Hibrid hajtásmodell, naperőmű tesztelés, nanoszálas gyógyszertechnológia

forrás: Prím Online, 2021. március 12. 18:05

Öt új labor, két új szolgáltatás, nyolc új technológia, három új termék és öt prototípus született a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) és nagyvállalati partnerei közti, négy éven át tartó, és hamarosan záruló együttműködéséből.  A Siemens, a Nokia, az MVM, a Richter Gedeon és a Rolls-Royce vállalatokkal, valamint az NKFIH támogatásával közel 6 milliárd forintból megvalósult projektben a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK), a Vegyész- és Biomérnöki (VBK), valamint a Gépészmérnöki Kar (GPK) oktatói és hallgatói kapcsolódtak be. A BME-n már 67 egyetemi laboratórium áll rendelkezésre a nagyvállalati innovációs partnerségek kiszolgálására. 

2017-ben négy nagyvállalati partner, a Siemens, a Nokia, az MVM és a Richter Gedeon kötött négyéves együttműködési megállapodást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, melyhez később a Rolls-Royce is csatlakozott. Az idén záruló projekt fókuszában az energetikai és a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés, az integrált, intelligens technológiák fejlesztése állt. Az intézmény és a vállalatok közös, stratégiai együttműködéseinek irányítását önálló egyetemi egységként a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ látja el. A FIEK szervezet 12 aktuálisan futó projektje közel 39 milliárd forint költségvetésből gazdálkodik. A FIEK egy új kutatásszervezési modellt is megvalósító projekt, mely lehetővé teszi a cégek számára, hogy kutatás-fejlesztési és képzési igényeiket megfogalmazzák a felsőoktatás számára.

 

 

A Műegyetemen az idén záruló FIEK együttműködésnek köszönhetően öt új labor jött létre. A Siemens-szel és a Rolls-Royce-szal közösen hajtáslabort, az MVM-mel közösen pedig Smart Power energetikai labort és CHP labort (kapcsolt hő és villamosenergia termelő technológiák tesztelésére) alakított ki a BME. A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon a Richter segítségével épült fel a Pharmatech labor, míg a Nokia alprojektben egy 5G testbedet hoztak létre, melynek köszönhetően folyamatosan épül ki a teljes campust lefedő 5G teszthálózat. Az új laborokat a jövőben az ipari szereplők szolgáltatásként vehetik igénybe, amelynek része az infrastruktúra és a hozzáértő mérnöki csapat. A BME oktatóiból és hallgatóiból álló szakmai team az adott piaci igényeknek megfelelő mérést, kutatást a laborban végzi el, majd az igények szerinti dokumentációval, jegyzőkönyvekkel, javaslatokkal adja át a nagyvállalatok számára. Az 5 új laborral együtt már 67 ipari megrendeléseket is kiszolgáló labor áll rendelkezésre mintegy 30 ezer négyzetméternyi területen az egyetemen. Ezek különböző tudományos fókuszterülettel bírnak és méretükben is nagy szórást mutatnak. 

 

Dr. Lengyel László, a FIEK igazgatója szerint “win-win helyzet a BME és a nagyvállalatok együttműködése, hiszen a cégek egy 21 ezer fős oktatói-hallgatói szakmai közösség szellemi tőkéjével és a már meglévő egyetemi infrastruktúrával egészíthetik ki a K+F erőforrásaikat, miközben az egyetem oktatói és hallgatói az érdeklődésüknek megfelelő valós ipari problémákat tudnak megoldani, jelentős szakmai tapasztalatot szereznek, az infrastrukturális fejlesztésekhez pedig jelentős tőke áramlik az intézménybe. A nagyvállalatoknak lehetőségük van egyszerre több tudományterület erőforrásait igénybe venni, az így létrejövő innovációs kultúra pedig költséghatékony és jóval tágabb teret ad a kreativitásnak, mint a saját erőből megvalósított fejlesztés. Új technológiák, termékek, prototípusok születnek, a projektbe bekapcsolódó fiatalok pedig olyan innovációk kidolgozásában vehettek részt, melyek akár megalapozhatják későbbi karrierjüket is. “

 

 

Az együttműködések nyomán két új szolgáltatást emelt ki a szakember, az egyik ilyen a hibrid hajtások tesztelése a villamos hajtás laboratóriumban, a másik pedig a dinamikus megújuló termelési-menedzsment szolgáltatás kkv-k számára, amely lehetőséget biztosít napenergiával működő kiserőművek termelési előrejelzésére és menetrend készítésére. Ezeken felül nyolc új technológiát, három terméket és öt prototípust hoztak létre a projektben dolgozó szakemberek. Köztük található egy adatgyűjtő és elemző IoT platform és nanoszálas gyógyszertechnológia is. Előbbi például az energetika, a gyártósorok, és más területek adatgyűjtését, kezelését és elemzését teszi hatékonnyá, míg utóbbi a gyógyszergyártás során, a készítmények minőségének javításához járul hozzá. A Nokia 5G projektjében olyan technológiát dolgozott ki, mely az öntanulási és magasan automatizált funkciói révén egyszerre teszi lehetővé az 5G hálózatok kihasználtságának és a felhasználói élménynek a növelését. A Rolls-Royce-szal fejlesztett topológiai optimalizációs technológia a villamos gépek optimális geometriai kialakítását teszi lehetővé. Az új technológia alkalmazásával a villamos motorok részegységeinek és teljes struktúrájának optimalizált változatát lehet kialakítani. 

 

Idén újabb hároméves innovációs projekt indul a Műegyetemen a thyssenkrupp, a Bosch, a MOL és a ZÁÉV részvételével, melynek célja egy ipari biztonságtechnikával foglalkozó Kompetencia Központ létrehozása. A ZÁÉV partnere az Építőmérnöki Kar, a MOL-é a Vegyész és Gépészmérnöki Kar.  A thyssenkrupp egy kormányvezérlő szoftver biztonságkritikus részének fejlesztésével kapcsolódik a Villamosmérnöki és Informatikai Karhoz, a Bosch pedig az elektromobilitás révén a Közlekedés és Járműmérnöki Karral dolgozik együtt. A projektek költségvetése meghaladja a 3,5 milliárd forintot. 

 

 

Az Inno Sapiens, a Műegyetem jövőformáló podcast sorozata az innovációról, az üzleti élet és a felsőoktatás együttműködési lehetőségeiről szól és hétköznapi példákon keresztül hozza közelebb hozzánk a tudomány, az oktatás és a gazdasági élet együttműködéséből létrejött hazai, BME kötődésű innovációit.