Lezárta a hangfelvételi nagyfelosztást az EJI

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 3. 19:06

1,4 milliárd forint jogdíjat fizet ki hatvanháromezer magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI). A 2020. évi jogdíjak most lezárt zenei felosztása magában foglalja a rádiós-, televíziós sugárzási jogdíjakat, a háttérzenei jogdíjakat, az internetes felhasználást végző Deezer által megfizetett jogdíjakat és a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazást.

A felosztott jogdíj összege elmarad a rekordévnek számító tavalyitól, az összeségében öt százalékos visszaesés elsődleges oka a zenefelhasználó boltok és vendéglátóhelyek hónapokig tartó kényszerű zárva tartása. A zenészek számára a legnagyobb anyagi veszteséget azonban nem ez, hanem az okozta, hogy a járvány hatásának tompítása érdekében elrendelt kormányzati intézkedések miatt 2020. március 16-a és 2021. május 23-a között egyetlen napon sem lehetett könnyűzenei koncertet tartani Magyarországon (ezt követően is csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják zenés-táncos rendezvényeket).

 

A hangfelvételi felosztás alapján a legmagasabb összegű jogdíjat idén is magyar zenész kapja, sőt, az összes jogdíjat figyelembe véve a képzeletbeli dobogó harmadik helyén is magyar zenész áll. A rádiós játszások alapján a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő zenész közül nyolc magyar, közöttük egy hölgy.

 

1,3 milliárd forint rádiós jogdíj 

A rádiós játszások alapján az EJI 2021-ben 1,3 milliárd forint jogdíjat fizet ki, közel 58 ezer előadó részére. 

 

A jogdíjfelosztás arányosságának növelése érdekében az EJI közel tíz százalékkal növelte a feldolgozott játszási listák számát. A jogdíjfelosztás során csaknem 530 ezer különböző felvételt azonosított be, harminc százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 

 

Tovább nőtt azon előadóművészek száma, akiknek a jogdíja meghaladta az egy millió forintot, ilyen zenészből már 95 van. A legmagasabb kifizetett jogdíj összege idén 6,5 millió forint volt. A tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadó részére az EJI összesen 40 millió forintot fizet ki. Egy előadó átlagosan kevesebb, mint 23 ezer forint jogdíjban részesül.

 

Háttérzene: továbbra is magyar előadó dalát hallhattuk a legtöbbször a boltokban

2020-ban hónapokig zárva voltak a nem létszükségleti cikkeket áruló boltok, a vendéglátóhelyek és a szálláshelyek, ami jelentősen csökkentette a hangfelvételek háttérzenei felhasználását. Ugyanakkor számos felvételt naponta akár 300 alkalommal is hallhattunk a boltokban, ami arra utal, hogy a háttérzenei helyek továbbra is viszonylag szűk repertoárt használnak.

 

A jogdíjak felosztása során az EJI összesen 120 millió elhangzás adatait dolgozta fel, amely alapján 26 ezernél is több előadóművész között 64 millió forint jogdíjat fizet   ki. Jelentősen, közel duplájára nőtt a legmagasabb kifizetett jogdíj összege, amely meghaladta a kétmillió forintot, míg a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadó összesen már több mint tízmillió forintot kap. 

 

Lassan növekszik a retro 

A meghosszabbított védelmi idejű jogdíjat az ötven évnél régebbi hangfelvételek után fizeti meg a kiadó és azoknak az előadóművészeknek jár, akik a kiadótól csak egyszeri díjazásban részesültek. A jogdíjkifizetés 1100-nál is több olyan előadó számára biztosít bevételt, akik már 1969 előtt is készítettek hangfelvételeket. A fejenkénti jogdíj azonban – tükrözve a tényleges felhasználás mértékét – többnyire még mindig szerény, csak 41 esetben haladta meg a 100 ezer forintot.