Átszámítva közel 40 millió forintot fizettek a világ első SMS üzenetéért

forrás: Prím Online, 2021. december 21. 17:35

Először, másodszor, senkit többet? Harmadszor! Kicsit több mint fél órával az aukció elindítása után Claude Aguttes lezárta a világ első SMS-ének árverését Párizsban. A világ első SMS-ének ezzel új tulajdonosa lett: az ajánlattevő 107.000 eurót, azaz közel 40 millió forintot fizetett az első SMS kommunikációs protokolljának NFT formában halhatatlanná vált másolatáért. A Vodafone az árverésből származó bevételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) ajánlja fel az otthonuk elhagyására kényszerülő emberek támogatására.

„Az egész kezdeményezés egy ötletből indult, végül pedig valós pénz lett belőle, amit egy nagyon fontos ügy megsegítésére fordíthatunk" - mondta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. „Programozókkal, kriptoeszköz-szakértőkkel, valamint árverési szakemberekkel fogtunk össze. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az ötletből valóság lett, és ma délután leüthették a kalapácsot a világ első NFT-formátumú SMS-ére, az árverésből befolyó összeget pedig a rászoruló emberek javára, egy jó célra fordíthatjuk."

 

 

„Az adakozás ezen időszakában a Vodafone az otthonukból elűzött emberek millióit kívánja segíteni. A felajánlott összeg életeket fog megvédeni és megmenteni, továbbá támogatni fogja a rászoruló embereket világszerte – az ünnepi időszakban és azon túl is." - mondta el Dominique Hyde, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának külkapcsolati igazgatója. 

 

„Nagyon örülünk, hogy az aukció ilyen sikeresnek bizonyult. Hiszünk a jótékonykodás és az adakozás fontosságában, hisszük, hogy ezzel az összeggel támogatni tudunk egy nagyon fontos ügyet. Egy igazi digitális műtárgy egyszeri, egyedülálló árverésére került ma sor. Nem ez volt az utolsó NFT, amely az Aguttesnél kalapács alá kerül, azonban örökre nagyon különleges marad. Történelmi jelentősége tükrében a világ minden tájára elküldtük a történetét, és öt kontinens több száz újságjában és magazinjában jelent meg a hír." – tette hozzá Maximilien Aguttes, az Aguttes aukciós ház fejlesztési vezetője.