Az ESET új megközelítéssel és kiemelkedő véleményvezérekkel mutatja be, hogyan látja a technológia fejlődésének jövőjét

forrás: Prím Online, 2022. május 3. 11:15

A világ egyik vezető kiberbiztonsági vállalata, az ESET február közepén jelentette be „Progress. Protected.” nevű új megközelítését, melyet integrált marketing és kommunikációs kampánnyal mutat be. A kampányban a legkülönbözőbb szakterületek kiemelkedő szellemi újítóival találkozhatunk, akik elmondják, mit jelent számukra a technológiai fejlődés, és az hogyan segíthet még jobb hellyé tenni a világot.

 

A fejlődést segítő technológia védelmet igényel

Bár az emberi gondolkodás ma is a világ fejlődésének legfőbb katalizátora, ezt a fejlődést a technológiai innovációk teszik lehetővé – ezek pedig védelmet igényelnek. Az ESET új megközelítését éppen ez a felismerés hívta életre. Az emberi és technológiai haladás következtében mára minden eddiginél sebezhetőbbek lettünk, az ESET pedig elismert biztonsági szoftverei és szolgáltatásai révén képes védelmet nyújtani a támadásokkal szemben.

 

A Progress. Protected. koncepcióját a vállalat az Oscar-díjra jelölt dokumentumfilm-rendező, Hubert Davis által készített videósorozatban mutatja be. A filmekben a tudomány, az oktatás, az innováció és az űrkutatás legelismertebb szakemberei saját területükhöz kapcsolódva beszélnek a fejlődés mibenlétéről. Meglátásaikat, vízióikat egyedi illusztrációkkal kelti életre négy művész, John Tomac, Jun Cen, Marcellus Hall, valamint Bruno Mangyoku.

 

 

A fejlődés elkötelezettjei – 4 véleményvezér 

Az ESET olyan véleményvezéreket kért fel, akik saját szakterületükön a fejlődés abszolút elkötelezettjei: 

Chris Hadfield űrhajós, mérnök, négy nemzetközi bestseller szerzője

Dr. Mimi Ito kulturális antropológus, az Irvine-i Kaliforniai Egyetem Összekapcsolt Tanulás Labor igazgatója

Dr. Ayana Elizabeth Johnson tengerbiológus, az Urban Ocean Lab elnevezésű nonprofit agytröszt, illetve az All We Can Save Project klímavédelmi kezdeményezés társalapítója, valamint a How to Save a Planet podcast társalkotója 

Steven Johnson, tizenhárom könyv szerzője, amelyek fókuszában a tudomány, a technológia és a személyes tapasztalat összekapcsolódása áll, emellett a PBS/BBC csatornákon futó How We Got To Now és Extra Life c. sorozat házigazdája 

 

„Világunk hihetetlenül gyors ütemben fejlődik. Míg az ESET megalapításakor az internet még gyerekcipőben járt, mára a technológia áthatja egész életünket és kulcsfontosságú társadalmunk folyamatos fejlődéséhez” – fogalmazott Richard Marko, az ESET vezérigazgatója. „A technológiai újítások az esetek többségében megfelelően működnek, de a digitalizáció akadálytalan fejlődésének érdekében mindig figyelnünk kell arra, hogy mi történik a háttérben. Úgy vélem, ez egy fontos feladat vállalatunk számára, hiszen a technológia védelme magát a fejlődést jelenti” – tette hozzá.

 

„Ha egy pillanatra megállunk és elképzeljük, hogy a jövőben a kiemelkedő szakértők és a mindennapok hősei hirtelen már nem járulnak hozzá világunk fejlődéséhez, akkor világossá válik számunkra, hogy pontosan mi forog kockán. Éppen ezért az ESET nagy jelentőséget tulajdonít a technológiai, kutatási és vállalati felelősségvállalási kezdeményezéseknek, amelyeket kollégáinkkal, ügyfeleinkkel, partnereinkkel és azokkal a közösségekkel folytatunk, amelyekben tevékenykedünk” – folytatta a vezérigazgató, kiemelve „új megközelítésünkkel és kampányunkkal reméljük, hogy demonstrálni tudjuk az ESET szenvedélyét és befektetését a technológiai fejlődésbe.”

 

A kampányról az ESET hivatalos weboldalán tájékozódhatnak bővebben.