Las Vegas várja a magyarokat november 8-tól

Laszlo Horvath, 2021. november 3. 16:19

Az Egyesül Államunkban élő jóbarátunk, a Prím, a Business Online és a Kütyü állandó tudósítója, a Covid után ébredő Las Vegasból számol be a közelmúlt és a közeljövő három nagyszabású rendezvényéről, és a folytonosan megújuló Vegasról.

Blackhat 2021

 

Hogyan kell világraszóló hibrid eseményt szervezni?  Először is kell egy téma, ami annyira fontos, hogy a résztvevők (a paranoiások otthonról, zoom-on, a beoltottak személyesen) mindenképpen félredobnak munkát, vakációt, minden mást - azért, hogy ott lehessenek.

 

Ha ez megvan (és a meghívott hacker-ek nem piszkítanak bele az esemény holnapjának a megtámadásával), akkor már csak azoknak a véleményformálóknak a megjelenésére lesz szükség, akik a jövőt "csináljak". Így lesz az átmeneti állapotból (félig bent, félig kint a Covidból) nagyot szóló esemény. Tegyük még ehhez a meglepetéseket, például a cyber védelmi szövetség létrehozásának bejelentését azért, hogy a magán és az állami erőforrások a legjobban tudjanak együttműködni. Ettől lett a remélhetőleg utolsó "hibrid" esemény ilyen nagy siker. Alig várom a jövő évet, amikor már teljes mellbedobással, hús-vér valóságban lehet tanulni a jövő kibernetikai biztonságáról a BlackHat 2022-on – abban a Las Vegas-ban, amelyiknél ideálisabb gigantikus konferencia- és szórakoztató központot nem tudnék elképzelni!

 

Amerika november 8-tól kinyit az európaiaknak: IPW 2021

 

A nagyszámú logikátlan és kapkodó Covid-rendelkezések közül is kitűnt bürokratikus ostobaságával az EU-tagországokat karanténra kötelező korlátozás. Jórészt az amerikai utazási üzleteket képviselő American Travel Association lobbizásának köszönhetően végre megnyílnak az amerikai repülőterek az európai üzleti utazók és turisták elött is. Miért kellett éppen a legjobban beoltott régiók egyikének számító EU-t büntetni, míg Oroszország, Kína, az arab országok utazói jöhettek - hogy néhányat említsünk – annak ellenére, hogy sokkal alacsonyabb volt a beoltottsági arány. És ezért miért kellett küzdeni, amikor az oltási számarányok magukért beszélnek... Miközben az amerikai turizmus elvesztette bevételeinek több mint felét! (Las Vegas 34 milliárd dollárt, Kalifornia 65 milliárdot vesztett 2020-ban – egy minden idők rekordjának számító 2019-es csúcs-év után.)

 

Minden jó, ha a vége jó – reméljük végé a korlátozásoknak, hiszen az életnek előbb-utóbb vissza kell térnie a normális keretek közé.

 

Ennek az örömhírnek a jegyében indult az IPW utazási vásár, amiról már évek óta rendszeresen tudósítottunk. Természetesen tavaly elmaradt a járvány közepette. Idén nagyon kitett magáért a Sin City, és igazán érdemes volt élőben ellátogatni a Las Vegas Convention Center újonnan átadott West szárnyába száguldani a Boring Company által kiásott alagutakban száguldó Teslákkal (mind a kettő arról a zseniről és a világelső gazdag, Szilícium völgyi "megoldó emberről" szól). A Teslát éppen kényelmesen ellátni tudó, megfelelő méretű alagutak egyáltalán nem szűkösek, sót nagyon kellemes a csendes, tiszta levegőjű utazás a felszín alatt pár méterrel.

 

Ezen a tömegközlekedési csemegén kívül a legnagyobb öröm számomra a Resort World átadása. A Hilton üzemelteti a Convention Center melletti épületcsoportot, aminek az egyik fala óriási monitorként üzemel. A hyperluxus (mert ez vonzza a Las Vegas-i utazókat, ha nem is ott lakni, de ellátogatni és megbámulni) Waldorf Astoria melletti óriási Spa és tucatnyi éttermet üzemeltető Food court, valamint a még festékszagú kongresszusi központ mellett a gyönyörű trópusi erdőre mintázott park és az elengedhetetlen éjszakai club is várja a vendégeit. Mintha a semmiből nőtt volna ki ez a hatalmas, nyitott könyvre emlékeztető két épület a legutóbbi, a járvány előtti látogatás óta.

 

Nemcsak ez a hihetetlenül jól sikerült óriási Resort World bizonyítja Las Vegas megújuló energiáját. Befejeződött a Raiders amerikai focicsapat lélegzetelállító szépségű stadionja, az Allegiant Stadium. Az Allegiant légitársaság helyi központja is arra szakosodott, hogy fillérekért – 30-50 dolláros áron – hozza a legnagyobb üdülőközpontokba a főleg kispénzű turisták tömegeit. És az amerikai foci szurkolók nagyon szeretik költeni a pénzüket a meccsek elött, közben és után is – ezt pedig itt a „Bűn Városában” lehet éjjel-nappal, a csapat fekete-ezüst félszemű kalózos logós ruhadarabjaitól, a 24 órában üzemelő clubok, kaszinók, éttermek között. A város egyik legokosabb hosszú távú befektetése lesz egy profi focicsapat idecsalogatása.

 

Innovátorok, várunk titeket – CES 2022

 

A CES – már több, mint 130 országból bejelentkezett - vendégéinek az ideszállítására szükség lesz a minden időknél több várossal összekötött, jelenleg 125 amerikai nagyvárosból ide induló repülőjáratokra. Ez már tíz várossal több legiút, mint 2019-ben! Ha nem is telik meg teljesen a város, ahogy szokott január 4-9 között, az biztos, hogy több tízezren érkeznek majd a világ legnagyobb innovációs showjára. Ez az esemény ismét dollármilliárdokat hoz majd a konyhára: nemcsak a legendás strip, de a nagyon tisztára suvickolt és újjáépített történelmi Downtown Las Vegas is meglepően kellemes attrakció a konferenciázó látogatóknak.

 

Talán a legizgalmasabb érzés a várakozás a legújabb Carlos Santana koncertre a csodás Mandalay Bay-ben, vagy a mindig hihetetlen Cirque du Soleil, a Siegfried & Roy's Secret Garden a Mirage-ban, delfin medencével együtt, Napközben a technológiai újításokban, startup-ok áttörő ötleteiben, versenyek közbeni megmérettetésben lehet gyönyörködni, éjszaka pedig élvezni ezt a most talán a szokottnál is magasabb fordulatszámon dübörgő, színes és talán a járvány után még magával ragadóbb kaotikus, kialvatlan, csillogó bulizás várost, amelyik már a legendás neon fényeit is múzeummal örökíti meg – ahogy a maffia is megkapta a Mob Museum-ot, ami mára a turisták elengedhetetlen bakancslistás állomása, ahol mindenki megkapja a maga kedvének megfelelő Al Capone és társai történetet, avagy a PinBall Muzeum, ami szintén csak Las Vegas-ban működhet telt házzal.

 

Alig várom a lehetőséget, hogy a világ újítással megszállott kollégáival sikerüljön ismét kezet rázni, mint minden évben mielőtt a vírus bebörtönzött mindenkit a maga házi zárkájába. De jó lesz megosztani ezeket az új élményeket veletek!