A papíralapú névjegykártya már a múlté

forrás: Prím Online, 2022. március 17. 13:58

Az első találkozás sorsdöntő lehet. Ez igaz a magánéletünkre is, de az üzleti világban sokkalta erőteljesebben érezteti a hatását. Míg egy papíralapú névjegykártya az átnyújtása után jó eséllyel a szemetesben vagy egy fiók mélyén landol, egy új megoldással, a digitális névjegykártyákkal az ismerkedés gyerekjáték, hiszen elég hozzáérinteni a másik telefonjához, és minden megosztani kívánt névjegyadatunk partnerünk telefonjára érkezik.

Míg az elmúlt évtizedekben alapnak számított, hogy az üzletemberek bemutatkozáskor névjegyet cseréltek, mára ez a szokás megkopott, a 35 évesnél fiatalabbak körében csak elvétve jelenik meg. Ehhez hozzájárult, hogy a kártyák gyűjtögetése és tárolása kiment a divatból, ha bárki áldoz is rá, hogy több száz kis papírlapot gyártasson, jó eséllyel arra számíthat, hogy névjegye rövid időn belül a kukában végzi, bemutatkozásának fizikai nyoma semmivé lesz. Ezt a tendenciát felerősítette a Covid is, hiszen minimálisra csökkent a személyes találkozások száma, nem adódott lehetőség a névjegykártya felhasználására, a rajta lévő adatok elavulhattak, illetve a járványveszély miatt népszerűek lettek az érintésmentes megoldások, nem csak a fizetés, de az információátadás terén is.

 

„Lehet, hogy a fizikai névjegykártya 10-15 év múlva eltűnik, de a kapcsolati adatok egyszerű és elegáns átadása sosem fog megszűnni. Minél több olyan élményt hozunk létre egy emberi találkozásban, ami örömtelivé, szabaddá és kíváncsivá teszi a másik felet, annál inkább fog emlékezni ránk. Ezt a jó érzést magával viszi, és később, amikor újbóli kapcsolatfelvételre kerül sor, ebből az emlékből táplálkozik majd. Az emberek elfelejtik, amit mondunk és teszünk. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottunk ki belőlük" – hívta fel a figyelmet Baranyai Dávid értékesítési szakértő, a Sales in Move Zrt. vezérigazgatója.

 

Költséghatékony és környezetbarát megoldás

Hivatástól függően változik, ki mennyi emberrel találkozik naponta, hány új ismeretséget köt, hányszor mutatkozik be. Ha mindenkinek át szeretné adni a névjegyét, bizony tekintélyes mennyiséggel kell rendelkeznie. Amellett, hogy a kártyák megtervezése, gyártása időigényes, felhasználási gyakoriságtól függően félévente vagy évente 20 000-30 000 forintos költséggel is jár.

 

Egy amerikai kutatás rámutatott, hogy csak az USA-ban évente 7 milliárd névjegykártyát nyomtatnak ki, amihez 13,611 tonna papír szükséges, amelynek 88%-a, azaz 12 000 tonna kidobásra kerül. A cégek ökológiai lábnyomának csökkentése 2022-ben fontosabbá vált, mint eddig bármikor a történelemben, a CardInMove megoldással komoly lépést tehetünk előre, aminek nem mellesleg komoly PR-értéke is van.

 

„A CardInMove digitális névjegyet egyetlen alkalommal kell megvásárolni, azt követően élethosszig használhatjuk. Az optimális megoldás kiválasztására többféle csomaglehetőséget kínálunk, már 20 000 forint alatt hozzá lehet jutni nem csak a kártyához, de a hozzá tartozó applikációhoz is, amellyel kezelni tudjuk adatainkat. Sokat spórolhatunk azzal, hogy a papíralapú névjegyek állandó újrarendelése megszűnik, emellett elfelejthetjük azt a kellemetlen helyzetet is, amikor kifogyunk belőle, és várnunk kell az utángyártásra” – avatott be Baranyai Dávid.

 

Adatátvitel egyetlen érintéssel

A kártya megvásárlásakor egy applikációt is kap a felhasználó, amelynek segítségével saját maga állíthatja be, milyen adatokat szeretne a kártyára tölteni. A kártyát csak egyszer kell aktiválni, azt követően, ha bárkinek a telefonjához hozzáérinti, a másik fél azonnal megkapja az adatokat akkor is, ha ő nem rendelkezik az applikációval. A megvásárolt kártyához maximális terméktámogatás és folyamatos fejlesztések társulnak.

 

„Az NFC technológiát a fizetések területéről már évek óta ismerhetjük, így működik az is, amikor a bankkártyánkat vagy a telefonunkat hozzáérintjük egy bankkártyaterminálhoz. Ebben az esetben az a különbség, hogy a névjegykártyánkat érintjük a másik fél telefonjához, és a megjelenő adatok azonnal elmenthetőek a telefon névjegyzékébe. Az adatok egy érintéssel átkerülnek a partnerünk telefonjára, szerkesztve, ezzel kizárva az elírás lehetőségét. Teljesen biztonságos, hiszen zárt rendszerben működik, sem vírustól, sem adatlopástól nem kell tartanunk” – emelte ki a szakember.

 

Baranyai Dávidtól azt is megtudtuk, hogy bár a 2017 után gyártott okostelefonok többsége már rendelkezik NFC funkcióval, akkor sincs gond, ha valaki ennél korábbi készülékkel rendelkezik, mert ekkor egy QR-kód beolvasásával, vagy akár egy link átküldésével kiküszöbölhető a hiányosság.

 

Elegáns és praktikus – maradandó élmény a bemutatkozás

A kártyánkhoz bármennyi adatot rögzíteni tudunk, a néven, beosztáson és az elérhetőségeinken kívül a Facebook-, a YouTube- és egyéb social media fiókjaink is elérhetőek lesznek, sőt, egyedülálló módon saját videót is csatolhatunk az adataink mellé. Ha bármely adatunkban változás történne, nem kell új névjegyet készíttetnünk, csupán annyi a teendőnk, hogy az applikációban javítjuk az érintett tételt, és a módosítások – engedélykérés mellett – frissülnek minden készülékben, ahova korábban eljuttattuk őket.

 

A névjegyek jelenleg kétféle kivitelben rendelhetők, fából és műanyagból, hamarosan pedig fémből, üvegből, kőből és textilből is elérhetőek lesznek.

 

„A kínálatban mindenki megtalálhatja a hivatásához, egyéniségéhez leginkább passzoló darabot, amellyel garantáltan emlékezetes találkozásokban, ezáltal sikeresebb üzleti kapcsolatteremtésekben lehet része. Folyamatos fejlesztéseket végzünk, hogy a legmodernebb, leghasznosabb megoldásokat hozzuk el a magyar üzletemberek, illetve a lakossági felhasználók számára, és már ebben az évben izgalmas fejlesztések jönnek” – vetítette előre Baranyai Dávid, a Sales in Move Zrt. vezérigazgatója.