Szállítani kell valamit? Ne feledkezz meg a megfelelő rögzítésről!

forrás: Prím Online, 2021. november 1. 15:43

Költözöl? Alaposan bevásároltál? Esetleg leárazás volt valamelyik bútorüzletben? Akárhogy is, ha te fogod hazaszállítani a megvásárolt dolgokat, nem árt, ha tisztában vagy azzal, hogy hogyan teheted meg ezt biztonságosan. Főleg abban az esetben, ha a rakományod komolyabb súlyt képvisel.

A szállítás is tudomány, és ha némileg megkoptak már az emlékeid a fizikaóráról, akkor épp itt az ideje felfrissíteni az emlékezetedet.

 

Az alapfeltételek

 

A legelső lépés átgondolni azt, hogy mi minden kerül az autóba, és ezeket hogyan tudod optimálisan elhelyezni. Az ideális körülmények a lehető legnagyobb stabilitást biztosítják önmagukban is. Miért fontos ez? 

 

Azzal, hogy az autó mozgásba lendül, a benne lévő holmikra is mindenféle erők kezdenek el hatni, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy életre kelnek. Igen ám, de ezek tehetetlenül csúsznak vagy borulnak is, ha úgy alakul. Extrém esetben ez akár azt is okozhatja, hogy az autó is felborul. 

 

Természetesen mindannyian úgy indulunk el az autóba ülve, hogy úgysem lesz semmi baj, de tudjuk, hogy a baj sajnos éppen akkor érkezik, amikor nem számítunk rá. A csomagok stabilabbak lesznek, ha a súlypont minél alacsonyabbra kerül, és lehetőség szerint a súly egyenletesen oszlik el a térben, nem húzza eleve egyetlen irányba a kocsit. 

 

Gondold át alaposan, hogy mi történhet akkor, ha hirtelen fékezel, körforgalmon hajtasz keresztül, vagy egy alattomos kátyú áll az utadba, amit nem sikerül kikerülnöd. Biztosan nem lesz semmi probléma?

 

Növeld a biztonságot!

 

Az 1kulcs.hu rakományrögzítő hevederei segítségével néhány mozdulattal sokkal biztonságosabbá teheted a helyzetet, így a váratlan helyzetek sem fognak kellemetlen meglepetéseket okozni. 

 

A spanifer és a gurtni néven is emlegetett hevederek hatalmas szakítószilárdsággal rendelkező poliészterszalagok, amelyekkel a rakomány biztonságosan rögzíthetővé válik.

 

Abból nem lehet baj, ha túl nagy a biztonság, viszont utólag már nehéz jóvátenni a jóvátehetetlent, ha esetleg egy ilyen baleset során valaki meg is sérül. A rakományrögzítő hevedereket a járművön belül és kívül is használhatjuk, és bármilyen szállítmányozáshoz tökéletesek, így számunkra is elég nagy biztonságot biztosítanak.

 

Alapelv, hogy inkább biztosítsuk túl magunkat és a rakományunkat, minthogy kellemetlen meglepetések érjenek. A rakományrögzítő hevederek raktéren belül és kívül is alkalmasak a rakomány rögzítésére, és akármilyen szállítmányozás esetén tökéletesen megállják helyüket, legyen szó vízi, légi, vasúti vagy közúti szállításról.

 

A rakományrögzítő heveder típusai

 

Az egyik legfontosabb tulajdonsága a rakományrögzítő hevedereknek a teherbírás, a másik pedig a hosszúság, hiszen ezek határozzák meg, hogy milyen nagy és milyen súlyú dolgokat tudunk velük rögzíteni. 

 

Ezenfelül két típusa van a hevedereknek, az egyrészes, valamint a kétrészes. Előbbit hívják végteleníthető típusnak is, mivel önmagába fűzhetjük vissza. A kétrészest viszont egymásba akasztva kell használni.