felhasználók jól fogadják, az rohamos tempóval lesz egyre jobb és egyre elterjedtebb” – emlékezett vissza dr. Drozdy Győző, a Telenor Magyarország leköszönő vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

1999-ben az 1800 MHz-es frekvencia megnyitásakor nyitottan fogadták a piacra érkező új versenytársat, nemzeti roamingot biztosítva számukra. Az új szereplővel dr. Drozdy Győző vezette a tárgyalásokat. A többszereplős verseny nem szabott gátat a fejlődésnek, az ezredfordulóra a Pannon GSM-nek már egymillió előfizetője volt, közel tízszerese az eredeti célként meghatározott számnak.

 

 

„A kilencvenes években volt konferencia, amin kinevettek a résztvevők, amikor arról beszéltem, hogy a mobiltelefonok meg fogják előzni a vezetékes telefonokat előfizetők terén. Amikor 10 éve a mobilfizetés elterjedéséről osztottam meg a gondolataimat már nem történt hasonló eset. Ez egyébként egy olyan terület, ami kicsit lassabban robbant be, mint amire számítottam” – mondta dr. Drozdy Győző.

 

1993 óta többször töltött be igazgatói, majd vezérigazgató-helyettesi pozíciót, 2018 augusztusától a Telenor vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese, ez egyben leköszönő pozíciója. Pályafutása alatt jelent meg az első színes-, majd érintőképernyős telefon, bevezették itthon a mobilinternetet, és kiépítették a 3G (2009), később a 4G hálózatot (2012). Az utóbbi években aktívan jelen volt az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok bevezetésénél is. Rendkívül büszke a magyar szakemberekre, akik lehetővé tették, hogy Magyarország hagyományosan a világ legfelső 10 százalékába tartozzon lefedettségben és mobilhálózat sebességben is.

 

Dr. Drozdy Győző a mobil rádiótelefon rendszerek hazai meghonosításában és felfuttatásában végzett elkötelezett munkáját a szakma 1998-ban Aschner Lipót-díjjal, 1999-ben a legrangosabb hazai innovációs elismerésként Gábor Dénes-díjjal, 2019-ben pedig telekommunikációs Puskás Tivadar-díjjal jutalmazta. Most 27 év után visszavonul, de tervezi, hogy továbbra is követni fogja az iparág fejlődését. Feladatait dr. Erdélyi Márk, a Telenor eddigi jogi igazgatója veszi át, aki 17 évvel ezelőtt csatlakozott a vállalathoz.