Virtuális valóság is segíti a mérnökképzést a Bosch laboratóriumában a Debreceni Egyetemen

forrás: Prím Online, 2021. november 7. 12:13

Virtuális csoportmunka- és előadások, 3D-s vetítések, modellezés VR-eszközökkel – a jövőben ezekre is lehetősége lesz a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tanuló mérnökhallgatóknak a maklári Bosch kihelyezett laboratóriumában. A vállalat most a mérnökoktatásban hiánypótló VR-eszközökkel szerelte fel az egyetem Gépészmérnöki Tanszékén még 2017-ben létrehozott Robert Bosch AS Mérnöki Oktató és Fejlesztő Laboratóriumot. A korszerű eszközök oktatási és kutatási célokat szolgálnak, színesítik a képzést és új projektek elindítását segítik. 

 

 

 

„A Bosch sikerének egyik záloga, hogy stratégiai partnerként tekint a magyarországi egyetemekre, és támogatjuk az utánpótlás képzését. Fontos számunkra, hogy a hallgatók naprakész, a gyakorlatban is alkalmazható tudást szerezhessenek, amelyhez leginkább az oktatás fejlesztésével járulhatunk hozzá” – mondta Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. műszaki ügyvezető igazgatója. 

 

 

Oktatásfejlesztés a modern technológia használatával 

„A korszerű VR-berendezéseket 3D-s vetítésekre, előadásokra használjuk. A különleges hálózatnak köszönhetően az eszközök segítségével a hallgatók és az oktatók közös csoportmunkát is végezhetnek a virtuális térben” – mondta Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja. 

 

„A VR-eszközökkel a hallgatók a gyakorlatban is megismerhetik a modern technológiákat, gyártóeszközöket modellezhetnek és a virtuális világ adta lehetőségként munkafolyamatokat is nyomon követhetnek. Emellett a labor fejlesztése lehetőséget nyújt a VR-eszközök mérnöki alkalmazási területeinek kutatására is” - mondta Dr. Mankovits Tamás, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszékének tanszékvezetője. 

 

A laboratóriumot elsősorban a Debreceni Egyetem Műszaki Karának gépészmérnök hallgatói használják majd. Az új VR-eszközök segítenek az olyan bonyolultabb tantárgyak, mint a mechanika, a gyártástechnológia, az anyagtudomány vagy a gépelemek egyszerűbb megértésében. A hallgatók a gép-és termékfejlesztés modern módszereit is megismerhetik. 

 

 

Duális képzésben is részt vesz a Bosch 

A Bosch maklári telephelye évek óta támogatja a Debreceni Egyetem gépészmérnöki duális képzését, hogy a hallgatók a gyakorlatban is megismerkedhessenek egy modern nagyvállalat működésével, elvárásaival. A duális képzésben résztvevő hallgatók szabadon használhatják a laboratóriumot tervezési feladatok elkészítésére, szakdolgozat vagy diplomamunka megírására is. Az itt szerzett tudás segíti a frissen végzett mérnökök elhelyezkedését, akár a Bosch maklári telephelyén is.