Globálisan rekordszámú magyar diák vett részt a Huawei technológiai tehetségprogramján

forrás: Prím Online, 2021. június 25. 12:56

A világon a legtöbben Magyarországról vettek részt a Huawei Technologies 130 országot felölelő, infokommunikációs mérnök hallgatóknak szóló, SEEDs digitális képzésben. Az online program ma mind az oktatási módszertanában, mind az ezt kiszolgáló technológiai infrastruktúrájában az egyik legmodernebb platformnak számít a világban. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a globálisan részvevő SEEDs-esek harmada lány.

Rekordszámú, 160 magyar diák részvételével zajlott a Huawei Technologies Seeds for the Future elnevezésű tehetségprogramja, amely a 2020/21-es évben rendhagyó módon, online avatta be az egyetemi hallgatókat az úttörő IT-technológiák rejtelmeibe.  A nyolc napos, intenzív digitális tanfolyamon a jövő mérnökei az 5G, a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása mellett vezetői elméletet is tanultak és elmélyedhettek a kínai közösségi média kultúrájában. A jövő mérnökeit leginkább a kiberbiztonság érdekelte a távoktatási tanfolyamon.  

 

A 2008-ban elindított Seeds for the Future programot évek óta Kínában, a Huawei Technologies központjában rendezték meg, ahova a világ minden tájáról, köztük Magyarországról is érkeztek egyetemi hallgatók. A Covid-19 járvány miatt a korábbi kínai technológiai tanulmányút helyett, a Huawei a digitális térben szervezte meg a tehetségprogramját, nyolc napos, intenzív online tanfolyam formájában. A sokféleséget, a befogadást és a technológát és a naprakészséget népszerűsítő globális SEEDs-ben indulása óta közel 9 ezer diák vett részt közel 130 országból, tavaly a digitális platformnak köszönhetően többen tudtak csatlakozni, több mint háromezren. A legnagyobb számban magyar hallgatók. A vállalat a budapesti SEEDs fesztivál keretében őket köszöntötte őket immár személyesen. 

 

„A SEEDs program azért egyedülálló mert az egyik legbővebb tematikájú infokommunikációs online oktatási platform. A résztvevők találkozhattak a globális ipar vezető szakértőivel, tanulmányozhatták a legújabb infokommunikációs technológiákat, valamint olyan tartalmakat, mint a kiberbiztonság és a fenntarthatóság. A diákok bekapcsolódhattak 131 ország és régió közel 9000 öregdiákjának egy valóban globális közösségébe is, akik ugyanolyan szenvedéllyel fordulnak a jövő technológiái felé” – mondta Colin Cai, majd hozzátette, hogy a globálisan sikeresen részvevő SEEDs-esek harmada lány. A Huawei magyarországi vezérigazgatója kiemelte, a program elsődleges célja, hogy a hallgatók valós, gyakorlati ismereteket szerezhessenek a világ egyik vezető technológiai vállalatától, ezzel is közelítve egymáshoz az egyetemen megszerezett tudást és az iparág által megkövetelt készségeket.

 

A kiberbiztonság volt a legnépszerűbb kurzus

A tavaly novemberben és idén áprilisban zajló programra rekordszámú, közel 200 magyar mérnökhallgató jelentkezett, akik közül 160 kiválasztott vehetett részt a kötelező és választható kurzusokat egyaránt tartalmazó tanfolyamon. A magyar hallgatók többsége az Óbudai Egyetemről, a győri Széchenyi István Egyetemről érkezett, de az Eötvös Lóránd Tudományegyetemet, a Miskolci Egyetemet és a Pannon Egyetemet is képviselték. 

 

A jövő mérnökei megismerhették belülről is a Huawei-t, a legújabb technológiai trendeket, és felfedezhették a kínai technológiai ökoszisztémát, valamint a legjobb szakemberektől tanulhattak és belekóstolhattak a kínai kultúrába is. Emellett a hallgatók az idei, második félévben részletesebb információt kaptak a kínai élő közvetítések kultúrájáról, beleláthattak a kínai közösségi média működésébe, valamint beszélgethettek a Huawei Kínában élő külföldi vezetőivel tapasztalataikról és véleményeikről. A képzés során alap- és középszinten tanultak olyan technológiákról, mint az 5G, a felhőalapú számítástechnika, a mesterséges intelligencia és az intelligens otthonok működése, de az online órák a Dolgok Internetét és a Huawei mobil ökoszisztémájának, a HMS-nek a működését is érintették. A legnépszerűbb kurzus továbbra is a kiberbiztonság volt. 

 

A „Tech4Good” interaktív, digitális oktatási módszerben a diákok kisebb csoportokban beszélhették meg a tanultakat és folytathattak vitákat, kerekasztal beszélgetéseket. A győztesnek választott magyar projektek egyike egy olyan weboldal létrehozása volt, mely összekapcsolja a hallgatókat a vállalati munkaadókkal, valamint egy alkalmazás mely segít összegyűjteni a nem kívánt termékeket.  

 

„A különböző kultúrák mellett a különböző technológiák iránti nyitottság kulcsfontosságú az önfejlesztés és a világ fejlődésének szempontjából. Az infokommunikációs technológia nagymértékben megváltoztatta az üzleti modelleket és az ügyfelek elvárásait, így az ilyen típusú képzések kulcsfontosságúvá váltak a modern, digitális, üzleti kor kihívásainak kezelésében. A Seeds for the Future program egyik fő célja a tudás átadása kontinensek, országok, vállalatok és egyetemek között, és nagyon élveztük, hogy részesei lehettünk” – mondta az évadzáró eseményen Földi Bianka, a program egyik résztvevője.

 

Vezető iparági szakértőktől tanulhatnak

A tanfolyamon élő, online előadások és eLearning platformról letölthető írásbeli feladatok is várták a tanulókat. A szemináriumokon a kiberbiztonság és a digitális transzformáció szakértői tartottak előadást. Az egyik fontos cél az üzleti tevékenységet és a stratégiai döntéseket befolyásoló témák áttekintése, de emellett bónusz kreditékért a sikeres emberek 7 szokását, a kultúrák közötti munkavégzést és stratégiai vezetési modelleket is elsajátíthatták a hallgatók. 

 

„Az infokommunikáció nagymértékben megváltoztatta az üzleti modelleket és az ügyfelek elvárásait, így kulcsfontosságúvá vált az olyan új szakemberek képzése, akik technikai tudásukkal képesek kezelni a modern kor kihívásait. Éppen ezért tartom rendkívül fontosnak és jónak az évek óta futó Seeds for the Future porgramot, amelynek keretében a fiatal mérnöktehetségek gondozását a Huawei Technologies ennyire komolyan veszi. A társadalmi felelősségvállalásban minél aktívabban részt kell venni a gazdasági szereplőknek Magyarországon” –mondta dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.