A Codecool programozóiskola ügyfélszolgálata is a Talk-a-Bot rendszerét használja

forrás: Prím Online, 2022. július 20. 11:23

Március óta közel 1000 érdeklődő tette próbára Coolbotot, a Codecool Programozóiskola chatbotját. A magyar Talk-A-Bot által fejlesztett chatbot hamarosan a Codecool osztrák és román iskoláinál is tehermentesíti a helyi ügyfélszolgálatot, ami az elmúlt időben tapasztalt érdeklődési hullám miatt kifejezetten előnyös mind a cégnek, mind a tanfolyam iránt érdeklődőknek.

Jelenleg is több száz ember végzi tanulmányait online, vagy oktatótermi képzés keretében a Codecoolnál. Egy-egy erősebb hónapban a beiratkozók száma eléri a százat is. Ez azzal jár együtt, hogy naponta akár több tucatnyian is érdeklődnek a képzés részletei iránt, e-mailen, telefonon, a közösségi média oldalakon keresztül vagy akár személyesen is, például a külön erre a célra szervezett toborzási rendezvényeken, nyílt napokon.

 

Noha a Codecool honlapján minden képzésről a legfrissebb információ elérhető – és igyekeznek a legrészletesebben, személyes példákkal, kifejezetten ügyfélszempontú megközelítéssel összegezni a tudnivalókat – így is rengeteg plusz kérdése merül fel az érdeklődőknek. 

 

 

„Egy karrierváltás elhatározása olyan elköteleződés, ahol érthető, hogy teljeskörű tájékoztatást várnak el a jelentkezők. Van, akit csak az emberi hang győz meg, más meg ódzkodik attól, hogy felhívjon minket, és inkább írásban szeretne látni minden peremfeltételt, és ha lehet, akkor rögtön, a kérdés felmerülése pillanatában” – mondja Boda József, a Codecool társalapító-ügyvezetője.

 

Ez azonban jelentős erőforrást köt le a szervezetnél, ezért határozta el a Codecool, hogy a diáktoborzást és tájékoztatást végző ügyfélszolgálat munkáját online chatbot beállításával tehermentesíti. A magyar Talk-A-Bot éppen ilyen rendszerek kialakítására és üzemeltetésére jött létre, mentalitásában is hasonlít az egykor hasonló startupként induló Codecoolhoz, így konstruktív légkörben, gyorsan zajlott a fejlesztés.

 

 

„A Coolbot nem csak azért fontos számunkra, mert csapatunkban számos, a Codecoolnál végzett munkatárs dolgozik, hanem mert saját fejlesztésű mesterséges intelligencia rendszerünket építettük a chatbotba, ami jelentősen növeli az eszköz hatékonyságát. Emellett a Codecool kiváló példa arra, hogy a chatbottechnológia mára nem csupán a nagyvállalatok számára jelent hatékony eszközt, hanem egy kkv által is gazdaságosan üzemeltethető” – mondta Deliága Ákos, a Talk-A-Bot alapító-ügyvezető igazgatója. 

 

A Coolbotnak elnevezett chatmodul 15 témában és 50 altémában kínál naprakész információt a Codecool képzéseivel kapcsolatban, bekezdésekre tagoltan. A kívánt információhoz eljuthat az érdeklődő menüpontok és feleletválasztások útján is, de bátran megpróbálkozhat egyszerűbb kérdések közvetlen feltevésével is. Ilyenkor a rendszer kulcsszavak, vagy akár kész mondatok felismerése révén kínálja fel a legmegfelelőbb választ. Akár olyan kérdésekkel is lehet hozzá fordulni, hogy „Mennyit lehet ezzel keresni?”, vagy „Ki alkalmas programozónak?”

 

Persze egy társalkodónőt még nem helyettesít egy ilyen chatbot, de a Talk-A-Bot fejlesztői számos olyan kérdésre is frappáns válaszokkal készítették fel Coolbotot, amit a lelkes látogatók többnyire fel szoktak tenni. Érdemes tehát tenni egy próbát, megkérdezni tőle, hogy fiú-e vagy lány, mennyire tartja saját képességeit, illetve mi várható időjárás terén.

 

 

Természetesen a Coolbot igazi haszna nem a látogatók szórakoztatása, hanem naprakész, pontos, kielégítő mértékű információ nyújtása napszaktól és kampányidőszaktól függetlenül. „Az első néhány hónap után az ügyfélszolgálati funkciókat ellátó toborzási munkatársak átlagosan 15%-kal csökkenő terhelést tapasztaltak a Codecool egyéb információs csatornáin, miközben már 800 beszélgetés zajlott le a fáradhatatlan Coolbottal” – meséli Csepely Krisztina, a Codecool diáktoborzási és ügyfélszolgálati vezetője. “Az így felszabaduló munkaórákat a Codecool emberei a tanulmányaikat frissen megkezdők on-boardingjára, valamint az elméleti oktatás után a valódi vállalati fejlesztői környezetbe csöppenők támogatására fordíthatják.”

 

A Coolbot kialakításának sikerét az is igazolja, hogy az elmúlt hónapokban semmilyen nagy változtatást nem kellett eszközölni a működési mechanizmusban és a válaszokat kezelő algoritmusban. A szakmai szlengben „bottanítóknak” becézett fejlesztők tehát jó munkát végeztek, csupán a frissentartás, és néhány gyakoribb kérdés finomhangolása merült fel ügyféloldalról.

 

A Coolbot jelenlegi tudásával a jelentkezési felületig, az egyes kurzusok teljeskörű megismeréséig képes elnavigálni az érdeklődőt, és szükség esetén email útján köti össze élő emberrel. A Codecool tervei között szerepel, hogy ennél komolyabb, a tanulmányi szerződés megkötéséig terjedő feladatokat is Coolbotra bízzanak: például a belépő szintű angol nyelvi teszt, a logikai előszűrés, és a személyi azonosítás beiktatásával akár más felvételi procedúrák is integrálhatóak. Ezt megelőzően egyelőre a román és osztrák nyelvi mutációkat és a helyi képzési információk felvitelét tervezik. Az oktatás, a mentorálás és a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésben való támogatás azonban továbbra is a Codecool készséges munkatársainak feladata marad.