Újra itt van a Black Friday

forrás: Prím Online, 2021. november 20. 14:48

Magyarországon immár 2014 óta tart a Black Friday őrület. Bár az eredeti, amerikai kezdeményezés továbbra is csak egynapos, és mindig a hálaadás utáni első péntekre esik, nálunk az utóbbi 2 évben már az egész november a Black Friday jegyében telik: a kereskedők fekete hetet, hónapot, hétvégét is tartanak és általánossá vált a többször is visszatérő (és akár egyenként is több napos) Black Friday akció. Ezzel az online kereskedelem tekintetében várhatóan idén is az év legerősebb hónapjává válik a november, az online forgalom pedig elérheti a 140 milliárd forintot – derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital legfrissebb Online Kiskereskedelmi Index jelentéséből.

 

Erős szezon, magas kereslettel, korlátozott kínálattal és visszafogott akciókkal

2020-ban a magyar e-kereskedelem legerősebb hónapja volt a november, az online forgalom – köszönhetően a Black Friday akciók melletti kijárási tilalomnak és nyitvatartási korlátozásoknak – meghaladta a 118 milliárd forintot, ami mintegy 48%-kal múlta felül a járvány előtti utolsó novembert. Az egész év pedig az európai viszonylatban is kiemelkedő, 45%-os bővülést ért el.

 

Az Árukereső.hu és a GKI Digital várakozásai szerint, idén a korlátozottabb szélességű választék, és a hagyományos bolti vásárlás erősödése miatt az online rendelések száma valószínűleg érdemben nem emelkedik majd a tavalyi – rekord magas – bázishoz képest, a forgalom viszont az áremelkedések miatt akár 20%-ot is bővülhet a tavalyi évhez mérten, elérve ezzel a 140 milliárd forint feletti novemberi online költést.

 

Az ünnepi szezon a kereskedelem egészét tekintve várhatóan erős lesz, és a tavalyi évvel ellentétben a hagyományos üzletek is nagyobb rohamra számíthatnak, persze csak ha a vírushelyzet, a kötelező maszkhasználat és a kapcsolódó korlátozások nem veszik el vagy nem korlátozzák a vásárlás lehetőségét. 

 

“A vásárlóerő idén rendelkezésre áll, hiszen a még mindig tartó hitelmoratórium, a nyugdíjprémium, valamint a jövő februári SZJA visszatérítés miatt a lakosságnál több szabadon elkölthető jövedelem jelentkezik ebben a szezonban. Az online növekedés mértéke azon múlik majd, hogy a hagyományos és digitális csatornák melyikét preferálják inkább a vásárlók” – értékelte az előttünk álló heteket Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.

 

 

Legtöbbször egész hétvégén át tartó Black Friday akciókkal találkozhatunk

A Black Friday népszerűségét jelzi, hogy évről-évre egyre több kereskedő hirdeti meg az akciót. Az Árukereső.hu és a GKI Digital e-kereskedők körében végzett kutatása szerint idén az online áruházak 64%-a tart (vagy már tartott is) Black Friday-t és a többségük nem is bízza a véletlenre: 

•  a promócióhoz csatlakozók fele (50%) legalább egy egész hétvégén át akciózik a Black Friday jegyében, azaz péntek hajnaltól / reggeltől, egészen vasárnap estig lesznek érvényesek a kedvezményes árak;

•  a kereskedők további 25%-a egy hetes akcióval számol, azaz esetükben már inkább Black Friday hétről beszélhetünk, tematikus napokkal téve változatosabbá a promóciót;

•  az e-kereskedők 9%-a többször is akciózik külön-külön időpontokban;

•  13% pedig csupán egy Black Friday napot tervez 2021-ben. Érdekesség, hogy Magyarországon még ezen egynapos akciók se a november végi “eredeti” időpontban lesznek: a többség november 19-én (azaz ma) tartja a Black Friday-t, élen az ország legnagyobb e-kereskedőjének számító eMAG-Extreme Digital párossal.

 

Átlagosan 17%-os kedvezményekre számíthatunk

Az Árukereső.hu és a GKI Digital kutatása vizsgálta a promóciók keretében nyújtandó árkedvezmények mértékét is: a 2021-es Black Friday akciók során átlagosan 17%-os kedvezménnyel készülnek az online kereskedők. 

 

A kutatás rávilágított arra is, hogy a visszafogott kedvezményszint mögött elsősorban a globális áruhiány és az árdrágulás húzódik. Ez kihat az akciózott termékek körére és mennyiségére is. A legnagyobb kihívást pedig idén a szezont kiszolgálni tudó, megfelelő raktárkészlet biztosítása jelenti.

 

“Idén 4700 kereskedő 20 millió ajánlatát összegezve az látszik, hogy a Black Friday akciók leginkább a kis- és közepes háztartási gépek, műszaki cikkek, mobiltelefonok, játékok akciós ajánlatairól szól” – emelte ki Baka László a kutatást támogató Árukereső.hu marketing menedzsere.

 

Black Friday vs. Cyber Monday

Amerikában a Black Friday mindig a hónap utolsó csütörtökén tartott hálaadást követő péntekre esik. Ez a péntek jellemzően munkaszüneti nap is egyben, így ténylegesen lehetősége van az amerikaiaknak arra, hogy akár egész nap vásároljanak. Ennek is köszönhető, hogy a tengerentúlon a Black Friday sokkal inkább a hagyományos, fizikai kereskedők akciós napja. Az e-kereskedők el is kerülik ezt a napot, hiszen ilyenkor a legtöbb vásárló a boltokat, plázákat járja. 

 

Az online akciók a hosszú hétvégét követő első hétfőre esnek, amit Amerikában – az Amazon kezdeményezését átvéve – Cyber Monday-nek hívnak a kereskedők. Ezt a hétfői akciót pedig már ott is gyakrabban követik további, egész héten át tartott akciós időszakok (pl.: Cyber Week néven). A tavalyi, november 30-ra eső Cyber Monday volt az USA történetének legerősebb online kereskedelmi napja, az összesített online költés elérte a 10,7 milliárd dollárt.

 

MÓDSZERTAN

A közleményben szereplő adatok forrása a GKI Digital és az Árukereső.hu közös Online Kiskereskedelmi Index című kutatássorozata, melynek keretében 2014 óta készül felmérés a kosaras rendszerben működő, terméket (is) értékesítő, magyar nyelvű honlappal (is) rendelkező, forintban (is) árazó webáruházak 4000-es sokaságán. A felmérés eredményeiből készült kiskereskedelmi forgalmi modellezések bruttó értékek és csak a belföldi online vásárlók forgalmi adatait tartalmazzák. Az eredmények a különböző kiskereskedelmi szektorok szintjén is reprezentatívak.