55 éves oktató számítógépmodell éledt újjá a Neumann Társaságnál

forrás: Prím Online, 2022. június 14. 12:40

2022. június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján bárki kipróbálhatja Kovács Mihály piarista tanár legendás MIKROMAT-jának tökéletesen működő replikáját a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán.

A MIKROMAT egy olyan kibernetikai építőkészlet, amelynek segítségével  már 1967-ben, egy évtizeddel az otthoni PC-k megjelenése előtt bárki elsajátíthatta – az akkor még szobányi méretű – számítógépek működési elveit.

 

Az építőkészlet kifejlesztése az első magyarországi középiskolai informatanárként számon tartott  Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevéhez fűződik, aki a készlet kidolgozásakor a budapesti Piarista Gimnázium tanáraként dolgozott. A MIKROMAT prototípusát a gimnázium egyik diákja, Woynarovich Ferenc készítette 1966-ban, és az azóta a fizika tudomány doktorává vált szakember azóta is szívesen emlékezik vissza a készlet születésének történetére.  A készletet a kanadai Minivac-601 számítógépmodell megvizsgálása nyomán tervezték alkotói, azt részben leegyszerűsítve, részben továbbfejlesztve.

 

A készlet igazi hazai sikertörténet: 1967-től a hetvenes évek elejéig megtalálható volt a játékboltok, tanszerboltok és a Keravill kínálatában.  A készlet révén több ezer magyar fiatal ismerte meg a kibernetika alapvetéseit, akik közül sokakat ez is segített az informatikai pályára lépésben. A készlethez Gyakorlati út a kibernetikához címmel oktatókönyv is tartozott, amelyet Kovács Mihály írt.

 

 

55 évvel az eredeti számítógépmodell megjelentetése után egy lelkes mérnök, Vid Gábor elkészítette a MIKROMAT replikáját, amelyet a Múzeumok Éjszakája alkalmából 2022. június 25. szombat 14 órától 22 óráig bárki megtekinthet a szegedi Informatika Történeti Kiállításon. A múzeumba való belépés a fenti időpontban ingyenes. Az előadások és interaktív bemutatók 16 órától és 19 órától kezdődnek, Kovács Mihály pályájáról Képes Gábor, az állandó kiállításról pedig Kónya Orsolya ad elő. Vid Gábor pedig nemcsak bemutatja a replikát, de azt a látogatók ki is próbálhatják.

 

“A MIKROMAT a személyi számítógépek őse, melyen érdekes kapcsolásokat, akár játékokat is össze lehetett állítani, a programozása huzalozással történt - a kijelzők pedig egyszerű zseblámpa-izzók voltak. A bináris összeadástól a Farkas, kecske, káposzta és gazda nevű logikai játékig terjedt a lehetőségek sora. Azért fontos egy ilyen replika premierje, mert azt mutatja, hogy a gépen bemutatható kapcsolások alapvetései ma is helytállóak. És a jelfogók azaz relék ma is számos érdekes, fontos témában használatosak” – fogalmazott Képes Gábor, a Neumann Társaság marketingigazgatója.

 

Természetesen a program jó alkalmat ad arra is, hogy a látogatók megismerjék a Neumann Társaság több mint ezer négyzetméteres Informatika Történeti Kiállítását, a hozzá tartozó Neumann-emlékszobát, továbbá az interaktív videojáték-kabinetet és a Muszka Dánielről és Simonyi Endréről szóló emléksarkokat is. Ezen a napon a Telefónia című időszaki távközléstörténeti tárlat is megtekinthető.

●  Időpont: 2022. június 25. szombat 14 órától 22 óráig

●  Helyszín: Szeged, Szent-Györgyi Albert Agora, Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállítása

 

A MIKROMAT történetéről részletesen a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításának adatlapján lehet olvasni. A tárlaton a készülék prototípusa is megtekinthető: Tücsök (Mikromat prototípus) | A jövő múltja (ajovomultja.hu)

 

A Múzeumok Éjszakája részletes programja: MIKROMAT – újjászületik egy 55 éves számítógépmodell! | A jövő múltja (ajovomultja.hu)