Intimitás: új magyar 18+-os társasjáték jelent meg

forrás: Prím Online, 2021. február 2. 10:56

Kevés példa akad Magyarországon olyan játékra, ami az intim együttlétek sikerét igyekszik megalapozni a párok között, ráadásul a kapcsolat minőségének javulását ígéri. A hazai tervezésű Intimitás társasjáték célja viszont éppen ez.

Miért ilyen nehéz számunkra, főleg Magyarországon, hogy őszintén beszéljünk az intimitásról? A felnőttek közt is gyakran tabunak számít a szexualitás, a gyerekeinknek pedig a lehető legritkább esetben tudunk gátlások nélkül tanácsokat adni hozzá, vagy egyáltalán beszélni róla.

 

 

Ezért számít újdonságnak nálunk az a novemberben megjelent párkapcsolati társasjáték, ami előjátéknak is felfogható, ugyanakkor azonban önismeretre, a párunk ismeretére és testtudatosságra is nevel.

 

“Amikor bejöttek az okostelefonok, elkezdtek szűretlenül szivárogni a felnőtt tartalmak az internetről. Úgy éreztem, ezek mély sebeket ejthetnek a gyerekek lelkén, és egészen torz képet közvetíthetnek arról, hogyan kell a másikhoz intim helyzetben viszonyulni. Akkor fogalmazódott meg bennem egy ilyen játék ötlete” - mondja Nyárády Zsuzsanna, életvezetési és üzletvezetési tanácsadó, az Intimitás Társasjáték megalkotója.

 

Az Intimitás minden lépése arról szól, hogy felfedezzük a partnerünk testét, ráadásul a fókuszt a másik örömére helyezzük. A spirálvonalban befelé haladó mezőkön lépkedve fokozatosan nyílunk meg egymás felé: először szóban, aztán érintésekkel, csókokkal és végül “mindent bele” alapon is. Az első körben például a másik testrészeiről kell egymás után olyasmiket mondanunk, elképzeltetnünk vele, amik jól esnek neki.

 

A cél, hogy a két ember bármiféle segédeszköz használata nélkül kerüljön a lehető legközelebb egymáshoz. A játék fontos része a visszajelzés is, így az erre a célra kialakított skálán jelezzük a másik fél felé, mennyire sikerült “hangulatba hoznia”.

 

 

Kell egy kis humor és kreativitás

“A fiatalabb generáció már egészen direkt képi meghatározásokat és sablonokat kap arra nézve, hogyan kellene szexelni. És hol van ez még a szeretkezéstől? Éppen ezért lenne kötelező beszélgetni velük ezekről a dolgokról. Ha például egy lány 10 perc alatt nem áll készen a szexre, nem szabad, hogy magában keresse a hibát. De az az ífjú férfi se keresse magában a hibát, akinek nem sikerül 10 perc alatt elérnie, hogy partnere a csúcsok csúcsát élje meg vele.” - mondja az alkotó. A most ismerkedő párok mellett ugyanakkor a régóta együtt lévők is profitálhatnak az Intimitás használatából, akár újra fel is fedezhetik a másikat általa.

 

“Sok év házasság után is jópofa és képes újat mutatni, sőt, jó néha újra elővenni, hiszen az idők során a testi érzeteink is változhatnak. Érdemes akkor játszani, ha több órára kikapcsolhatjuk a telefont, és a gyerekek sem érnek haza egyhamar. Járványmentes időszakban például a wellness-hétvégék remek kiegészítője lehet.”

 

“Akik kicsit eltávolodtak egymástól, azoknak a játék során sem megy gyorsan az egymásra hangolódás: az embernek magából kell előhozni, ami benne van, és ehhez mindenképpen szükséges egy kis humor és kreativitás. Ha azonban ez sikerül, az hosszabb távon is jó irányba terelheti a kapcsolatot” - mondja Zsuzsanna.

 

“Jó esetben az intimitás olyan, mint amikor két mágnes találkozik: szinte összecsattan a két ember. Ha ez működik, akkor könnyebb a hétköznapi problémákkal is megküzdeni. Az ilyen összhang elérésében segít a játék.”