A napelemes rendszer kiépítése a bolygónkat és a pénztárcánkat is kíméli

forrás: Prím Online, 2022. június 19. 11:50

Régóta tudjuk, mekkora problémát okoz a klímaváltozás, amit az emberiség felelőtlen és következetlen életvitelével egyre szélsőségesebb és drasztikusabb irányba sodor. Világszerte számos kezdeményezés született a tendencia lassítására, visszafordítására, főként az országok, illetve a nagyvállalatok szintjén, de a jelek azt mutatják, ez még mindig kevés. Sokkal szélesebb körű összefogás kell az emberek, a lakosság körében is, azonban ennek megvalósításához egyrészt további motiválásra, másrészt anyagi támogatásra van szükség. 

A Solar Hero Zrt. a legkorszerűbb innovációkkal, folyamatos fejlesztésekkel egy jobb világért dolgozik, ahol a napelemek segítségével folyamatosan csökkentik ügyfeleik energiaköltségeit. Megoldásaikkal két évtizeden át tartó rezsimentességet biztosítanak.

 

NEXTGEN-22 néven kreatív rajz- és videópályázatot hirdettek az ifjabb generációk inspirálása érdekében, akiknek felnőtt korukban komoly környezeti kihívásokkal kell majd szembenézniük. A vállalat ezzel is szeretné felkészíteni őket a felismerésre és a cselekvésre. A pályázat a www.nextgen22.hu oldalon érhető el.

 

„Minél több csatornán keresztül találkoznak a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekkel, annál jobban fogják ismerni a rájuk váró feladatokat, melyeket az előző generációk nem voltak képesek megoldani helyettük. Játékos formában, értékes nyereményekkel hívjuk fel a figyelmet bolygónk megóvására, életminőségünk fenntartható növelésére és a megújuló energia által még kiaknázatlan erőforrásokra” – avatott be Kókai Gábor, a Solar Hero kommunikációs igazgatója.

 

Terveik szerint minden évben megrendezik a NEXTGEN programot, így egyre több fiatalnak biztosítanak lehetőséget arra, hogy akár kategóriánként 2 millió forint értékű napelemes rendszert nyerjenek családjuknak.

 

A pályázatot a legtöbb szavazatot kapott pályázó nyeri el. Ennek célja, hogy minél szélesebb körben érje el az embereket a felhívás.

 

 

Fiatal klímaaktivisták, kreativitásra fel!

A fenntarthatóság, megújuló energia, környezetvédelem témában meghirdetett rajzpályázatra 2022. szeptember 1-jéig nevezhetnek a 6-14 éves korú gyermekek, A/4-es méretű, grafittal, színes ceruzával, zsírkrétával, tussal, temperával, vízfestékkel vagy ezek ötvözetével készült műveikkel.

 

Egy pályázathoz egy rajzot lehet készíteni, viszont egy pályázó több rajzzal is jelentkezhet. A legjobb 50 rajzot a Solar Hero Zrt. igazgatósága választja ki, melyeket weboldalukon keresztül közönségszavazásra hirdetnek meg. A legtöbb szavazatot gyűjtő pályamű nyeri el a fődíjat.

 

Ezzel egyidejűleg videópályázatot is indítottak, amelyre 8-18 éves korig várják a pályázók jelentkezését, szintén 2022. szeptember 1-jéig. Ennek keretében egy minimum 1 perces videót kell készíteni, melyben a szereplő (a pályázó) az emberiségnek üzen, hogy felhívja a figyelmet bolygónk megóvására, mintha a megújuló energia fiatal nagykövete lenne, és az lenne a feladata, hogy minél nagyobb hatást keltsen. A cél, hogy változást érjen el az üzenetével.

 

A 30 legjobb videót a Solar Hero Zrt. igazgatósága választja ki, melyeket a weboldalukon keresztül közönségszavazásra hirdetnek meg. A legtöbb szavazatot gyűjtő pályamű nyeri el a fődíjat.

 

„A napelemszektorban nem volt korábban ilyen magas értékű nyereménypályázat, hiszen összesen 8 millió forintot érnek a nyeremények. A pályázatokkal az a célunk, hogy minél kreatívabb alkotások szülessenek, melyeket bemutatva még több figyelmet biztosíthatunk a fenntartható fejlődésnek” – emelte ki Kókai Gábor.

 

A pályázatok eredményeit 2023. január 31-én hirdetik ki.

 

Nincs több időnk várni a megoldásokra, cselekednünk kell!

Otthonaink energiahatékonyságának növelésével, napelemek, hőszivattyúk kiépítésével jelentősen hozzájárulhatunk a kibocsátott szennyező anyagok csökkentéséhez, ezáltal a környezetvédelemhez. Ez ma már nem opció, hanem kötelesség! Feladatunk, hogy lehetőségeinkhez mérten minél teljesebb mértékben járuljunk hozzá ahhoz, hogy bolygónk a következő generációk számára is élhető, éltető legyen. 

 

„A napelemek működése során egyáltalán nincs CO²-kibocsátás. Környezetbarát, zöld, megújuló energiát termelnek, amit számos területen kihasználhatunk, a kisebb méretű rendszerektől kezdve, amelyekkel a villanyszámlánkat tudjuk kiváltani, a nagyobb napelemes rendszerekig, amelyekkel a ház fűtési igénye is megoldható villanykazán, klíma vagy hőszivattyú segítségével” – ismertette a szakember.

 

A Solar Hero kommunikációs igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy aki napelemes rendszer kiépítését tervezi, ne halogasson, mert a jelenlegi kedvező feltételek csupán 2023 végéig vannak érvényben.

 

„Most szaldó elszámolás van, ami azt jelenti, hogy a napelemes rendszer által megtermelt elektromos áramot éves szinten számolják el, így a nyáron keletkezett túltermelés a téli hónapokban felhasználható. Ez azt eredményezi, hogy egész évben elfelejthetjük a villanyszámlát. 2024-től azonban várhatóan bruttó elszámolást vezetnek be, azaz minden egyes hónapban külön értékelik a termelt és felhasznált energiát. Így a nyári hónapok túltermelése elvész, télen pedig fizetni kell majd a különbözetet” – tudtuk meg Kókai Gábortól.

 

Aki időben cselekszik, és 2024-ig kiépíti a napelemes rendszerét, az továbbra is a jelenlegi, sokkal kedvezőbb feltételek mellett használhatja majd azt. A vállalat díjmentes helyszíni tervezéssel és tanácsadással segíti az ajánlatkérőket, melyet a www.solarhero.hu oldalon lehet igényelni.

 

„Igaz, hogy egy ilyen fejlesztés nem olcsó, de ma már számos pályázati lehetőség áll rendelkezésre, amely támogatja a megvalósítását, és ha hosszú távban gondolkodunk, egyértelműen megéri, hiszen rendszertől függően 4-7 év alatt képes megtéríteni az árát” – tette hozzá a szakember.