Az E.ON lesz a BakerStreet irodák első bérlője

forrás: Prím Online, 2022. július 6. 11:24

Az E.ON Hungária Csoport az ATENOR által fejlesztett BakerStreet-be helyezi át budapesti központját. Az E.ON 2024 második negyedévében költözik majd be új, összesen 16 200 m²-es székházába, mely a BakerStreet iroda campus első fázisában valósul meg. 

Az ATENOR BREEAM Excellent és Access4You Gold-minősített, ESG-biztos BakerStreet projektje Budapest XI. kerületében épül. Két irodaépületből áll majd, összesen 42 000 m² bérbeadható területtel. Az E.ON Hungária Csoport lesz az első bérlő, aki a campusra költözik, mint a fejlesztés első fázisának kizárólagos irodabérlője.

 

Az E.ON és az ATENOR hasonló értékeket képviselnek, ami kiváló alapot ad a sikeres együttműködésre. Mindkét vállalat alapelveinek középpontjában a fenntarthatóság és az ESG iránti elkötelezettség áll, egyrészt a klímaváltozás negatív hatásai ellensúlyozásának eszközeként, másrészt azzal a szándékkal, hogy szervezeteik működése mellett környezetünket is jövőbiztosabbá tegyék. 

 

A 13 európai országban jelen lévő E.ON Csoport Európa egyik legnagyobb energiahálózat- és energia infrastruktúra üzemeltetője, valamint innovatív ügyfélmegoldások szolgáltatója. Vezető szerepet tölt be az európai energetikai átalakulásban, a fenntarthatóság, klímavédelem, megújuló energiaforrások hasznosításának elkötelezettjeként, melyekkel bolygónk jövőjét szem előtt tartva tevékenykedik.

 

 

A 10 európai országban – köztük 2008 óta Magyarországon is – tevékeny belga ingatlanfejlesztő ATENOR vezető campus-fejlesztőként ismert, aki a jövő érdekében tesz azáltal, hogy fenntartható iroda- és lakóprojekteket hoz létre, melyek megfelelnek az idő kihívásainak, szervesen illeszkednek a városi szövetbe, és parkosított közösségi terekkel és szolgáltatások széles skálájával gazdagítják a közösségeket, amelyekben épülnek. A brüsszeli tőzsdén jegyzett vállalat 2021-ben CO2-semlegességi tanúsítványt szerzett és nemrég szép sikert ért el a zöld finanszírozás területén, zöld kötvények kibocsátásával befektetői részére.

 

A BakerStreet projekt kiemelkedő példája ezeknek az értékeknek az alkalmazott csúcstechnológiáival, fenntartható megoldásaival, zöld kertjeivel és teraszaival, amelyek az emberközpontú élményt helyezik középpontba anélkül, hogy ez hátrányosan érintené a környezetet. Két kiemelkedő példa a sok közül a frisslevegő-ellátórendszerbe épített UVC szűrők, amelyek az irodaterekbe fújt levegőt fertőtlenítik, valamint a tény, hogy a mélygarázsban minden parkolóhely rendelkezik majd elektromos töltővel, vagy a kapacitással annak felszerelésére, ezzel támogatva az e-mobilitást. Az épület műszaki felszereltsége, valamint a fejlesztő ATENORRAL közösen vallott értékek voltak a fő döntő tényezők abban, hogy az E.ON a projekt első fázisát választotta jövőbeli székhelyéül. 

 

„Az E.ON Hungária Csoport átalakítását követően egy minden munkatársunk számára ideális megoldást kerestünk. Egy olyan székházat, amely egyszerre alkalmazkodik megnövekedett fővárosi létszámunkhoz, veszi figyelembe dunántúli kollégáink közlekedési szempontjait és igazodik a munkarend változások aktuális trendjeihez, a jelenleg egyre inkább jellemző hibrid munkavégzéshez is. Az új irodaház Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő környékén létesül, kiválasztásakor a gazdaságosság mellett kiemelt szempont volt a fenntarthatóság, az előremutató megoldások alkalmazása és a rugalmas működési keretek kialakítása is” – mondta el Zsedényi Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.

 

“Boldogok vagyunk és megtisztelve érezzük magunkat, hogy az E.ON a BakerStreet-et választotta magyarországi működése jövőbeli székhelyéül. Meggyőződésünk, hogy az ESG, amely központi fontosságú mindkettőnk számára, egyre nagyobb jelentőséggel bír majd a jövőben a nagyvállalatok életében és kiemelkedő fontosságú lesz a magasan képzett munkaerő megtartásában. A fenntartható és emberi léptékű munkahelyek, amelyek a jóllétet helyezik középpontba, fontos részét képezik ennek, és az ATENOR pontosan ilyen munkahelyeket nyújt bérlői számára” – mondta Borbély Zoltán, az ATENOR magyarországi ügyvezető igazgatója.

 

A tranzakció során a Bérlőt a JLL képviselte, míg az ATENOR bérbeadói képviselője a Colliers volt.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország piacvezető energetikai vállalatát, az E.ON-t a JLL szakmai csapata képviselhette az új, 16 200 m²-es székházprojektjük tranzakciója során. Az a tény, hogy egy ilyen kiemelkedő, több ezer főt foglalkoztató vállalat új fejlesztésű irodaházba költözik bizonyítja, hogy továbbra is komoly igény mutatkozik a modern, magas műszaki és esztétikai színvonalat képviselő irodaterületek iránt. Az E.ON új székháza a környezettudatos és fenntartató elvárásoknak történő megfelelés mellett kiszolgálja majd a megváltozott munkavégzési kultúra igényeit és biztosítani fogja a munkavállalók jólétét is” – tette hozzá Dr. Würsching Péter, a Jones Lang LaSalle Kft. Bérbeadási vezetője.