Év végére 4,5 millió mobil előfizető lesz

MTI Sajtóadatbank, 2001. február 1. 09:37
Konzervatív becslések szerint 2001 végére 4,5 millió mobil előfizető lesz Magyarországon, s reményeink szerint az ügyfelek legalább fele továbbra is a Westel Mobil Távközlési Rt-hez tartozik majd - közölte Sugár András, a társaság vezérigazgatója az Új üzleti modell című konferencián szerdán Budapesten.
A vezérigazgató elmondta: az már most is bizonyosra vehető, hogy az idén a mobil előfizetők száma meghaladja a vezetékes előfizetőkét. Hozzátette: a mobilosok száma már december végén túllépte a 3 milliót, s azóta is dinamikusan nő. Sugár András szerint az idén az új ügyfelek több mint fele a 20 évnél fiatalabbak közül kerül ki. Ezen túlmenően egyre több nő, valamint szakmunkás vásárol majd mobilkészüléket.

Az új előfizetők döntő többsége, 80-85 százaléka pre-paid kártyát vásárol, s nem a hagyományos, utólagos fizetési, post-paid formát választja. A vezérigazgató úgy vélte, hogy az előfizetők összetételének változására fel kell készülniük az ügyfélszolgálatoknak is, mivel egyre több olyan embernek lesz mobil készüléke, aki nem tanulmányozza tüzetesen a technológiai és szolgáltatási leírásokat.

A ügyfélszolgálatokat ezen túlmenően azért is meg kell erősíteni, mert a jövőben a mobilszolgáltatóknak is egyre több energiát kell fordítaniuk előfizetőik megtartására. A vezérigazgató elmondta: a minőségi tartalomszolgáltatást előtérbe helyező Westelnek december végén 1,599 millió ügyfele volt, számuk január végére eléri az 1,7 milliót.