Tíz munkavállalóból négy nő a világ egyik legnagyobb kínai tech vállalatánál

forrás: Prím Online, 2022. március 8. 12:41

A Hisense kínai központjában több mint 40 százalékos a női dolgozók aránya, amellyel a cég a globális női munkaerő-átlag feletti arányt tudhat magáénak.

A Világgazdasági Fórum 2021-es Globális Nemek Közötti Szakadék Jelentése szerint a nemek közötti egyenlőség több mint 135,6 évnyi távolságra van. A probléma kezelése érdekében az idei Nemzetközi Nőnap tematikája a "Nemek közötti egyenlőség egy fenntartható holnapért" címet kapta, amelynek célja, hogy globális szinten is sokszínű, méltányos és befogadó munkahelyeket teremtsenek a nők számára. 

 

41 százalék a női dolgozók aránya

A vállalat felismerve azokat az akadályokat és kihívásokat, amelyekkel a nőknek – különösen a karrier terén – szembe kell nézniük, kiemelt célként jelölte meg a kiegyensúlyozott, sokszínű és egyenlő feltételeket biztosító munkahely megteremtését. Jelenleg a Hisense International globális munkaerejének 41,6 százaléka nő, ez a szám pedig magasabb, mint a Világbank legutóbbi, 38,89 százalékos globális női munkaerő-átlaga. Ráadásul a vállalaton belül egyre több női alkalmazott tölt be kiemelt pozíciókat.

 

Nőkért a sportban

A Hisense nem csupán saját munkavállalói körében büszke a nők magas arányára: a cég szeretné, ha más, sokak által még mindig kimondottan férfiasnak gondolt területen is több figyelem irányulna a hölgyekre, így büszke partnere a 2022-es női labdarúgó-Európa-bajnokságnak (UEFA Women's Euro 2022), továbbá az UEFA-val közösen kampányt is indít ("Remember the Name" néven), hogy szélesebb körű figyelmet vonzzon a női labdarúgásra, megadva ezzel a női játékosoknak járó elismerést.