Mi kell a sikeres vállalkozáshoz? Erre adott a választ a Széchenyi-egyetem Spinoff Klubja

forrás: Prím Online, 2022. május 6. 12:44

A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának célja, hogy ösztönözze hallgatóit saját vállalkozásuk elindítására, formálja szemléletmódjukat, perspektívát mutasson számukra. A tavaszi félév utolsó programján a résztvevők valódi digitális innovációs sikersztorikat ismerhettek meg, majd betekintést nyerhettek a Kiber-Fizikai Gyártórendszerek Laboratórium működésébe.

„A Széchenyi István Egyetem a startup-ökoszisztéma építését több eszközzel is segíti. A program oktatási lába a Hungarian Startup University, amely egy két féléves tantárgy. Emellett jelentős közösségépítés is zajlik, olyan találkozási lehetőségekkel, mint amilyen a Spinoff Klub is. A közösség tagjai – amellett, hogy hasznos információkhoz juthatnak – egymástól is ötletet, ihletet tudnak meríteni, egymást tudják inspirálni” – fogalmazott dr. Rámháp Szabolcs adjunktus, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának startup inkubációs menedzsere.

 

Dr. Rámháp Szabolcs adjunktus, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának startup inkubációs menedzsere (Fotó: Májer Csaba József)

 

„Programunk keretében egy intenzív képzést követően az egyetemi partnerbefektetőkkel közösen a fiatalok akár húszmillió forint befektetési forráshoz is juthatnak” – emelte ki az előadó. Mint mondta, 2018 óta mintegy húsz egyetemi startup csapat jött létre. „A legsikeresebbek már saját vállalkozást alapítottak, és vannak, akik már két-három befektetési körön is túl vannak. Összességében mintegy négyszázmillió forint kockázati tőkebefektetés került kihelyezésre a széchenyis hallgatók által alapított startup vállalkozásokhoz” – adott áttekintést dr. Rámháp Szabolcs, aki arra bíztatta az érdeklődőket, hogy használják ki az egyetemi ökoszisztémát, forduljanak bizalommal a kompetenciaközpont szakembereihez.

 

Szántó Norbert, a Kiber-Fizikai Gyártórendszerek Laboratórium laborvezetője, a Simprove társalapítója (Fotó: Májer Csaba József)

 

Szántó Norbert, a Kiber-Fizikai Gyártórendszerek Laboratórium laborvezetője, a Simprove társalapítója „Egy ötlet útja” címmel tartott előadásában azt mutatta be, hogy a szellemi termék megszületését követően merre induljunk tovább, milyen buktatókra kell felkészülnünk, milyen kihívásoknak kell megfelelnünk. „Az alkotás öröme a fő mozgatórugó, de emellett fontos a realista gondolkodás, annak vizsgálata, hogy termékünk miként válik piacképessé” – mondta. Kiemelte, az ötletet úgy kell tudnunk tálalni, hogy elnyerjük az esetleges befektetőink bizalmát, meg kell mutatnunk azt, hogy miért jobb a mi ötletünk, mint másoké. „Azt is el kell döntenünk, hogy milyen formában vágunk bele a vállalkozásba. Piaci szereplő bevonása, üzleti angyal, tőkebefektetés vagy esetleg az egyetemmel közös út is lehet a megoldás” – magyarázta Szántó Norbert.

 

Fekete Attila, mérnök-informatikus, az Fws Online Kft. alapítója, a fiREG.hu Kft. társalapítója elődásában saját történetét mesélte el. A Széchenyi-egyetem egykori hallgatója az egyetemi évek után egyedül kezdte honlapkészítő vállalkozását, lépésről lépésre haladva bővítette a céget, amely ma már 15 munkatársat számlál. „Izgalmasnak tartom azt a fejlődési folyamatot, amin az embernek szükségszerűen keresztül kell mennie. Informatikusként meg kellett tanulnom érvelni, értékesítéssel foglalkozni, amikor jönnek az ügyfelek, akkor már a marketinghez is kell érteni. Ha még több ügyfél jön, és fel kell venni embereket, már egy csapatot is tudni kell irányítani, munkaszerződést kell kötni, képbe kell kerülni az adózási szabályokkal – és még sorolhatnám, hogy mi mindent meg kell tanulni vállalkozóként” – mondta. 

 

Fekete Attila, mérnök-informatikus, az Fws Online Kft. alapítója, a fiREG.hu Kft. társalapítója (Fotó: Májer Csaba József)

 

Az előadó bemutatta a fiREG projektet is, amely a papírmentes tűzvédelmi adminisztrációt teremtette meg, és amelyet ma már számos nagy cég használ idehaza. Fekete Attila felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a jó ötlet önmagában kevés, a sikerhez sok összetevő kell. Az előadó olyan praktikákat is bemutatott, amelyek alkalmazásával befektetés nélkül, szinte kockázatmentesen tudunk választ kapni arra a kérdésre, hogy lenne-e kereslet az általunk megálmodott termékre. Mindezzel kapcsolatban több könyvet is a hallgatóság figyelmébe ajánlott, részletesen is bemutatta Alberto Savoia „Pretotípus” című munkáját, amelyről Fekete Attila interpretálásában sokat megtudhatunk a pretotipus.hu oldalon.

 

Az előadásokat követően a résztvevők megismerkedhettek a Kiber-Fizikai Gyártórendszerek Laboratóriummal és a VFP Systems által forgalmazott MIR mobilrobottal is.