A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

forrás: Prím Online, 2021. május 20. 16:27

A GKI Digital 2021-ben hatodik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A lista élén több, mint bruttó 130 milliárd forintos online forgalommal, az immár közös, magyar központú cégcsoportként működő eMAG-Extreme Digital végzett. 

A GKI Digital 2015 óta készít nyilvános rangsort a magyar piacon működő legnagyobb online kereskedőkről. Tavaly a pandémia miatt a kutatócég nem adta ki a listát – az idei e-TOPLISTA azonban már a járvány hatására megnövekedett internetes értékesítési eredmények alapján készült.

 

A 2020-ban a tizenöt legnagyobb hazai e-kereskedő együttes forgalma meghaladta a bruttó 380 milliárd forintot, ami a teljes online kiskereskedelmi piac 41%-át jelenti, míg a tavalyi évben sikeresen kézbesített rendelések száma megközelíti a 11,5 milliót.

 

2020-ban óriási lendületet kapott az e-kereskedelem

2020 március közepén a koronavírus egyik napról a másikra átrajzolta a világ és Magyarország hétköznapjait. Miközben a gazdaság és a kereskedelem több ágazata is szinte teljesen leállt, a koronavírus miatt kialakult helyzet digitális szintlépésre késztette az országot. Ebben a rendkívül változó és előre nem tervezhető piaci, valamint társadalmi környezetben rekordmértékű, 45%-os forgalomnövekedést ért el az online kiskereskedelem. A szektor alig tizenkét hónap alatt legalább három évet ugrott előre a fejlődésben.

 

A bezárások kezdetén a vásárlók először a megszokott, jól ismert kereskedőket keresték az online térben is, így azok a kereskedők tudtak sikeresen forgalmat terelni, akik 2020 tavaszára már jól működő, bejáratott webáruházzal rendelkeztek, plusz a megnövekedett terheléssel összhangban képesek voltak gyorsan, hatékonyan átszervezni a folyamatokat, átcsoportosítani a munkaerőt és az igények mentén bővíteni a termékkört, szolgáltatási palettát.

 

A koronavírus okozta korlátozások és megváltozott fogyasztói szokások rávilágítottak az összetett, többcsatornás működés megvalósításának szükségességére. Az egységes vásárlói élmény érdekében az online és offline értékesítési csatornák között eltűnőben van az alá-fölé rendeltségi viszony, és az egymással szembeni versenyeztetés helyett inkább az integrációra és az átjárhatóság megteremtésére, javítására törekszenek a kereskedők.

 

2020-ban Magyarország legnagyobb forgalmú e-kereskedője az eMAG-Extreme Digital

A 2020-as online forgalmi adatok alapján Magyarország legnagyobb e-kereskedője az eMAG-Extreme Digital lett, második helyre a MediaMarkt online áruháza került, míg a harmadik helyen az Alza.hu végzett.

 

A LEGNAGYOBB FORGALMÚ ONLINE KERESKEDŐK RANGSORA

1. eMAG-Extreme Digital

2. MediaMarkt

3. Alza.hu

4. TESCO

5. Telekom

6. Euronics

7. 220Volt

8. Aqua

9. Ipon

10. Libri-Bookline

11. Decathlon

12. kifli.hu

13. Auchan

14. Praktiker

15. MALL.hu

 

 

A TOP3 kereskedő

1. eMAG-Extreme Digital

“Büszke vagyok arra, hogy mindkét márkánk folyamatosan, komolyabb fennakadás nélkül kiszolgálta a magyar lakosságot a pandémia hullámai alatt is. Mozgalmas éven vagyunk túl, a fúzió mellett fontos fejlesztéseket is elindítottunk: easybox csomagautomatáink a járványhelyzettel nehezített tavalyi ünnepi szezonban is jelentősen tehermentesítették az üzleteinket és a futárszolgálatokat, az év végére pedig várhatóan az eMAG hálózata lesz a legnagyobb Magyarországon. Mivel jelentősen növeljük az elérhető termékkategóriák körét, idén a logisztika egyéb területein is jelentős befektetésekre készülünk a stabil piacvezető pozíciónk megőrzése érdekében”  – értékelte két márkájuk első helyezését Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

 

2. MediaMarkt

“A MediaMarkt webáruháza kiemelkedő üzleti évet zárt 2020-ban, a korábbi évekhez képest mintegy 50%-os forgalomnövekedést tapasztalt. Mindez annak is köszönhető, hogy a pandémia kihívásaira a megváltozott vásárlói szokásokra rugalmasan reagált és számos lépést tett azért, hogy vevői számára kényelmes vásárlást biztosítson. E törekvés részeként például a webáruházában is elérhetővé tett olyan szolgáltatásokat, amelyek addig csak a fizikai áruházakra voltak jellemzőek. Ilyen az Okosvonal termékválasztást segítő szaktanácsadás, vagy az online áruhitel, ami azóta is kétszámjegyű növekedést produkál. 

