Médiatanács: 520 millió forint tévéműsorok készítésére

forrás: Prím Online, 2021. március 17. 14:58

Összesen 520 millió forintra lehet pályázni helyi és körzeti televíziók műsortámogatására, döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a legutóbbi ülésén. A testület a szolgáltató kérelmére hét évvel megújította a dunaújvárosi Rádió 24 jogosultságát, és felkérte az NMHH-t két budapesti frekvencia tervének kidolgozására. 

Erre az évre is meghirdette a Médiatanács a rendszeresen jelentkező hírműsorok, illetve közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató felhívását helyi és körzeti televíziók részére, amelyre a magyarországi és a határon túli szolgáltatók is pályázhatnak. Az idén 20 millió forinttal megnövelt, összesen 520 millió forint keretösszegre ezúttal is négy fordulóban lehet majd jelentkezni, az első határideje április 15-e. Az elnyerhető maximális támogatás a közéleti műsorok esetében adásonként ezúttal is 60, hírműsorokra és kulturális magazinműsorokra 40 ezer forint, ami most sem lehet több, mint a tervezett összköltség kétharmada.

 

A testület a Pentafon Kft. médiaszolgáltató kérelmére további hét évvel – 2028. szeptember 9-ig –megújítja a Dunaújváros 102,9 MHz frekvencián szóló Rádió 24 helyi rádiós médiaszolgáltatási jogosultságát. A Médiatanács felkérte az NMHH-t a Budapest 103,9 MHz és a Budapest 100,3 MHz frekvencia terveinek kidolgozására, emellett elfogadta a Szolnok 97,1 MHz és a Veszprém 98,3 MHz helyi frekvencia közösségi jellegű használatára vonatkozó pályázati felhívásainak tervezetét. A tervezetek péntektől olvashatók a hatóság honlapján. 

 

A TV Szentendre szolgáltatóját burkolt reklámozás miatt figyelmeztette a grémium, amiért a Creative chef című műsor hat novemberi adása után bemutatott szakácskönyvről olyan részletes információkat közölt, hogy ezzel vásárlásra sarkallta a nézőket. Ilyet a törvény csak reklámblokkban engedélyez.

 

A Médiatanács elfogadta a klasszikus rádiózás helyszíneit 2018 és 2020 év vége között vizsgáló NMHH-tanulmányt, amely kibővíti a korábbi dokumentumot  a témában. Ebből többek között kiderül, hogy bár a rádiózók száma összességében nem változott számottevően, de – vélhetően a koronavírus-járvány miatt megnövekedett információigény miatt – 2020 második negyedévétől a hallgatók a korábbinál több helyszínen kezdtek rádiózni. A teljes mintából ugyanis 77-79 százalék rádiózott otthonról és 30-34 százalék a munkahelyen, míg 2019 azonos időszakában ezek az arányok 71, illetve 19 és 20 százalék körül mozogtak. A teljes dokumentum elérhető az NMHH honlapján.