Szombaton átadták a VISZ oktatási pályázatának díjait

forrás: Prím Online, 2021. december 13. 18:11

Ismét járványkezelésről szól a Vezető Informatikusok Szövetsége magyar iskoláknak kiírt pályázata. Most azonban, ellentétben a tavalyi kiírással, nem a távoktatás módszereit kellett bemutatni, hanem épp fordítva: hogyan tudta beépíteni az iskola a jelenléti oktatásba a Covid idején bevezetett online módszereket.

Az egymillió forint alapítványi támogatással járó díj nyertesét a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) által felkért zsűri két körben választotta ki. Első körben a pályázó iskoláknak írásos pályaműben kellett bemutatniuk az elmúlt egy-két tanév folyamán az oktatás digitalizációja terén elért eredményeiket. A második körben az esélyes csapatoknak a zsűri előtt is kellett prezentálniuk a tevékenységüket. A VISZ tagjaiból, újságírókból, oktatási szakemberekből, szakértőkből álló zsűri azonban csak javaslatot tett a sorrendre, a végső döntést a zsűri véleménye alapján a VISZ elnöksége hozta meg.

 

A zsűri tagjai: Fritsch Róbert, a VISZ elnöke, a zsűri elnöke, Dervenkár István, a Bitport főszerkesztője, Erdősné Dr.Németh Ágnes, az NJSZT képviselője, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium matematikatanára, Gazdag Ferenc, a VISZ digitális transzformációs munkacsoportjának vezetője, Kerékfy Pál, a VISZ oktatási munkacsoportjának vezetője, Mester Sándor, az IT Business ITexec üzletágának igazgatója, Nagyné Agárdi Györgyi, a VISZ elnökségi tagja, az Allianz Hungária CIO-ja, Dr. Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Intézet elnöke, Szegedi Eszter, a Fészek Waldorf Iskola ügyvivője.

 

A pályázó tanárcsapatoknak be kellett mutatniuk, hogy munkájukban hogyan érvényesítik az új digitalizációs szemléletet, a korszerű módszereket és megközelítéseket a tantárgyak oktatásában és számonkérésében. Ki kellett térni arra is, hogy milyen új módszerek vezettek be, milyen tanítási és számonkérési segédanyagokat dolgoztak ki a tanárközösségek, valamint arra is, hogy ezekhez milyen digitális oktatási eszközöket alkalmaztak.

 

 

A három díjra négy díjazott

A pályamunkák és a meghallgatások is azt bizonyították, hogy a tanári munkában egyre nagyobb szerepet kapnak a digitális eszközök – és a tavalyi nehéz év után még jobban egyértelművé vált, hogy azok nem csak kényszerhelyzetben hasznosak. Emellett a pályamunkák azt is bizonyították, hogy a digitalizációs megoldások használata egyre inkább rendszerszerűvé válik az iskolákban.

 

Idén a zsűri a budapesti Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény pályázatát találta a legjobbnak, így ők nyerték az egymillió forintos alapítványi támogatást. A pályázatot két gyógypedagógus, valamint egy angoltanár és egy magyartanár nyújtották be.

 

Mint pályázatukban írták, az intézmény tanulói mozgáskorlátozottak, ezért esetükben a pedagógusoknak gyakorta kell egyéni megoldásokkal támogatni a tanulási folyamatokat. Kulcsfontosságú tehát a személyre szabott tanulási környezet kialakítása, amire sok esetben valamilyen digitális technika, módszer hozta a megoldást. "Ehhez azonban több szakember összehangolt munkájára van szükség, akik közösen határozzák meg a célokat, feladatokat" – fogalmaztak a pályamunkájukban.

 

A tavalyi távoktatási tapasztalatokat továbbgondolva, fejlesztve megtartottak vagy tovább is fejlesztettek például minden olyan digitális oktatási elemet, amely segítette az egyéni differenciálást, a közös tartalom-előállítást, valamint az oktatással kapcsolatos kommunikációt (házi feladat online megosztása, kérdezési lehetőség, online konferenciák stb.). A zsűri értékelte azt is, hogy olyan rendszer alakult ki, amelyben a szülők jobban belelátnak, mit és hogyan tanulnak a gyerekek, valamint hogy a pandémia alatt szerzett tapasztalataikat videókban osztották meg kollégákkal.

 

A második helyre azonos értékeléssel a budapesti VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumának csapata futott be. A Kölcsey esetében a zsűri külön kiemelte a kollégák edukálását. A digitális eszközök alkalmazásában előbbre járók többek között beavató órákkal, mentorálással, módszertani képzésekkel jó gyakorlatok megosztásával támogatják kollégáik fejlődését. A PTE gyakorlóiskola csapatának munkájában pedig azt a törekvést tartotta kiemelendőnek, hogy a diákok való életben felmerülő helyzeteihez közelítsék az oktatási szituációkat (pl. online projektmunka, gamifikáció stb.).

 

Harmadik helyezett a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium csapata. Az iskolában dolgozó tanárcsapat a motorja a Tiszazugban dolgozó kollégák edukációjának, melynek eredményeként online és offline szakmai rendezvényeken segítik egymás például jó gyakorlatok megosztásával a kistérségben tanító tanárok.

 

A második és harmadik helyezettek díja egyaránt az LSK Hungária által felajánlott LSK Meeting Eye for Business & Home típusú konferencia webkamera.