Elkezdődött Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája

forrás: Prím Online, 2022. április 12. 14:05

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a győri Széchenyi István Egyetemen a magyarországi és határon túli felsőoktatási intézmények hallgatóinak szervezett konferenciát, amely a mérnökjelöltek számára a szakmai fejlődés mellett a vállalatokkal való kapcsolatok kiépítésének lehetőségét is kínálja. Az eseményen a mérnöki szakértelem, a gyakorlatias tudás, az innováció és a csapatmunka kerül előtérbe.

A konferencia igazi sikertörténet, léte a Széchenyi István Egyetem gépészmérnök hallgatóinak köszönhető, akikben 2006 végén fogalmazódott meg a rendezvény létrehozásának gondolata. Elsődleges célja, hogy a tehetséges, kreatív és a szakma iránt elhivatott fiatalok számára biztosítsa a szakmai fejlődést, valamint a cégekkel való kapcsolatok kiépítésének lehetőségét. Az első rendezvény sikere megalapozta a folytatást, így idén április 10. és 13. között már a tizennegyedik konferenciára kerül sor.

 

Dr. Horváth Zoltán, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánja

 

„Az egyetemen alapvető fontosságú az iparral való kapcsolattartás, fontos, hogy olyan problémákkal találkozzanak a hallgatók, amelyeket későbbi munkájuk során rendszeresen meg kell oldaniuk” – hangsúlyozta a Széchenyi István Egyetem által preferált gyakorlatorientált képzés és a hallgatói konferencia jelentőségét az esemény megnyitóján dr. Horváth Zoltán, az intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánja. Mint mondta, a karon közel háromezer hallgató tanul, a nyolc tanszéken 104 oktató és 140 munkatárs dolgozik, szoros együttműködésben az Audi Hungaria Járműmérnöki Karral. 

 

A dékán kiemelte, a programon kilenc egyetem félszáz hallgatója és a régió tíz meghatározó ipari szereplője vesz részt. „A gépeknél érdekesebbet, a versenynél izgalmasabbat nehéz elképzelni, az elkövetkező három napban mindegyikben jócskán lesz részünk” – e szavakkal nyitotta meg dr. Horváth Zoltán XIV. Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciáját.

 

A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciájának résztvevői

 

A győri kampuszon megrendezett versenyen a diákok intézménytől függetlenül, csapatokra osztva oldják meg azokat a szakmai kihívásokat, amelyek a támogató cégek, az iparban elismert vállalatok segítségével a valós életből vett gyártási, gyártástechnológiai és tervezési feladatok során felmerülnek. A megoldásokat a csapatoknak a konferencia zárónapján kell prezentálniuk, addig pedig számos szakmai, kapcsolatépítésre alkalmas programon is részt vesznek.

 

A rendezvényen a Széchenyi István Egyetem mellett a Debreceni Egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Kolozsvári Műszaki Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a nyitrai Szlovák Agrártudományi Egyetem hallgatói szerepelnek.

 

Dr. Horváth Zoltán dékán felhívta a figyelmet arra, hogy április 28-án kari napokat rendez a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar, amelyen az új képzési programok, kutatócsoportok és hallgatói csapatok bemutatkozásán túl azt az egyablakos szolgáltatási rendszert is bemutatják, amely az ipari szereplőket és a hallgatókat kapcsolja össze egy-egy feladat megoldásában.

 

A rendezvény programja és további információk megtalálhatók a gsznhk.sze.hu honlapon.