 

A vírus idején a MediaMarkt több különböző termékkategóriában tapasztalt fellendülést, aszerint, ahogyan a vevők igyekeztek alkalmazkodni a folyamatosan változó vírus helyzethez. Rendkívül erős növekedést tapasztaltunk az otthoni munkavégzéshez, online tanuláshoz köthető eszközök forgalmában, ezen termékek iránti élénk kereslet gyakorlatilag egész évben kitartott. Jelentős ugrást láttunk még a háztartási nagygépek eladásaiban, egyrészt tavaly tavasszal a vevők próbáltak a mindennapi otthoni életre berendezkedni, másrészt a Black Friday idején, illetve a karácsonyi időszakban szintén a slágertermékek között szerepeltek.

 

A MediaMarkt célja 2021-ben is az, hogy a szolgáltatásait a vásárlók minden felületen és helyzetben kényelmesen, a számukra legmegfelelőbb módon tudják igénybe venni. Meggyőződésünk, hogy ezt a webáruház és a fizikai áruházak előnyeinek összehangolásával, összefonásával tudjuk a leghatékonyabban és legsikeresebben elérni”  – foglalta össze a Bombera Zsolt, a MediaMarkt Magyarország e-Commerce üzletág igazgatója.

 

3. Alza.hu

“A 2020-as év az Alzának is kihívásokkal teli volt. Miközben az év elején megfogalmazott terveinkben még leginkább az szerepelt, hogy a természetes növekedést követve a vásárlók igényeinek megfelelően, év közben is fokozatosan bővítjük majd a kínálatunkat és szolgáltatásainkat, a járvány okozta új helyzetben a megvalósításra hirtelen nem hetek-hónapok-negyedévek, hanem órák-napok álltak csak a rendelkezésünkre: néhány nap alatt érintkezésmentes átadóponttá alakítottuk a bemutatótermünket, automatikussá tettük a reklamáció felvételt és megvalósítottuk a termékekhez kötődő online szaktanácsadást. 

 

2020 egyik legfontosabb hozadéka, hogy a vásárlók a lehető leghamarabb szeretnék a megrendelt terméket átvenni. Ennek érdekében, a járvány hullámai alatt folyamatosan figyeltük az aktuális raktárkészletet és a megrendelések összetételét: a laptopok és webkamerák után először a játékok, majd hobby és barkács termékek kerültek a vásárlási listáink élére – ezen kiugrások hatékony kiszolgálására optimalizáltuk mind az operációt, mind a készletgazdálkodási folyamatainkat. 

 

Büszke vagyok arra, hogy a hatalmas kínálatunk ellenére, ma már három vásárlóból kettő a bemutatóteremben is azonnal, készletről átveheti a kívánt terméket, és ezt az ügyfélélményt az Alzabox-hálózatunk további bővítésével is szeretnénk erősíteni. 

 

Magyarország harmadik legnagyobb e-kereskedőjeként kiemelt célunk az online vásárlással kapcsolatos bizalom erősítése, hiszen nagy a felelősségünk abban, hogy az új – internetes vásárlást vagy a szolgáltatásunkat eddig ki nem próbáló – fogyasztók első rendelési élménye tökéletes legyen”  – kommentálta az Alza.hu harmadik helyét Takács Csaba, az Alza.hu ügyvezető igazgatója.

 

Az élmezőny is fejnehéz

A magyar online kiskereskedelmi piac koncentráltságát jelzi, hogy a három legnagyobb hazai e-kereskedő 2020-as online forgalma meghaladja a 200 milliárd forintot, miközben a tíz legnagyobb együttes eredménye bruttó 330 milliárd forint körül, míg a TOP15 mezőnyének forgalma bruttó 380 milliárd forint körül alakult.

 

A TOP10 forgalmi súlya továbbra is kimagasló, 36%, miközben tavaly az összes belföldi online vásárlás 17%-a valósult meg ezeknél kereskedőknél. Az e-TOPLISTA első 10 helyezettjének forgalma a piac 2020-as 45%-os bővülését is meghaladó mértékben, összességében 54 százalékkal nőt.

 

2020-ban a TOP10-be kerülésnél csak a legnagyobbak közelébe kerülés jelentett nagyobb feladatot, hiszen a TOP15 webáruház forgalom tekintetében már a teljes online kiskereskedelmi piac 41%-át képviseli, azaz minden online elköltött 100 forintból 41 forintot a TOP15 online áruház valamelyikében hagytak ott a magyar vásárlók.

 

A nagy ügyfélbázis, a széles termékkínálat és az erős márka is fontos

2020-ban a piaci átlagnál magasabb bővüléshez elengedhetetlen volt, hogy a kereskedők nagy és stabil ügyfélkörrel rendelkezzenek és olyan termékeket is áruljanak, amelyek sűrűbb vásárlási gyakoriságot feltételeznek. Ebből a két feltételből az előbbi jóval erősebb, hiszen a három legnagyobb online értékesítő közé csak azok a kereskedők kerülhettek be, akik a teljes, aktív – 3,38 millió főt számláló – online vásárlói bázis legalább negyedét magukénak tudhatták, azaz száz online vásárlóból legalább 23-25 vásárolt náluk. A piacvezető eMAG-Extreme Digital páros esetében ez az arány jóval magasabb, 50% feletti.

