Idén a Várkert Bazárban lesz a Marketing Summit Hungary

forrás: Prím Online, 2022. június 2. 19:42

A Marketing Summit kiemelten foglalkozik majd a marketing szerepeinek több irányból történő bemutatásával, hiszen a jól végzett marketing válaszokat képes adni a jelen és a jövő kihívásaira. A marketing hangsúlyos szerepét szimbolizálja a helyszínválasztás is, hiszen szeptember 15-én, egy igazán exkluzív helyszínen, a Várkert Bazárban szervezik a szakma idei csúcstalálkozóját. Az esemény a marketingszakembereken túl az üzleti döntéshozókat is megszólítja.

A Marketing Summit a marketing- és üzleti döntéshozókat, illetve szakembereket megszólító kiemelkedő esemény, amely az ősz hagyományosan legnagyobb szakmai nyitórendezvénye. Az esemény olyan üzleti és marketing csúcstalálkozó, amely segíti a döntéshozókat, hogy felkészülhessenek a következő időszak kihívásaira, bármelyik iparágból is érkezzenek.

 

A marketing egyik legnagyobb kihívása ma, hogy a szakmát művelőkön túl a gazdasági és üzleti döntéshozók is mélyen megértsék annak szerepét – hiszen minél inkább megértik azt, annál inkább kiteljesednek és komplett, gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból is értékteremtő tevékenységet tudnak folytatni a szervezetek – emeli ki az eseményt szervező Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke, Hinora Ferenc. Mi az MMSZ-nél azt gondoljuk, hogy ma már nem elegendő önmagában a marketing eszközeivel foglalkozni, sokkal mélyebbre kell ásni a cégek marketingtevékenységében, jobban meg kell érteni a bennünket körülvevő környezetet, a célcsoportok magatartását és működését, valamint összességében a marketing lényegét. A Marketing Summit ezért a marketingszakemberek széles tábora mellett az üzleti döntéshozókat is megszólítja, hiszen végső soron a cégvezetők határozzák meg egy adott szervezet marketingtevékenységének lehetőségeit. Amennyiben ők is elkötelezetten hisznek a marketing erejében, akkor marketingorientált szervezeteket építenek, amely tágítja a szakemberek lehetőségeit is – teszi hozzá az elnök.

 

Az idei Marketing Summit egyik legfőbb feladata, hogy bemutassák a marketing különböző értékteremtő szerepeit és az általa kínált megoldásokat szakmai, gazdasági, társadalmi, környezeti kihívások esetében is. A marketing egy olyan tevékenység, ami mindenki számára megkerülhetetlen, valóban a prioritások között kell, hogy szerepeljen minden szervezet életében – emeli ki Hinora Ferenc. Ezt a kiemelt szerepet szimbolizálja a helyszínválasztás is, hiszen szeptember 15-én, egy igazán exkluzív helyen, a Várkert Bazárban szervezik az idei Marketing Summitot.

 

Ebben az évben két nagy arénában zajlanak majd az üzleti és szakmai programok. Az egyikben a Misszió és Vízió jegyében főként olyan megkerülhetetlen stratégiai kérdések kerülnek majd terítékre, mint például a purpose marketing (Purpose Hungary), körforgásos gazdaság és innováció (Planet Hungary), a márkák új válaszai (Brandverzum), a metaverzum és a web 3.0 lehetőségei vagy éppen az országmarketing, városmarketing és a kiemelt iparágak kihívásai. A másik terem a Tudástranszfer Aréna nevet viseli majd, ahol a most legtrendibb és a jövőben is leginkább használt eszközöket, megoldásokat, kommunikációs csatornákat mutatják be előadások és esettanulmányok segítségével. Itt a tranzakciós marketing és ügyfélélmény, a digitális marketing (design, tartalom, optimalizálás), a performance marketing, a brand performance, az out of home universum területei mentén adnak majd választ a marketing gyakorlati kérdéseire, valamint itt kerül majd sor a marketing ágazat kihívásainak fórumára is.

 

 

A nívós üzleti és szakmai programokon túl idén is lesznek díjátadók: az MMSZ Életműdíjat minden évben, így idén is a Marketing Summiton adják majd át, ahogyan hagyományosan a Marketing&Media magazin TOP50 marketingvezető rangsorában szereplők is itt vehetik majd át az elismerésüket, valamint az eseményen hirdetik ki a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatok nyerteseit is. A díjátadók mellett lesznek egyéb kísérő programok is, így a szervezők a YoungArt Platformmal közösen dolgoznak azon is, hogy egy képzőművészeti kiállításnak is helyet adjanak.

 

Minden üzleti döntéshozót és marketingszakembert várunk az eseményen, aki hisz a marketing erejében, tettre kész és aktívan formálni szeretné környezetét, fejleszteni kívánja cégét, miközben élen szeretne járni a társadalmi és környezeti értékteremtésben is – mondja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke.

 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap. Mindhárom szervező elkötelezett a marketing szerepeinek bemutatásában, a marketing- és üzleti tevékenységet végzők szakmai támogatásában, valamint a helyes gyakorlatok fejlesztésében és terjesztésében.