Technológiai fesztiválon keresi új munkatársait a TIER Tech Hub

forrás: Prím Online, 2022. június 16. 11:04

A világszerte ismert Craft, Impact, Crunch és Amuse Konferenciákon is részt vesz idén a budapesti TIER Tech Hub. A rövid időn belül duplájára bővülő fejlesztőcsapat szakmai workshopokkal, nyílt nappal és rollerteszteléssel várja az érdeklődőket. A TIER növekedésével együtt a magyar központ is keresi az új munkatársakat, a kihívásra vágyó fejlesztők akár hackathonon is tesztelhetik a tudásukat a TIER szakembereivel együtt.

A TIER mikromobilitási szolgáltató fejlesztőközpontja már több mint egy éve működik Budapesten, a csapat tagjai dolgoznak többek között a parkolási kihívások szoftveres megoldásán és a TIER alkalmazás különböző városok közlekedési szabályira való optimalizálásán is. A magyarországi központ rövid időn belül kétszeresére nőhet, így folyamatosan keresik az új szoftvermérnököket, fejlesztőket és dizájnereket. A TIER Tech Hub a júniusban két év után visszatérő Craft Konferencián mutatkozott be az érdeklődőknek, nyáron nyílt nappal várja a jelentkezőket, ősszel pedig többek között a neves Amuse Konferencián építi tovább termékfejlesztői közösségét. 

 

A világszerte ismert Craft Konferencián TIER rollerekkel közlekedhettek a látogatók, a budapesti Tech Hub standjánál pedig több jelenlegi kollégától kérdezhettek a fejlesztőcsapat munkájáról. A technológiai központ munkatársai felelnek a TIER alkalmazás működéséért, fejlesztéséért és különböző szoftveres újításokért is. Az érdeklődők hamarosan a vállalat nyílt napján nyerhetnek részletesebb betekintést a TIER Tech Hub hétköznapjaiba, ősszel pedig a product menedzsment fókuszú Impact, az adatok köré épülő Crunch és a UX tervezőknek szóló Amuse konferenciákon állít ki újra a csapat. 

 

 

„Tehetséges fejlesztőket és dizájnereket keresünk itthon és külföldön egyaránt, folyamatosan veszünk fel új kollégákat, hogy lépést tartsunk a TIER felhasználási területének növekedésével – mondta el Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok igazgatója. – A Craft nagyszerű alkalom arra, hogy kapcsolatba kerüljünk a nemzetközi fejlesztői közösséggel és felhívjuk a figyelmet a budapesti Tech Hub munkájára. Mindenkit, akivel a konferencián találkoztunk, szívesen látunk nyári nyílt napunkon és a TIER részvételével rendezett hackathonokon, ahol a legjobbak akár felvételt nyerhetnek csapatunkba." 

 

A május elején megrendezett CraftHack versenyen a TIER kihívásán vett részt a legtöbb, összesen 19 csapat. Idén még egy hackathonon és az Impact, Crunch, Amuse hármas szakmai konferencián is találkozhatnak az érdeklődők a Tech Hub csapatával, akik fejlesztői workshopokkal is várják a lehetséges új kollégákat. A Craft Konferencián a budapesti Tech Hub szakértője, Orosz Blanka, az alkalmazástesztelés kihívásairól beszélt az érdeklődőknek a folyamatosan terjeszkedő TIER példáján keresztül.

 

„A hackathonokon, workshopokon és a nyílt napunkon is valódi betekintést adunk a TIER alkalmazás működésébe, a mobilfejlesztők számára ez különleges lehetőség, hogy megismerhessenek egy globális szinten is sikeres appot – mondta el Orosz Blanka, a budapesti Tech Hub szoftvermérnöke. – Ezeken az alkalmakon széles közönségnek mutathatjuk meg a munkánk kihívásait és szépségeit. Hazai és külföldi fiatalokat és a programozás iránt érdeklődő lányokat is elérünk, akiknek nagyon fontos szerepe lehet az iparágban és nálunk, a TIER-nél egyaránt. Reméljük, sok új ötlettel és egyedi látásmóddal gyarapodhat a csapatunk.” 

 

A TIER Tech Hub idén nyári nyílt napján a budapesti iroda egész napos programokkal, workshopokkal és részletes információval várja az álláskeresőket és a programozás, design vagy termékmenedzsment iránt érdeklődő közönséget. Az aktuális álláslehetőségekről további információ a https://about.tier.app/jobs/ weboldalon érhetők el.