 

A TOP5 online FMCG kereskedő

2020 során az online kiskereskedelmen belül az FMCG, azaz a gyorsan forgó fogyasztási cikkek értékesítése jelentette az egyik leginkább bővülő területet. A szektor – közel kétszeres sebességgel növekedve – bruttó 76,6 milliárd forint forgalmat bonyolított tavaly.

 

A napi fogyasztási cikkek iránti megnövekedett online keresletet operációs oldalról se volt könnyű lekövetnie a kereskedőknek: a vírus első hónapjaiban az online kínálatot komoly készlethiány jellemezte, és a „maradj otthon” kampányok alatt a megnövekedett kiszállítási igényekre sem voltak felkészülve a kereskedők – a kapacitást nem lehetett egyik napról a másikra a sokszorosára bővíteni. 

 

A kialakult helyzet ugyanakkor nagy lökést adott az online FMCG szereplők bővülési terveinek és az új belépők okozta versenyhelyzet jót tett a szolgáltatási minőségnek is. A forgalom szerinti lista első 5 helyén két-két hipermarket (Tesco, Auchan) és drogéria lánc (Rossmann, dm) mellett egy új, tisztán online, cseh hátterű kihívó (kifli.hu) is osztozik. 

 

A LEGNAGYOBB FORGALMÚ ONLINE FMCG KERESKEDŐK RANGSORA

1. TESCO

2. kifli.hu

3. Auchan

4. Rossmann

5. dm

 

 

A TOP5 kereskedő 2020-as összesített online forgalma meghaladta a bruttó 50 milliárd forintot. Tekintettel arra, hogy ezen kereskedők nem csak FMCG kategóriájú termékeket értékesítenek, a szektor bruttó 76,6 milliárdos forgalmának hozzávetőleg 55-60%-áért felel az öt legnagyobb márka. Érdekesség, hogy a kifli.hu úgy került a 2020-as online FMCG TOPLISTA 2. helyére, hogy a vállalat 2019 év végén indult és a bevezetési, felfutási időszaka épp egybeesett a koronavírus megjelenésével.  

 

“Nagyon örülünk, hogy ilyen rövid idő alatt felkerültünk a listára, ez jó visszajelzés számunkra és azt mutatja, hogy jó irányba haladunk, a fogyasztók szeretik a szolgáltatásunkat” – reagált a listára kerülésre Klekner Péter, a kifli.hu ügyvezető igazgatója. 

 

A legismertebb webáruházak

Az “online vásárlás” és a “webáruház” a vásárlók számára jóval tágabb fogalom, mint a szakma vagy akár az elemzők számára. A GKI Digital e-TOPLISTA 15-ös mezőnye, azaz a legnagyobb forgalmú hazai webáruházak köre szűkebb annál, mint amit a vásárlók az online áruházak alatt értenek. A vásárlók fejében számos olyan online kereskedői márka van jelen, amely a fogyasztók szemszögéből nézve magyar online kereskedő, miközben a gyakorlatban:

•  csak magyarnak tűnő, de valójában nyugat-európai, vagy épp amerikai bolti háttérrel rendelkező, magyar online operáció nélkül működő e-kereskedő (ilyen a legtöbb ruházati, divat kereskedő: About You, H&M, ecipő.hu);

•  nem klasszikus online kereskedő (mint például a Jófogás);

•  vagy épp olyan globális – a magyar piaccal stratégiai szinten nem foglalkozó – online kereskedő, mint az Aliexpress vagy az Amazon.

 

A GKI Digital mérései szerint a magyar online vásárlók körében, a spontán szabadszavas ismertség tekintetében is az eMAG bizonyult a legismertebb webáruháznak 2020-ban.

 

A LEGISMERTEBB ONLINE KERESKEDŐK

1. eMAG

2. Extreme Digital

3. Alza.hu

4. AliExpress

5. MediaMarkt

6. Amazon

7. Bonprix

8. ebay

9. H&M

10. bookline

11. TESCO

12. Libri

13. Notino

14. Jófogás

15. ecipő.hu

 

 

 

Módszertan

A legismertebb online kereskedők rangsora: a GKI Digital 2021 márciusában készített spontán ismertségi (top of mind) kutatása alapján, 3695 fős online vásárlói mintán, zárt listás kérdések használata nélkül.

 

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora: a forgalom szerinti toplista összeállításakor csak a magyar nyelvű, forintban árazó, magyarországi operációval működő e-kereskedők sokaságát vettük figyelembe. A lista alapjául szolgáló előzetes sorrendet a 2020-as naptári évben, az online vásárlói bázison végzett kutatásokon, valamint a kínálati oldali felmérések adatszolgáltatásán alapuló forgalmi modellezés alapján határoztuk meg. A publikus listára csak azon e-kereskedők kerülhettek fel, akik a GKI Digital által előzetesen becsült forgalmi adatokat hitelesítették.