Megváltoztatta a digitális hirdetések világát az EY Az Év Üzletembere világverseny győztese

forrás: Prím Online, 2022. június 27. 19:29

Az Aleph Group digitális hirdetési-cégcsoport argentin alapítója és vezérigazgatója, Gaston Taratuta nyerte az EY World Entrepreneur of the Year nemzetközi díjat Monacóban. Magyarországot hazai győztesként a BioTechUSA-cégcsoport tulajdonosai, Lévai Bálint vezérigazgató és Lévai Balázs kereskedelmi igazgató képviselték.

A nyertes, Gaston Taratuta karrierje kezdetén Brazília egyik legnagyobb médiavállalatánál dolgozott, ahol amerikai ügyfelekkel tartotta a kapcsolatot. Hamar felfigyelt arra, hogy a digitális és közösségi média platformokon a hirdetők nem használják ki a feltörekvő országokban rejlő lehetőségeket. Hiába volt elérhető világszerte egy adott szolgáltatás, azt jellemzően csak a nagyobb piacokon reklámozták. Vállalkozását, az Internet Media Services-t (IMS) 2005-ben azzal a küldetéssel indította el, hogy megszüntesse ezt a versenyhátrányt a globális technológiai szektorban. Szolgáltatásával elérhetővé tette a digitális hirdetési megoldásokat a kevésbé lefedett régiókban, hogy az itt működő helyi vállalatok és kereskedők is egyenlő esélyekkel, nemzetközi közönséghez juthassanak el.

 

 

A kezdeti sikereket követően Taratuta számos, az IMS-hez hasonló üzleti modellel működő vállalkozást vásárolt fel, és megalakította az Aleph Groupot, amely jelenleg négy kontinens 90 piacán van jelen. Tavaly a vállalat adózás előtti eredménye (EBITDA) meghaladta a 70 millió dollárt, a társaság már több mint 1000 főt foglalkoztat. Az üzletember a második dél-amerikai győztes a nemzetközi díj 22 éves történetében.   

 

„Egy vállalkozás nem csak egy sikeres üzlet építéséről szól. Sokkal inkább arról, hogy új lehetőségeket teremtünk és ragadunk meg. Kevés iparág ment át nagyobb fejlődésen az elmúlt két évtizedben, mint a digitális hirdetéseké, és pontosan ezért formálom ekkora lelkesedéssel a jövőjét” – hangsúlyozta Gaston Taratuta. 

 

Magyarországot az EY Az Év Üzletembere 2021 fődíjat elnyerő Lévai Bálint és Lévai Balázs, a BioTechUSA-cégcsoport vezetői és tulajdonosai képviselték a világversenyen. A testvérpár Európa egyik vezető étrend-kiegészítő márkájává emelte a BioTechUSA-t, amely ma már több mint 100 országban, 24 webshoppal, 270 franchise üzlettel és 4500 partnerrel van jelen mind a hat kontinensen világszerte, Magyarországról pedig csaknem 1600 főt foglalkoztat. Lévai Bálint és Lévai Balázs nagyratörő tervekkel vették át szüleiktől a kizárólagos magyar tulajdonban lévő családi céget, amit a 2014-es generációváltás sikeres levezénylése óta látványosan emelnek egyre magasabb szintekre. A közelmúltban a BioTechUSA-cégcsoportba olvadt a hazai célközönségük elsőszámú webshopja és online magazinja, a Builder és az átlag vitaminfogyasztókat megszólító új multibrand webáruház, a VitaminShop is. A vállalat 2020-ban felvásárolta legnagyobb piaci vetélytársát, a Scitec Nutrition-t.  A Lévai-testvérpár hatékonyságát mutatja, hogy a BioTechUSA mára egy 57 milliárd forint árbevétellel rendelkező nagyvállalattá nőtte ki magát és bekerült az európai TOP5 étrend-kiegészítő márka közé.